Vérfagyasztó látvány, ahogy a párhetes csecsemőt vézna karjainál fogva hevesen lóbálja a nő, aki talán az anyja. Mindeközben idiótának nevezi a szerencsétlen gyereket, akit végül ledob az ágyra. A babajóga nevű gyerekrángatás egyre népszerűbb Oroszországban.

Egy állítólagos terapeuta megfogja az ember kisbabáját, majd krumpliszsákként kezdi el lóbálni a feje körül úgy, hogy csak a baba egy végtagját markolja. Ahogy korábban a Dívány is megírta, ezt az eljárást babajógának nevezik, és egyre népszerűbb Oroszországban. A Daily Mail egy felvételt mutatott be, amin (a hangokból tippelhetően orosz) nő lóbál kegyetlenül egy csecsemőt. Azt nem tudni biztosra, ő a gyerek anyja-e.

A videón látható, amint a nő extrém gyakorlatokat művel a gyerekkel, akinek érthetetlen módon nem csavarodnak ki a végtagjai. A legelején is látható, amint még a fejét sem tudja rendesen megtartani, az hátrabicsaklik. Másfél percnél a baba úgy tűnik, elsírja magát, de a nő elhallgattja. Mindeközben a videózó másik nő is nevetve nézi a jelenetet. Végül elkezd csörögni a mobilja, így ledobja az ágyra a csupasz testet. (A videót csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk!)

A nő a gyakorlatok közben így kommentálja az esetet: "Akarja, hogy csináljam. Akarja. A kis idióta. Szereti így" – és közben lóbálja az egyre vörösödő, alig párhetesnek tűnő csecsemőt. A babajógások abban hisznek, hogy a babalóbálás jót tesz a kicsik vérkeringésének és izomzati fejlődésének. Közben a Facebookon is akció indult, mivel a video először ide került fel. Most többen is el akarják érni, hogy a cég szedje le a tartalmat. A videót eddig majdnem 88 ezren kedvelték, hétezerszer megosztották, de 81 ezer feletti negatív kommentet is kapott.