Csütörtök reggel kezdődött dr. Geréb Ágnes pere a bíróságon. A megszokottal ellentétben sem demonstráció, sem tömegek nem várták a bíróságon az újabb per kezdetét.

A szülész-nőgyógyász végzettségű Geréb Ágnest 200 rendbeli kuruzslással, több rendbeli foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel és közokirat-hamisítás bűntettének elkövetésére való felbújtással vádolta meg szóban is az ügyészség a csütörtökön megkezdett bírósági tárgyaláson.

A kihallgatás előtt jó tíz perc ment el arra, hogy a médiamunkások elfoglalják helyüket a II-III. kerületi bíróság tárgyalótermében, és megfelelő helyre tegyék a kamerákat, emiatt a bírónő, Dankó Eszter többször is rosszallását fejezte ki. A hangosítás hiánya miatt alig lehetett valamit hallani az ügyész által felolvasott vádiratból.

A Születésház Egyesület képviselői a Velvet kérdésére elmondták, hogy az otthonszülés-perekben érintett, így a meghalt vagy sérült gyerekek szülői kiállnak Geréb Ágnes mellett, többükkel napi kapcsolatban van, és nem hibáztatják a szülész-nőgyógyászt az életükben bekövetkezett tragédiáért.  Az Igazságot Geréb Ágnes számára Mozgalom (IGÁM) eközben jelezte, hogy nem értenek egyet a 200 rendbeli kuruzslás vádjával, ezt 200 szülő nyilatkozattal cáfolta.

A vádirat szerint K. J. (a nevet megváltoztattuk ) 2009 augusztusában otthonában akarta első gyermekét a világra hozni.  2009. augusztus 24-én CTG-készülékkel Geréb meghallgatta a gyerek szívhangját, amit jónak minősített. Később a Szent István Kórházban is elvégezték a vizsgálatot, ahol azonos eredményre jutottak.

A várandós nő a szülés napján reggel fél 8 körül felhívta Geréb Ágnest azzal, hogy a szülés megindult. Geréb a házaspár lakásába ment. A vádirat szerint ott nem meghatározható időben Geréb Ágnes észlelte, hogy a magzatvíz szennyezett, ezért este nyolc körül úgy döntött, hogy kórházba kéne menni.

A szülök a döntést elfogadták, és a férj autójával a Szent István Kórházba mentek, ahol később a gyermek megszületett. Császármetszésre már nem volt lehetőség, mert az anya a kórházba már a kitolási szakaszban érkezett meg. Ellátása ellenére az újszülött 2009. szeptember 12-én elhalálozott.

A másik ügyben egy nő negyedik gyerekével volt várandós. A terhesség során észlelték, hogy streptococcus baktérium fertőzése van, de ennek Geréb nem tulajdonított jelentőséget. A szülés már megindult, amikor Geréb a szülés helyszínére érkezett. Világrajötte után az újszülöttet az édesapának adta oda, a gyermek megítélése szerint jól volt, bőre rózsaszín volt, egyenletesen lélegzett. Aztán a gyermek egyszerre csak tónustalanná vált, állapota folyamatosan romlott. A vádlott a váladékot nem szívta le, ahogy észlelte a gyerek állapotának romlását, hívta a Cerny Alapítvány gyerekmentő szolgálatát. A gyereket a mentősök ballonnal lélegeztették, majd kórházba szállították, ahol megállapították, hogy tüdőgyulladása van, és szülés közbeni oxigénhiányos állapot lépett fel.

A vád ismertetése után a bíró megkérdezte a vádlottat, hogy elismeri-e a bűnösségét. „Nem ismerem el” – volt Geréb válasza.

A vádlott személyes adataira, anyagi helyzetére és családi állapotára vonatkozó kérdések után a bírónő megkérte a vádlottat, hogy mesélje el, szerinte mi történt ezekben az esetekben.

„Nem hallok egy szót sem” – válaszolta Geréb Ágnes, aki ezek után a bíróhoz közelebb helyezkedett el a pulpitussal szemben.

„Ha sikerült mindenkinek elhelyezkednie, folytatnám a vádlott meghallgatását” – mondta ingerülten a médianyilvánosságot rosszul viselő bírónő.

Geréb az egyetemi évei felsorolásával kezdte vallomását. Ismertette az apás szülések legalizálásában elért munkáját, illetve az Alternatal Alapítvány létrehozásáról beszélt. A konkrét ügyekben tett vallomása előtt még elhangzott néhány statisztikai adat az otthonszülő nők számáról, és Geréb életútját is részletesen megismertük.

„Nem a gyereket váró anya az, aki a legjobbat akarná a gyerekének?” – tette fel a költői kérdést Geréb. „Soha nem volt célunk, hogy minél több nő szüljön otthon, sőt divatból senki ne szüljön otthon, mert az nem biztonságos” – jelentette ki.

A tárgyalás folyamán elhangzott, hogy az otthonszülésnek nincsen ára, az egyetlen fizetendő költség az információs hét ára, amely során az intézményen kívüli szülést tervező nők megtudhatják, hogyan zajlik a szülés. Ennek ára akár az 50 000 forintot elérheti. Ezért kvázi örökbérletet kapnak a résztvevők, az információs hét bármikor ismételhető. Akinek nincs pénze, az nem fizet az előadásokért.

A 200 rendbeli kuruzslás vádját visszautasította a vádlott. „Ebben nem vagyok nagyon járatos, de szerintem az (a kuruzslás vádja – a szerk.) ellenszolgáltatás fejében, engedély nélkül végzett tevékenység. 200 nő írta le, hogy soha nem kértem, nem adtak és el sem fogadtam volna pénzt. Csak a szülész-nőgyógyászi szakmától voltam eltiltva, és mindenki, aki velem szült, tudta ezt."

Kuruzslás

285. § (1) Aki jogosulatlanul, ellenszolgáltatásért vagy rendszeresen az orvosi gyakorlat körébe tartozó tevékenységet fejt ki, vétséget követ el és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a kuruzslást az orvosi gyakorlatra jogosultság színlelésével követik el.

E § alkalmazásában orvosi gyakorlatra jogosult az, akinek hazai egyetemen szerzett vagy külföldi egyetemen szerzett és honosított (egyenértékűségi záradékkal ellátott) orvosi oklevele van, illetőleg az a külföldi állampolgár, aki az egészségügyért felelős miniszter engedélye alapján oklevelének honosítása nélkül fejthet ki orvosi tevékenységet, feltéve mindegyik esetben, hogy nem áll az orvosi tevékenységtől eltiltás hatálya alatt.

Geréb a a vádiratban elsőnek ismertetett esetről elmondta, az ügyeleti számot hívta a szülő nő, reggel 7-8 óra tájban. „Amikor Tárnokra értünk, a hallható szívhangok jók voltak, vizsgálatom alapján látens vajúdás állapotában volt az asszony.  A vérnyomás és a szívhang rendben volt, várakoztunk egy órát, de változás nem történt. Mivel a terhesség már a 41. hét 6. napján tartott (a 42. héttől minősül túlhordásnak), úgy gondoltam, szükséges volna a méhen belüli állapot felmérése, CTG-készülékért elmentünk a bábatársammal. Egy körül már látszott, hogy a méhösszehúzódások gyakoribbak lettek, a méhszáj állapota változott.

Mivel a szülés elindult, ezért nem végeztünk CTG-vizsgálatot. Dinamikusan, jól, remek ütemben zajlott a vajúdás, este 7-8 körülre a méhszáj közel eltűnt. Azt láttam, hogy a szülő nő lábán folyó víz tiszta, a burokrepedés megtörtént. Innentől kezdve steril kesztyűben lehet csak vizsgálni az anyát – a protokollnak megfelelően. Azt feltételeztem, hogy közel vagyunk a kitoláshoz. Megvizsgáltam az anyát, és barna, híg folyadékkal volt szennyezett a kesztyű."

Geréb később úgy látta, hogy a magzatvíz meconiumos (magzatszurkos), és tekintettel arra, hogy a méhszáj még nem simult el, biztonsági okokból döntött úgy, hogy kórházba menjenek. "Véleményem szerint nem állt fel potenciális életveszély. Nagyon sok mindentől lehet magzatszurkos a magzatvíz. A kocsiban a szívhanghallgatóval folyamatosan ellenőriztem a gyerek szívhangját, ami teljesen jó volt. Elhangzott a vádtól, hogy én csak szívhangot hallgattam, nem tudom, ez a mentőben megtörténik-e?” Geréb még az út folyamán jelezte a kórháznak, hogy egy szülő kismama érkezik.

„20:41-kor érkeztünk a kórházba, mert az apa sietett. A szülőszobába mentünk, siettünk, amikor kiszállt, láttam, hogy sűrű meconiumos magzatvíz ürül, átadtam az édesanyját a személyzetnek, és dúlaként maradtam mellette. A kórházban megvizsgálták, a méhszáj nem tűnt el, a magzatvizet látták, rátették a CTG-készüléket. A. kisbabája a második forgást rosszul végezte el (rosszul fordult be) de ezt otthon nem lehetett volna érzékelni, ugyanúgy, ahogy a kórházban sem. A CTG által jelzett hangok jók voltak."

A kisbaba nem született meg 21:30-ig. Ekkor bejött a kórházi személyzet, észlelték, hogy nincsenek jó tolóingerek, ezért oxitocint adtak neki. A hallható szívhangok nem estek le az oxitocin hatására, a CTG-görbét nem ellenőrizték. Az orvos vagy szülésnő egyszer-egyszer nézett be hozzájuk. "Fél órával az infúzió bekötése után hallottam, hogy az orvos mondta a gyerekorvosnak, hogy ne menjen messzire, mert itt is van egy meconiumos szülés" – folytatta vallomását a vádlott.

"Bejöttek az orvosok, és megpróbálták a babát kisegíteni egy módszerrel, amit a WHO 1999 óta tilt. Az orvos nyomta ritmusosan a méhet. Ilyenkor a kisbaba nagyobb mechanikus akadálynak van kitéve, a feje ütemesen a csontos medencéhez préselődik. Nem sikerült a gyereket lejjebb hozni."

22:00 órakor megkezdődött az újabb nyomatás. "Ez egy bevett kórházi gyakorlat, hogy úgymond segítenek az anyának. Mivel nem történt semmi, az orvos a vákuum felhelyezése mellett döntött. A gyerek hátsó koponyatartásban helyezkedett el, ezért a vákuum nem cuppant rá, így az orvos újra lefelé préselte a gyereket. Az első lélegzetvétel előtt senki nem szívta le a a magzatszurkos vizet, ezért belélegezte azt. Amikor a gyerekgyógyász megkapta a gyereket, nem gondolta, hogy rossz állapotú gyereket kap” – mondta Geréb Ágnes. A gyereket ezután elvitték, és több alkalommal újraélesztették, majd hívták a Cerny mentőszolgálatot.

„Az élesztés folyamán a kezdeti nyugalmat felváltotta a kevésbé nyugodt időszak, a szülést vezető orvos javasolta a szívmasszást, láthatóan jobban készült a nehezebb esetre, mint a gyerekorvos. Jó ideig tartott az élesztés, de ekkora már visszamentem az édesanya mellé. A Cerny  Alapítvány munkatársai sikeresen újjáélesztették a gyereket, megmutatták az édesanyának, majd átszállították a gyerekklinikára. A gyermek másnapra meghalt.”

Geréb Ágnes szerint sok minden összeadódott a szülés során. „Már nem lehetett császármetszést végezni a szakma szabályai szerint. Én a 17 év alatt nem kevés olyan császármetszést végeztem, amikor visszanyomták a gyereket (már áthaladt a csontos medencén). Megítélésem szerint el lehetett volna végezni a császármetszést. Nem tudom ide tartozik-e még, de az anya  hazament a szülés után. A harmadik napon észlelte, hogy kiürült belőle egy bennfelejtett tampon."

A tárgyalás folytatódott, a mai napon csak a vádlottat hallgatta meg a bíróság. A tanúk kihallgatására a következő tárgyaláson kerül sor.

Dr. Geréb Ágnes ellen indult eljárások

2012. február 10-én zárult le jogerősen a dr. Geréb Ágnes és további négy bábatársa ellen indult büntetőeljárás. A büntető eljárásban négy ügyet vizsgált a bíróság, és ezek közül két esetben állapították meg első- és másodfokon is Dr. Geréb Ágnes bűnösségét, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt.

Az elsőfokú bíróság a doktornőt két év fogházbüntetésre ítélte, mellékbüntetésül pedig 5 évi időtartamra eltiltotta a szülész-nőgyógyászi és a szülésznői foglalkozás gyakorlásától. Ezt követően a másodfokú bíróság helyben hagyta a két év szabadságvesztésre vonatkozó büntetést, a mellékbüntetés tartamát azonban 10 évre súlyosbította.

Újonnan indult eljárás: 2010. október 5-én Geréb Ágnest egy szülési komplikáció kapcsán a rendőrség őrizetbe vette, majd elrendelte előzetes letartóztatását. Később a bíróság megszüntette az előzetes letartóztatását, és egyben házi őrizetét rendelte el. Geréb Ágnes azóta házi őrizetben van, a bíróság minden esetben elutasította a házi őrizet feloldására, illetve annak enyhítésére (lakhelyelhagyási tilalomra) vonatkozó indítványokat.

Kegyelmi kérvény

Dr. Geréb Ágnes a jogerősen lezárult, valamint az újonnan indult ügyekben is kegyelmi kérelemmel fordult a köztársasági elnökhöz. Az újonnan indult ügyekben a kérelmet Áder János elutasította, a jogerősen lezárult ügyekre vonatkozóan pedig a döntést elhalasztotta mindaddig, amíg a folyamatban lévő ügyeket a bíróság jogerősen el nem bírálja. Ez azt jelenti, hogy Geréb Ágnesnek nem kell megkezdeni a két éves szabadságvesztés letöltését mindaddig, amíg a most indult ügyekben nem születik jogerős ítélet.