Legalább tizennégy férfi verte meg és égette meg cigarettacsikkekkel az ismeretlen nőt egy indiai bár előtt. Az esetet egy véletlenül jelen lévő újságíró kamerája rögzítette. A két kilométerre lévő rendőrségtől majdnem egy órába telt, amíg kiértek a járőrök.

Egy csapat férfi szó szerint meglincselt egy nőt egy, az észak-indiai Guwahatiban található bár előtt – írja a News.com.au. A feldühödött férfiak a hajánál fogva rángatták áldozatukat, majd meztelenre vetkőzték, megverték és cigarettákat nyomtak el a testén. Az esetet egy véletlenül arrajáró újságíró kamerája rögzítette.

Az eddigi vizsgálatok szerint a támadásban tizennégy férfi vett részt: közülük négyet előzetes letartóztatásba helyeztek. A súlyosan megsérült, sokkos állapotban lévő nőt kórházba szállították: a kihallgatás során azt vallotta, hogy a férfiak először a bárban szólították le, majd amikor a közeledésüket elutasította, és távozni készült, rátámadtak.

A tragikus eset komoly felzúdulást keltett Indiában, ugyanis a két kilométerre lévő rendőrségre hiába telefonáltak be négyen is, a járőröknek majdnem negyvenöt percig tartott, amíg kiértek a helyszínre. Végül egy jóval messzebb lévő rendőrkapitányságról érkeztek ki rendőrök, és ők mentették meg a nőt a feldühödött férfiak kezei közül.