horoszkóp

Kihalóban a világ legfontosabb kutyái

2012.09.20. 14:12
Találkoztak már elnökökkel, minden reggel lekváros kenyeret kapnak II. Erzsébettől, bántják a királyi családot, mégsem lesz bajuk. Nem másokról van szó, mint a királynő kutyáiról, a jellemzően corgikból álló falkáról, amelyik elindult az elmúlás útján. A királynő úgy döntött, közel hetven év után felhagy a tenyésztéssel, pedig még saját fajtát is kitalált. A legidősebb corgija a napokban pusztult el, az első, amit nem pótolnak már.

II. Erzsébet királynőnek ma már csak négy kutyája van, de a csúcsidőben 8-10 kutya szaladgált körülötte, csipkedte a vendégeket, akiknek mindent el kellett tűrnie. II. Erzsébetnek néhány nappal ezelőtt még öt kutyája volt, de Monty, a kedvenc corgija a napokban elpusztult. Az állat 13 éves volt, még az olimpia megnyitójára is elkísérte gazdáját.

Monty halálával új korszak kezdődött a királyi kiskedvenceknél. II. Erzsébet ugyanis közel hetven éve lelkes kutyatenyésztő, mindig legalább 5-6 kutya vette körbe már kislánykorától kezdve, sőt még saját fajtát is kitalált. A csúcsidőben tíz kutyája volt, de nemrég úgy döntött, nem tartja szinten az állományt. Vagyis a kutyái folyamatosan fogyatkoznak, a most elpusztult Montyt már nem pótolja.

Nem bírják II. Erzsébet harapós kutyáit

II. Erzsébet gyászol, a királyi család tagjai viszont talán csak inkább szolidarítanak, mint ténylegesen bánkódnak amiatt, hogy szép lassan megfogyatkozik a kutyapark. A Daily Mail összeszedte az elmúlt évek kutyaügyeit a királyi palotából, amiből kiderül, hogy a királynő kutyái még a királynőt sem kímélték.

A támadásokról szóló beszámolók a 80-as évektől kezdődtek, akkor a királynő kutyái megtépték az egyik királyi kutyasétáltató - igen, ilyen poszt is van - nadrágját, aztán pedig a királynő kedvenc tervezőjét, Karl-Ludwig Rehset. De már a királynő első kutyája is megharapott négy embert. 1989-ben egy olyan baleset történt, amiben a királynő egyik kutyája tépte szét egy másikat.

1991-ben pedig már a királynőt is megkapták a kutyái, amikor a palotában szét akart választani két verekedő kutyát, három öltéssel varrták össze a kezét. Múlt hónapban pedig Beatrice hercegnő kutyája bánta meg, hogy a királynő kutyáival játszott, állítólag szörnyű sérüléseket szenvedett.

Persze, voltak olyan esetek is, amikor a királyi falka sérült, 2003-ban Anne hercegnő egyik bull terrierje úgy szétmarcangolta az egyik királyi corgit, hogy el kellett altatni.

Talán ezek miatt az esetek miatt döntött úgy a királynő, hogy felhagy a kutyatenyésztéssel. “Hagyja elpusztulni a falkát. Reméli, hogy azért túlélik őt a kutyák, de ennyi. A királynő nem egy nagy síró, talán csak egyszer sírt nyilvánosan, amikor visszavonták a szolgálatból a Britannia Royal Yachtot 1997-ben, de az szeles nap volt. A kutya temetésén a királynő nagyon, nagyon szomorú lesz, de a királyi család többi tagja valószínűleg visszafogottan gyászol majd” – mondta a lapnak Brian Hoey, aki korábban már könyvet is írt a királyi corgikról.

A kutyák köszöntik Obamát, Vilmos herceg lövi nekik a nyulat

A kutyáknak egyébként nagyon jó dolguk van II. Erzsébetnél minden nap friss ételt főznek nekik, jellemzően marhát vagy csirkét, mélyhűtött ételt sosem kapnak. Sokszor esznek vadat is, amikor Harry vagy VIlmos herceg lő nekik nyulat vagy fácánt. Reggelit is kapnak, szigorúan a királynőtől, általában lekváros kenyeret, miközben a királynő reggelizik. Mindegyiknek saját kis házikója van, amiben minden nap cserélik az ágyneműt.

A királyi kutyákra tilos rászólni, bántani őket, minden nevelési feladatot a királynő láthat csak el. Ez csak abból a szempontból kellemetlen, hogy a corgi kis mérete ellenére terelőkutya, jellemzően marhák és pónilovak terelésére használták régen, ezért kialakult benne a terelőkutyákra jellemző szokás, hogy mindenki bokáját csipkedi, ha azt szeretné, hogy valaki valamerre mozogjon. A vendégek legnagyobb örömére, nyilván. Mivel a kutyákat csak a királynő fegyelmezheti, ezért a lakájok kis permetezőkből vizet szoktak spriccelni a kutyákra, ha azt akarják, hogy valamilyen tevékenységet, például a vendégek drágai ruháinak a szétrágását abbahagyják.

Apropó vendégek, a királynő annyira szereti a kutyáit, hogy szinte mindenhova magával viszi őket, de legalább egyet mindenképpen. A most elpusztult Monty ugye ott volt az olimpia megnyitóján, de Barack Obama limuzánját 2009-ben például az egész csapat üdvözölte. Ahogy egy csomó, a királyi családot meglátogató fontos embert. A kutyák napi rutinja szerint reggel sétálnak egy nagyot a királyi kutyasétáltatóval, így a korán érkező vendégek sokszor nem is a királynő kíséretében futnak össze a kutyákkal, hanem akkor, amikor a kutyasétáltató viszi őket.

II. Erzsébet már kislányként beleszeretett a corgikba, pedig akkoriban, a negyvenes években még egyáltalán nem számítottak olyan divatos fajtának, mint most, de Erzsébetnek elég volt néhány perc játék a Hyde Parkban az egyik rokona corgijával az életre szóló szerelemhez. Utána az apjánál könyörgött saját corgiért. Könyörgése sikeres volt, 18 éves korában, 1944-ben kapott egy saját corgit. Azóta vannak II. Erzsébetnek corgijai megszakítás nélkül.

II. Erzsébet új fajtát tenyészt ki, véletlenül

Az első kutyája Susan volt, tőle származik a királynő többi kutyája. Az is lehet, hogy a harapdálós vérvonal is tőle jön, mert már Susan is négy embert megkapott élete során. A királynőt sosem tántorította el a tenyésztéstől, hogy a kutyái elég harapósak. Annyira szerette őket, hogy Susan például ott volt az esküvői hintójában egy szőnyeg alá rejtve, amikor Fülöp herceggel körbementek Londonban a házasságkötés után. De elkísérte őket a nászútra, illetve mindenhova a világban.

A kutya 1959 januárjában pusztult el, kapott egy szép sírkövet, amit 2004-ben majdnem elárvereztek, de a királyi család közbelépett. Susan több mint tíz generációnyi kutya őse, egyben annak a hagyománynak is a megteremtője, hogy a királyi család elpusztult kutyáit azon a birtokon temetik el, ahol meghaltak.

A 68 éves tenyésztési időszak csúcsidőszakában a királynőnek tíz kutyája is volt, ma már csak négy van neki. Két corgi és két dorgi, ami nem más, mint a corgi és a tacskó keveréke. Ha lehet, még cukibb, mint egy corgi. Igazi designerkutya, a királynő is fontos tenyésztője a fajtának, mert a dorgik nem túl népszerűek. A dorgik megjelenése után a brit kutyatenyésztők egyesülete elég lefitymálóan nyilatkozott az új fajtáról.

“A tacskókat azért tenyésztették, hogy ürgéket üldözzön az alagútjaikban, a corgikat pedig arra, hogy nyájakat terelgessenek. Ha valakinek egy ürgelyukban tűnik el a nyája, akkor ez lesz az ideális kutya arra, hogy visszaszerezze” – nyilatkozta akkoriban a Kennel Club.

Azt nem tudni, hogy II. Erzsébet találta-e ki, hogy eresszék össze a tacskókat a corgikkal, de az biztos, hogy ott a néhány fontos dorgitenyésztő között, sőt egyes források szerint ő volt az első, akinél dorgi született. Az eset azután történt, hogy nála járt Margaret hercegnő a tacskójával, Pipkinnel. Az első dorgi tehát a véletlen műve volt, de a többi már szándékos. Amikor egyszer arról kérdezték, hogy hogyan történik a konkrétan a tenyésztés, merthogy a corgik valamivel nagyobbak, mint a tacskók, akkor a királynő azt válaszolta: “Nagyon egyszerű, van erre egy kis téglánk”.

A megmaradt kutyákat, a két corgit Willow-nak és Hollynak, a dorgikat pedig Candynek és Vulcannak hívják. Monty halálával egy 68 éves hagyomány ér véget. A királynő három évvel ezelőtt fogadta meg, miután két corgija rákban elpusztult, hogy abbahagyja a tenyésztést, és Monty mostani halálával egyértelművé vált, hogy a királynő komolyan gondolta, amit az akkori gyászban mondott: Montyt nem pótolják, a királyi falka lassan teljesen elfogy.