Több mint egy hónapja írtuk meg, hogy a Super Slim nevű étrend-kiegészítőben a Szegedi Tudományi Egyetem Gyógyszerkutató Intézetének munkatársai gyógyszerhatóanyagot találtak, méghozzá meglehetősen nagy mennyiségben. Cikkünk nyomán felfüggesztették annak a szernek a forgalmazását, melyben fel nem tüntetett veszélyes gyógyszer-hatóanyagot találtak.

A sibutramint tartalmazó terméket gyógyszertárban, bioboltokban és a neten egyaránt meg lehetett vásárolni. A HírTV cikkünk nyomán újra bevizsgáltatta a készítményt, illetve a P57Hoodia nevű terméket, és abban is sibutramint talált a labor. Az egyetem munkatársa a vizsgálatok befejezése után bejelentést tett az Országos Tisztiorvosi Hivatal Szegedi kirendeltségén.

Jelenleg Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve vizsgálná a terméket, ám tájékoztatásuk szerint a forgalmazó a bevont termékekkel egyetemben távozott az országból, ezért nem tudják azt bevizsgálni.

Hoodia Gordonii

Idén 30 esetben gátolták meg a pénzügyőrök, hogy a hoodia nevű védett növényt tartalmazó fogyasztószer forgalomba kerüljön. A fogyasztószerekről kevesen tudják, hogy sok esetben védett növényekből, azok részeiből készülnek.

Védett növénynek minősül a hoodia gordonii nevű pozsgás növény is, amely Dél-Afrikából származik. Az országba történő behozatalához, illetőleg onnan történő kiviteléhez CITES-engedély szükséges. A NAV pénzügyőrei a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az áru- és postaforgalomban beérkező árukat több esetben tételes vámvizsgálat alá vonják.

Az idén 30 alkalommal állapította meg a NAV, hogy a hoodiából készült fogyasztószert tartalmazó küldeményeket CITES engedély nem kísérte, ezért összesen 190 ezer kapszula ilyen fogyasztószert tartott vissza 21 millió forint értékben, és természetkárosítás bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt feljelentést tett a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság felé.

Biztos ami biztos, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal felfüggesztette a termék forgalmazását, az elvileg már sehol sem kapható. Az OTH levelében azt is közölte: "Felhívjuk továbbá a lakosság figyelmét, hogy csak biztosan azonosítható forrásból származó, magyar nyelvű tájékoztatóval ellátott terméket vásároljanak, illetve tájékozódjanak az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet honlapján."

Az ügyben megkerestük a forgalmazót, aki azt ígérte, május végére újra lesz a termékből, ami már egy új gyártásból fog a boltokba kerülni, és ez meg fog felelni ez előírásoknak, csakúgy, mint az előző széria. Ezek szerint mégsem távozott az országból, csak a Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve nem találja. A forgalmazó azt is ígérte, a vámszabad területről fog terméket biztosítani az ÁNTSZ számára, hogy azt bevizsgálhassák. Kíváncsian várjuk az eredményt.

Ez természetesen rendben is van, de ezen termék minden előírásnak megfelelt, az OÉTI honlapján zöld pipa szerepelt a neve mellett, ezért senki nem gyanakodott a termékre, egészen addig, amíg a szegediek bejelentést nem tettek.