A rendőrség még mindig nem hozta nyilvánosságra, miért ölt meg Adam Lanza 27 embert, de több lap is arról írt, hogy egy pszichiátriai betegek számára felírt gyógyszert szedett, melynek mellékhatásai közt az agresszió is szerepel.

Adam Lanza tettének oka még nem ismert, bár a rendőrség állítása szerint tudják, mi motiválta az iskolai lövöldözőt, de ezt még nem hozták nyilvánsságra. A Daily Mail szerint felmerült, hogy dühös volt anyjára, aki pszichiátriai intézetben helyezte volna el. A döntése, mely szerint agyonlövi az alvó anyját, majd az iskolához megy, hogy gyilkoljon, arra utal, hogy az iskola és a dühe összekapcsolódott.

Az NBC nem megerősített közlése szerint Adam Lanza a gyilkosság előtt egy nappal konfiltusba keveredett az iskola négy dolgozójával. Egy nappal később közülük hármat megölt, az egyetlen élő tanút kihallgatták.

A több fegyverrel gyilkoló 20 éves Lanza egy puskát akart vásárolni, de nem tudott, mivel fegyvervásárlás esetén várakozási idő van, így ez a terve meghiusult.

A legfontosabb kérdés, hogy miért választotta pont a Sandy Hook általános iskolát ki, és miért az első osztályba ment be. A teóriák szerint az első osztályba akart eljutni, ahol anyja tanított, és az útjába állókat egyszerűen meggyilkolta. Cody McCubbin az iskolaszék tagja ugyanakkor nem erősítette meg azokat a híreket, mely szerint Lavanza anyja az iskolában dolgozott,Lillian Bittman, az iskolaszék korábbi tagja a Wall Street Journalnak azt nyilatkozta, hogy a tanárok nem ismerték Nancy Lanzát, bár az első jelentések szerint az iskola dolgozója volt.

A vallomások szerint a lövöldöző anyja folyamatosan kereste a megfelelő iskolát fiának, ahol segítséget tudnak neki nyújtani. Egy korábbi babysitter szerint az anya sosem kezelte gyerekként a fiát, sokszor elvitte magával a kinézett iskolákba, és elmondta neki, hogy kisebb házat szeretne vásárolni.

A lap a helyi fodrászt is megszólaltatta, akihez Adam Lanza még tinédzserkorában járt. Bob Skuba szerint nagyon nehéz volt a fiú haját vágni, hiszen meg sem szólalt a gyakran másfél órás hajvágás alatt. "Egész idő alatt csak a falat nézte, és nem beszélt. Ha kérdeztem tőle valamit, akkor az anyja válaszolt helyette." Amikor kész voltak az anyjának kellett szólnia, hogy indulás. "Nem volt elég, hogy azt mondta. Adam, kész vagy, gyerünk. Azt kellett mondania, hogy "Adam, gyerünk. Végeztél."

Ez összevág azzal, amit Lanza korábbi osztálytársai meséltek róla. Állításuk szerint visszahúzódó, csendes gyerek volt, míg anyját odaadó szülőként jellemezték.

Az iskolai lövöldözőket általában társaságkerülő, sokat számítőgépező, fegyverekkel jól bánó, magas intelligenciájú fiatal éveiben járó férfiak. Egyeseket diagnosztizáltak és kezeltek valamilyen mentális kórképpel, mások egyáltalán nem kerültek az egészségügy látókörébe.

A connecticuti lövöldözőt, Adam Lanzát  Asperger-szindrómásként tartották számon, mely az autizmus enyhébb formája. Ennek ellentmond a Business Insider cikke, melyben azt állítják, hogy Lanza egy Fanapt nevű, főleg skizofrénia kezelésére használt szert szedett. Az Amerikában a Novartis által forgalmazott szert a Blooomberg cikke szerint elsőre nem is kapta meg az FDA jóváhagyását, erre jó egy évet kellett várni. Az iloperidon hatóanyagú készitmény mellékhatásai között gyakoriként tüntetik fel a nyugtalanságot, agressziót, és tévképzeteket. Ritkán de előfordul, hogy a kezelt betegek egy része ellenségessé vagy paranoiássá válik, impulzus-kontroll zavara lesz, illetve depressziós.

A Gawker publikált egy levelet, melyet Liza Long írt. Az Adam Lanza anyja vagyok című cikkben leírja életének bizonyos epizódjait, melyet 13 éves problémás fiával élt át. Long a probléma gyökerének nem a fegyverekhez való könnyű hozzájutásban látja, hanem abban, hogy a pszichés problémákkal küzdő fiatalok nem kapják meg a megfelelő ellátást. A vele kapcsolatban álló szociális munkás szerint, a fia a legnagyobb biztonságban egy börtönben lenne.