horoszkóp

Hivatalosan is létezik néniszag

2012.06.12. 13:43
Philadelphiai kutatók egy kísérlettel kimutatták, hogy az emberek is képesek egymás testszaga alapján felmérni, milyen idős a másik. A japánoknak külön szavuk is van az "idősember-illatra".

A philadelphiai Monell Chemical Senses Centre kutatói arra jutottak, hogy igenis létezik egy illat, amely az idősekre jellemző – írja a Daily Mail. Az eredmények szerint egyébként az "idősember-illat" a legkevésbé markáns és kellemetlen.

Public Library of Science ONE-on publikált tudományos munka szerint az emberek (mármint a negyvenegy kísérleti alany) képesek meghatározni, milyen korcsoportba tartozik az az illető, akinek testszagát észlelik. Három kategória volt: 20-30 évesek, 45-55 évesek és 75-95 évesek. A mintaadók öt éjszakát ugyanabban a hónaljbetéttel ellátott pólóban aludtak (mindenki a sajátjában), majd a betéteket felvágták, és befőttesüvegbe helyezték.

Mint az állatok

A mintákat húszas és harmincas éveikben járó tesztelők véleményezték. Szempontjaik: melyik milyen korcsoporté, mennyire intenzív, mennyire kellemes az adott szag. A tesztelők meg tudták különböztetni a korcsoportokat, ez alapján Johan Lundstrom, a kutatás vezetőjeúgy vélik, "más élőlényekhez hasonlóan az ember is tud következtetéseket levonni a test szagából, így meghatározza a kibocsátó korát, el tudja kerülni a beteg egyedeket, megfelelő partnert választ és meg tudja különböztetni a rokont a nem-rokontól". (Az "idősember-illatot" egyébként számos kultúrában ismerik, a japánok úgy hívják, kareishu.)

stockfresh 809717 nose sizeM

Az ember testének szaga a bőrmirigyek kiválasztásának és a testen lévő baktériumok tevékenységének összetett kölcsönhatásától függ. Az öregedéssel együtt a mirigyváladékok összetétele és kiválasztása is módosul, emiatt sejthetjük, hogy milyen korú ember testszagát észleljük.

Amennyiben ennél mélyebben is érdekli a testszag, olvassa el a teljes publikációt itt, vagy a Dívány cikkét izzadás témájában.

A női „atmoszféra” elmélete

[...] Augustin Galopin francia professzor könyve könnyű tollal van megírva. Itt-ott érdekes kuriózumok is ütik fel a fejüket a könyvben, ezekből néhányat nem árt megmenteni a feledéstől.

Elsőbben is azt az intelmet intézi az olvasóhoz, hogy az orrot nevelni kell. Az orr csodálatosan finom műszer, ha képességeit fejlesztik, – otromba szaglószerv, ha elhanyagolják. A szerelemben az ilyen elmaradt embert szag-vaknak lehetne nevezni (cécité olfactive en amour): nem ismeri fel a különbségeket és a finom árnyalatokat. Helyes a mondás, hogy a szerelem vak, mert fölösleges a szem munkája, amikor az orr a vezérlő kalauz. Irányításával nagyjában ezeket a típusokat lehet megérezni (természetesen nem szólva a parfümök műillatáról, ami csak arra való szerinte, hogy elterelje a figyelmet a a kevésbé kellemes adottságoktól):

A pézsmaillatú asszony. Némely női testből olyan dúsan árad, hogy alig egy óra alatt pézsmaillatú lesz tőle a fürdővize. Érdeklődést kelt, de hosszú időre nem köt le. Az ilyen nő hűtlenségre hajlamos.
Az ámbraillatú. A szerelem, amelyet ébreszt, tartósabb; a férfiak között is több a híve. Főképpen a szőkéknél, ezek közt is a hamvasszőkéknél gyakori. Némelyikük szobájában egy kevéske tömjént éget s ennek enyhe füstjével fokozza a hatást. A beavatott szimatú orr persze észreveszi a furfangot, csak az illathit profánja engedi át magát a hangulatnak, anélkül, hogy keletkezését elemezné. 
Az ibolyaillatú. Különösen a gesztenyebarna nő tulajdonsága. Mikor melege van, még balzsamosabban árad belőle. A kacér barnák ezt tudják, gyarapítják, s úgy tesznek, mintha fogalmuk sem volna róla, hogy a férfi agysejtjeiben minő pusztítást végeznek az ő „illatos molekuláik”.
Ébenillat szintén a barnáknál fordul elő, főként a fehérbőrűeknél. Nagyon népszerű. Olykor egy kis pézsma csatlakozik hozzá, ami még kellemesebbé teszi. [...]
A kellemetlen atmoszférákkal a tapasztalt professzor nem foglalkozik, csupán egyet említ meg elrettentő példaképpen: a ricinusolaj-szagú asszoynt. Ettől tizenöt méternyire elhull a légy és meghátrál a szerelemre legszomjasabb szív.

/Ráth-Végh István: Szerelem, házasság. Gondolat, 1963./