Leila Johnston az egész Egyesült Királyságot bejárta, hogy az IBM pénztárgépeket fotózzon, és másokat erre buzdít. Rendkívül érdektelen hobbijáról még az Unalmas konferencián is tartott előadást.

„Néhányan zavarban vannak, amikor elmondom nekik, hogy mi a hobbim. Aztán, amikor elmagyarázom nekik, akkor megértik” – mondta az SWNS-nek a 33 éves Laila Johnston, akinek az a hobbija, hogy lefotózza az IBM márkájú pénztárgépeket.

Már több mint 40 ilyen gépet talált Nagy-Britanniában, egyet pedig Párizsban. Az egyébként újságíróként, szövegíróként dolgozó Johnston a gépekről egy kis térképet is vezet. A hobbija annyira unalmas, hogy meghívást kapott a londoni Boring Conference (Unalmas Konferencia) című rendezvényre is, ahol tíz percen keresztül beszélt a megszállottságáról.


IBM tills nagyobb térképen való megjelenítése

Johnston elmondta, gyerekkora óta az IBM megszállotja, mert a cég egyik üzemének közelében nőtt fel. Arrafelé még a gyerekek is különféle IBM-alkatrészekkel játszottak.

“Azt hiszem a témámat az teszi igazán érdekessé, hogy mennyire unalmas. Mindig is szerettem azt a lelkesedést, és gyorsan reagáló közeget, amivel az interneten keresztül találkozom. Jelenleg ez csak egy hobbi, nincs vele különösebb célom, az emberek viszont szeretnek erről olvasni” – mondta Johnston.

Ez volt a harmadik előadása a Boring Conference-en, de most beszélt először az IBM-hez fűződő viszonyáról. Körülbelül egy évvel ezelőtt tűnt fel neki egy londoni Starbucksban, hogy IBM pénztárgépeket használnak a kávézóban. Ekkor döntött úgy, hogy figyelni fogja, hogy hol milyen pénztárgépek vannak. Az IBM gépei egyáltalán nem ritkák, számos divatmárka, szépészeti üzlet, élelmiszerbolt pénztáránál ilyen gépeket használnak, mint a Zarában, Bootsban, Asdában.

A gyűjtő szomorúan vette tudomásul, hogy az IBM neve az évek alatt jelentősen megkopott, a cég már nem egyenlő a technológiai fejlődéssel, mint egykoron, teljesen beleszürkült a gyártók mezőnyébe, amit jól példáz az is, hogy mennyi IBM pénztárgéppel találkozni, és mennyire nem tűnik fel az embereknek, hogy egy IBM terméket látnak, használnak.

Johnston szeretné, ha a térképe bővülne, ezért a Boring Conference-en tartott előadásán meghatározta az IBM-pénztárgép-szpottolás szabályait. Három szabály van: 1.) a képen jól látszódjon az IBM felirat, 2.) a képen ne szerepeljen a fotós, a gépet az eredeti környezetében ábrázolja 3.) ha a pénztárgépen belül más IBM termék is a közelben van, akkor azonnal írjon emailt Johnstonnak.