mm
2012.09.27. 11:32 Módosítva: 2012.09.27. 13:43
Azt nem tudni, hogy a legutóbbi, 44-es úti késelésről bebizonyosodik-e, hogy sorozatgyilkos gyilkossági kísérletéről van-e szó, de az biztos, hogy az Alföldet átszelő út környékén dolgozott a magyar sorozatgyilkosok 40 %-a. Inkább csak véletlen egybeesésekről van szó, mint valódi tendenciáról, de az alföldi tanyavilág sajátos szabályrendszerének is köze lehet a környék viszonylag sok gyilkosságához.

A rendőrség még vizsgálja, hogy a nemrégiben történt 44-es úti prostikéselés gyanúsítottja áll-e a környék korábbi hasonló gyilkosságai mögött, és hogy lehet-e sorozatgyilkosságokról beszélni, de az biztos, hogy az Alföldet átszelő 44-es út és környéke nem tekinthető az ország legbékésebb útszakaszának.

Az egy dolog, hogy az utat néhány évvel ezelőtt Magyarország tíz legbalesetveszélyesebb közútja közé választották, de az elérhető adatok alapján a Magyarországon elkövetett sorozatgyilkosságok 40 százalékát ennek az útnak a közelében hajtották végre.

Faragó Ottó nemrég megjelent könyvére készülve 15 magyar sorozatgyilkosságot számolt össze a XX. században, ami európai viszonylatban szerencsére kifejezetten alacsony. Ez a szám megegyezik azzal, ahány sorozatgyilkost a magyar Wikipedián is számon tartanak.

A 44-es út Kecskeméttől a román határig, Gyuláig szeli át az Alföldet, ennek az útnak a kb. 50 kilométeres vonzáskörzetében történt az eddigi 15 magyar sorozatgyilkosságból hat. Kovács Lajos nyugalmazott rendőrezredes szerint Magyarország nem nagy ország, így nehéz meghatározni olyan területeket, ahol jellemzőbben fordulnak elő erőszakos bűncselekmények, mint máshol, talán nem is lehet. Azt viszont Kovács is kiemelte, amikor megkerestük, hogy különösen a háború utáni években az alföldi tanyavilág sajátos szabályrendszerei sok gyilkosságot szültek. “A tanyavilág mindig is érdekes terület volt ebből a szempontból. A háború után közállapotok egyik mellékterméke volt” – mondta Kovács Lajos.

A 15-ös listán három vérbeli, alföldi sorozatgyilkost találunk. Ez a három sorozatgyilkos tevékenykedett a legtávolabb a 44-es úttól egyébként A legutóbbi eset a 2000-es évek elején történt, a Balástyai rém néven elhíresült Szabó Zoltán bizonyítottan összesen négy nőt ölt meg pár év leforgása alatt. Kettőt a saját tanyáján, egyet egy gyümölcsösben, a negyediket pedig az áldozat tanyáján. Életfogytiglani börtönbüntetést kapott.

A II. világháború után egy nő, Varga Sándorné tartotta rettegésben a szegedieket, egészen pontosan csak a környékén élőket. A nő változatos módszerekkel ölt meg négy embert, csupán nyereségvágyból, hogy az egyébként sem csekély vagyonát tovább gyarapítsa. Végül 1958-ban kapták el, miután a rendőrségnek gyanús lett egy haláleset.

Az I. világháború után pedig a Szegedi tanyavilágban élők retteghettek egy gyilkos betyártól, Pipás Pistától, aki alapvetően bérgyilkosként dolgozott a tanyavilágban élők számára. Az ő történetében az a legkülönösebb, hogy igazából a Pipás Pista névre hallgató, rettegett betyár nő volt, méghozzá Rieger Pálné. A nő némi fizetségért cserébe a vályogtéglákból rakott házakban nemes egyszerűséggel a magánál hordott kötéllel felakasztotta az áldozatát , majd amikor az meghalt, akkor a kötelet leszedte róla, és már ment is tovább.

Pipás Pista tevékenysége nagyban hasonlított az 1900-as évek elején a bábaasszonyokéra, akiket sokszor azért hívtak házhoz, hogy öljenek meg valakit. “A legelterjedtebbek ekkor a nikotinnal és az arzénnel történt gyilkosságok voltak. Sokszor a bábaasszony hajtotta végre ezeket a gyilkosságokat. Járta a falut, a tanyát, és a gyógyíthatatlan vagy életképtelen embereket ilyenformán küldte a túlvilágra. Ez akkor hallgatólagosan elfogadott módszer volt” – mesélt az alföldi tanyavilágban már száz évvel ezelőtt is működő eutanáziáaról egy interjúban Faragó Ottó.

Hasonló módszerrel dolgoztak a tiszazugi arzénes asszonyok, akik a korábban említett Szegedkörnyéki gyilkosokhoz képest észak-keletre, Kunszentmárton környékén tevékenykedtek, 1914 és 1929 között több mint 300 embert mérgeztek meg légypapírból kiáztatott arzénnal, jellemzően csecsemőket, időseket. A gyilkosságsorozat több volt egyszerű gyilkosságoknál, a tárgyalás ugyanis az addig nem igazán ismert, a Viharsarokra, a Kőröszugra jellemző viszonyokról, a szociális nyomorról, az elszigeteltség okozta sajátos világról rántotta le a leplet.
“[Az eset] az 1920-as évek végén történt Tiszazugban, ahol 126 holttestet ástak ki  a földből, de nem mertek tovább ásni, mert féltek a belpolitikai botránytól. Valamennyi áldozatot arzénnal megmérgezték” – emlékezett vissza Faragó Ottó még 2003-ban a tiszazugi arzénes asszonyokra.

A környéket ellepték az írók, újságírók, tudósítók, akik az addig nem különösebben feltárt, zárt világról akartak beszámolni, ahol íratlan szabály volt az, hogy ha valaki a közösség hátrányára van, akkor azt szép csendben megölik. A Rubicon cikkéből kiderül, hogy a felnőtteknek többször is kellett arzént adni, hogy meghaljanak, sokszor az áldozatok tudták is, hogy mérgezik őket, mégsem tettek semmit ellene, pont az íratlan szabályok miatt. A környék tanyái viszonylag távol helyezkedtek el egymástól, a tanyákon viszont nagyon kis területen éltek együtt a közösségek.

A legfelkavaróbb gyilkosságokat azonban mégsem az arzénes asszonyok követték el, mert tetteik hiába számítanak tömeggyilkosságnak, mai szóval leginkább az eutanázia illene rájuk, ami viszont viszonylag elfogadott lett mára. A környék két, pontosabban három brutális, filmekbe illő sorozatgyilkost is kitermelt, akik a sorozatgyilkos-sztereotípiáknak megfelelően nem nyereségvágyból, tehát nem pénzért vagy valamilyen vagyonért, hanem a gyilkolás öröméért öltek.

Az 50-es évek elején Törökszentmiklóson ölt meg öt fiatal lányt Jancsó Borbála és a lánya, Jancsó Ladányi Piroska. Kovács Lajos nyugalmazott ezredes szerint a törökszentmiklósi gyilkosságok tekinthetőek Magyarországon a klasszikus sorozatgyilkosságoknak. Jancsóék brutális bűncselekményeket hajtottak végre. A gyilkosságokat Jancsó Ladányi Piroska nemi vágya kielégítése miatt követte el, nekrofilikus, leszbikus hajlamai voltak. A fojtogatásos gyilkosságokban anyjától kapott segítséget, aki viszont nem nemi vágyból, hanem az áldozatoknál található néhány forintért gyilkolt. A brutális gyilkosságokról erre talál egy hosszabb cikket, de az olvasását tényleg csak erősebb idegzetű olvasóinknak ajánljuk.

A rendőrség sokáig nem tudott mit kezdeni a törökszentmiklósi lányok eltűnésével, mert addig nem hallottak sorozatgyilkosokról. A szó is csak az amerikai Ted Bundy nemi erőszakolós ámokfutása után terjedt el, de az több évtizeddel a törökszentmiklósi asszonyok után történt. “A sorozatba illeszthetőség külön tudomány. Az áldozatok személye felől, az elkövetés módszere felől lehet elindulni a nyomozásban, hogy milyen korú, milyen külsejű áldozatokat választ. A földrajzi elhelyezkedés általában nem jellemző, esetleg olyan esetben, ha valaki egy helyen gyilkol, tehát mondjuk a lakhelyén, vagy mondjuk egy üdülőtelepen, vagy kifejezetten autópályák pihenőhelyein” – mondta a sorozatgyilkosokról Kovács Lajos.

A törökszentmiklósi nők története után azt hihetnénk, hogy pár évvel később könnyebb dolga volt a martfűi rendőröknek, ahol az ötvenes évek második felében a Martfűi rém néven elhíresült gyilkos tűnt fel. De nem volt, olyannyira nem, hogy tíz éven keresztül egy ártatlan ember ült gyilkosság miatt a szegedi Csillagban, miközben a valódi rém továbbra is szedte az áldozatait.

Kovács Péter 1957 és 1967 között hat nőt támadott meg, négyet megerőszakolt és meggyilkolt, ketten viszont el tudtak menekülni előle. Nagy szerencséje az volt, hogy egyrészt az első gyilkossága után ártatlanul küldték börtönbe Kirják Jánost. Az történt ugyanis, hogy Kovács Kirják barátnőjét ölte meg, akivel viszont Kirják nem volt felhőtlen viszonyban, ezért könnyű volt meggyőzni a közvéleményt arról, hogy a gyilkos logikusan csak az élettárs lehet. Különösen, hogy Kirják egymásnak ellentmondó vallomásokat tett, teljesen belezavarodott a mondandójába, sőt, végül a gyilkosságot is beismerte. Nincs rá bizonyíték, de könnyen lehet, hogy a beismerés erős pszichés vagy fizikai ráhatás miatt történt.

Ez volt Kovács egyik szerencséje, a másik az volt, hogy a martfűi Tisza cipőgyár és a Tiszaföldvár között tevékenykedő gyilkos úgy szabadult meg az áldozataitól, hogy bedobta őket a Tiszába vagy Kőrösbe. A rendőrség ugyan talált holttesteket, de egyrészt azokon az akár hónapokon át tartó ázás miatt nem volt értékelhető nyom, másrészt gyorsan rámondták ezekre a halálesetekre, hogy vízbefulladás történt. A gyilkost az buktatta le, hogy egyik áldozata, akit a martfűhöz közeli, öcsödi Kőrös-hídon ölt meg, a hídról való ledobás után fennakadt a bokrokon, és a holttestet gyorsan megtalálták a helybéliek, akik azt is jelezték a rendőröknek, hogy a hídon vérfoltokat találtak. A rendőrök a holttest körme alatt és a hídon is üvegdarabokat találtak, amelyekről kiderült, hogy Kovács teherautójából származnak, mert a férfi pár nappal korábban, amikor a Tisza cipőgyárba szállított valamit, nekiment egy kordonnak, ami miatt betört a szélvédője. Ennek néhány szilánkja szorult a nő körme alá, valamint szóródott ki a hídra. A rendőrök ezután elővették a korábban vízbefulladásnak elkönyvelt eseteket, Kovács pedig egy idő után végre beismerte, hogy ő követte el a gyilkosságokat. Tettét azzal magyarázta, hogy az első gyilkossága napján egy olyan argentin filmet látott a moziban, amiben volt egy jelenet, amiben egy nő vetkőzött, majd ugyanezt a nőt bántalmazták. Kovácsban ekkor olyan gyilkolási vágy ébredt, hogy valami hasonlót kövessen el, hogy felpattant a moziban, felült a biciklijére, és gyilkolni indult.

Végül hat orvos vizsgálta a férfit, hogy megállapítsák lehet-e elmebajról beszélni az esetében, de végül arra jutottak, hogy a férfi beszámítható volt a gyilkosságok elkövetésekor, így el is lehet ítélni.