Épp egy éve próbált szétválasztani egy iskolai verekedést a tanár. Az egyik diák megütötte, mire olyan szerencsétlenül esett el, hogy beverte a fejét és súlyos sérülést szenvedett. Egy évet töltött kórházban: már úgy látszott, felépül.

Elhunyt az az amerikai tanár, aki 2011 áprilisában a Kentuckyban található Whitley County középiskolában egy verekedés szétválasztása során olyan szerencsétlenül esett el és verte be a fejét a padlóba, hogy azóta is kórházban ápolták – írja a Daily Mail. Az ötvenéves Dewayne Bunch súlyos fejsérülést szenvedett, és számos rehabilitációs kezelésen kellett keresztülmennie, de halála előtt már javult az állapota.

A matematikát és természettudományokat tanító férfi azon a bizonyos napon az iskola menzáján látta meg, ahogy két tizenéves fiú összeverekszik. Azonnal odasietett, hogy szétválassza őket, ám egy ütés eltalálta, és elesett. "Nagyon szerencsétlen eset volt. A fiúk akkor sem hagyták abba a verekedést, amikor Bunch már eszméletlenül, súlyosan vérezve feküdt a padlón, sőt, az őket szétválasztani próbáló két további tanárt is megütöttek. A két fiút súlyos testi sértésért állították bíróság elé, és mindketten javítóintézetbe kerültek.

A Whitley County középiskolában tizenhét éve tanító Dewayne Bunchot a halála előtt nem sokkal választották be Kentucky állam törvényhozó testületébe, tagja volt a Kentucky Nemzeti Gárdának, emellett korábban őrmesterként szolgált az amerika hadseregben, és több kitüntetéssel, köztük Bronz Csillaggal jutalmazták Irakban végzett szolgálata miatt. Arról még nem tudni, hogy a Bunchot megverő két diák büntetését a férfi halála után súlyosbítják-e majd.