Egy brit lány álruhában, hamis Facebook profilokkal csábította el két barátnőjét, két különböző fiúnak kiadva magát. Mindhárman ismerték egymást és barátnők voltak. Az egyiküknek még a szüzességét is sikerült elvennie.

A 20 éves Gemma Barker fiúnak öltözött, becsapva így több tinilányt is, akik randiztak vele – írja a Daily Mail. Az eset még 2009-ben, három évvel ezelőtt történt, amikor az áldozatok 15 és 16 évesek voltak. Barker nem csak a lányokat, hanem azok szüleit és a rendőrséget is átverte azzal, hogy bő ruhákat meg sapkát viselt és mélyebb hangon beszélt. A rendőrség is csak azután jött rá, hogy ő valójában egy lány, mikor letartóztatták az egyik alteregóját és megmotozták.

Barker hamis Facebook profilokat készített két kitalált alteregójának, Aaron Lampardnak és Connor McCormacknak, így cserkészve be tinilány ismerőseit a közösségi oldalon keresztül. A 20 éves csalóról, Gemma Barkerről először beszélt most egyik áldozata, az álnevet használó Alice: “Jessicát (Barker másik áldozata) az iskolában ismertem meg, és olyan 15-16 évesek lehettünk, mikor összebarátkoztunk. Gemmával mindig is jóban voltam, aztán Jess is összebarátkozott vele, szóval végülis mondhatjuk, hogy én mutattam be őket egymásnak. Fiatalok voltunk, és állandóan a cseten lógtunk. Egy nap is épp cseteltünk, mikor bejelentkezett egy fiú, akire ráköszöntem, hogy kicsoda ő. Azt mondta Aaronnak hívják, és Epsomban lakik. Hónapokig beszélgettünk, rengeteg dícséretet kaptam tőle, hogy milyen szép vagyok, és mindig az édesének szólított” – Alice ekkor már évek óta ismerte Barkert.

Aaron Facebook profilján egy jóképű fiút lehetett látni, aki teljesen véletlenül ismerőse volt Barkernek is. Alice-t állítása szerint később Gemma Barker vette rá, hogy online beszélgessen Aaronnal. “Rengeteg fotót láttam Aaronról, és helyesnek találtam. Gemma pár hónappal később mondta, hogy ismeri őt, többször volt már nála, és a bátyjával is találkozott. Elég sokáig tartott, míg végül találkoztam Aaronnal, mert nem volt túl lelkes. Azt hiszem, végülis én beszéltem rá a találkozásra, mivel mondtam neki, hogy különben nem beszélek vele többet. Majd beleegyezett, hogy randizzunk a közeli parkban. Az volt az első alkalom, hogy láttam élőben. Sötét és bő ruhákat, meg sapkát viselt. Elég fiúsan viselkedett, a járása és a hangja sem volt lányos, így nem volt gyanús a dolog. Pár hét után konkrétan is rákérdezett, hogy lennék-e a barátnője, én meg persze azonnal igent mondtam, mert nagyon tetszett. Gemmát már 2 éve ismertem ekkor, és nem találtam semmi hasonlóságot kettejük közt. Az embernek eszébe sem jut, mikor találkozik valakivel, hogy az illető lehet, hogy az egyik ismerőse, csak épp beöltözött valaki másnak”  – mondta a Daily Mailnek a viszonylag naiv áldozat.

Alice és az álruhába bújt Gemma végül járni kezdett egymással, és Alice még abba is beleegyezett, hogy a “fiú” elvegye a szüzességét. “Mikor először szexeltünk, azt hittem, normális, hogy teljes sötétségben vagyunk és nem vesszük le a ruháinkat. Zavarban voltam, és az volt az első alkalom, így nem tudtam, mire számítsak, de azt hiszem, ő sem. Kedves volt velem, és nem bántott”  – mesélte szüzessége elvesztését Alice, aki hamarosan zavarbaejtő dologra jött rá. “Egy teljesen átlagos este volt. Aaron a testvérem szobájában legózott az öcsémmel, és megkért, hogy keressem meg a kulcsait. Mivel nem találtam sehol, benéztem a táskájába, ahol egy rózsaszín dildót találtam. Teljesen kiborultam. Aaron azt mondta, hogy csak egyszer használta, mikor együtt voltunk. Mérges voltam rá, mert nem ezt várja az ember az első együttlét során.” Alice ezek után otthagyta Aaront, amiért ezt tette vele, és ekkor lépett színre Barker új alteregója, Connor, aki Alice egyik barátnőjével, Jessicával kezdett el randizni.

Az új alteregó, Connor egy sms-t is írt Alice-nak, hogy Aaron autóbalesetet szenvedett. Connor ekkor Jessicánál aludt, és ez volt az első alkalom, hogy Barker megtévesztő akciója kezdett lelepleződni. Jessica észrevette, hogy Connor profilja egy az egyben úgy néz ki, mint Aaroné. “Rossz érzésem volt, tudtam, hogy valami nem stimmel. Ekkor megfordultam az ágyban, ránéztem Connor arcára, és Aaront láttam. Sokkolt a látvány! Hogy lehet, hogy Alice barátja, akinek kórházban kéne lenni, itt van az ágyamban?” – borult ki a másik áldozat, Jessica. Másnap reggel Connor elment, helyette viszont Aaron tért vissza, méghozzá Alice szüleinek autójában. “Másnap az apám jött értem az iskolába, és Aaron is ott volt a kocsiban vele. Nagyon mérges voltam. Semmi sérülés nem látszott rajta. Jess mondta nekem ezután, hogy nem tudja, hogy mondja el nekem, de azt hiszi, Aaron ott volt vele múlt éjjel. Nem értettem, hogy mire gondol, hisz kórházban kellett volna lennie. Arra kértem Aaront, hogy ha tényleg kórházban volt, akkor mutassa meg a kórházi papírjait, ő meg összevissza beszélt, hogy nincs nála és nem találja. Ekkor közöltem vele, hogy nagy bajban van” – mondta Alice.

Időközben Jessica elment a rendőrségre, hogy feljelentse Aaront szexuálisan zaklatás miatt. A rendőrség Alicehez is elment, hogy az ő történetét is meghallgassák. Aaron hamis címet adott meg a rendőrségnek, így Alice segítségével fogták el őt. A rendőrség végül levette a sapkát Barkerről, amit Connorként is mindig viselt, és ekkor lepleződött le, hogy valójában ő egy lány. “Igazából le sem esett az elején. Nem értettem, mégis hogy mondhatják azt, hogy a barátom lány?! Majd elgondolkodtam,és hirtelen összeállt a kép. A szüleimet csak arról faggattam utána, hogy ettől leszbikus vagyok-e, és hogy megmaradt-e a szüzességem. Egyáltalán nem értettem, hogy mi történt velem. Nem tudom, hogy Gemma szeretett-e, mert jó barátnőm volt, szóval biztos... de hogy Aaronként szeretett-e, nem tudom. De mivel már kiderült, hogy ők egy és ugyanazon személyek voltak, így talán igen, szeretett. Nem hiszem, hogy az érzéseit is tettetni tudta volna” – mondta naivan az áldozat, Alice. Gemma Barker a szexuális zaklatást és a csalásokat is elismerte a Guildfordi Bíróságon.