horoszkóp

6 kamuhír, ami bejárta a világsajtót

2013.03.09. 09:59
Időről időre rengeteg álhír lepi el a médiát, amit eleinte az újságírók is elhisznek, később persze mindről kiderül, hogy hatalmas kamu az összes. A Cracked listáját olvashatja el most, plusz még egy álhírt, ami egy csodálatos énekesnőt érintett rosszul.

Az iPhone 5 képes hologramos vetítésre

Először a Fox News jött ki a hírrel, amiben azt állították, hogy tudomásuk szerint az iPhone 5 már úgy kerül a piacra, hogy hologramos billentyűzetet tud vetíteni az asztalra. Azt persze tegyük hozzá, hogy a techológia fejlődése mellett ma már tényleg nehéz különbséget tenni a valódi és az álhírek közt, de ezt elhinni tényleg nevetségesnek tűnhet. A hírről természetesen kiderült, hogy csak kitaláció, úgyhogy ne keresgélje a hologram-gombot a telefonján, ugyanis az egész csak egy álhír, egy jól összerakott videóval.

A szőke hajszín el fog tűnni

A hír a 2000-es évek eleje óta időről időre feltűnik a sajtóban, miszerint a természetes szőkék kétszáz éven belül eltűnnek, az utolsó szőke ember pedig valahol Finnországban fog születni, két évszázadon belül. A Cracked szerint a hírt először a BBC hozta le, de onnan gyorsan átvette az ABC, a CNN és a Daily Mail is, illetve a legtöbb ország legtöbb híroldala. Aki bővebb információt akar találni arról a kutatásról, amire ezt a hírt alapozták, csalódnia kell, ugyanis sehol nem találni hivatkozást erre, de egyik "brit, vagy német tudós" nevét sem lehet sehol megtalálni, akik állítólag részt vettek a kutatásba, és a WHO sem hallott róla soha. Úgyhogy nem kell félni, a szőkék nem fognak kihalni.

Amerika szereti Észak-Koreát

A kínai kommunista párt napilapja egy 55 oldalas fotósorozatot hozott le az észak-koreai vezetőről, Kim Dzsong Unról, azt állítva, hogy ő a legszexibb férfi a világon, a hírhez pedig egy amerikai cikket idéztek, állítva azt, hogy az amerikaiak véleménye az észak-korai diktátorról jó, sőt kifogástalannak találják az öltözködését, frizuráját, és mosolyát. Később azonban kiderült, hogy a hír az Onion nevű laptól származik, amiről illik tudni, hogy nem a legmegbízhatóbb forrás. Szóval nem, Amerika nem szereti Észak-Koreát, sőt annak sem nagyon örültek, hogy Dennis Rodman Kim Dzsong Unnal haverkodott.

A Wall Street-en dolgozó bankár 1%-os borravalója

Miután kirobbant az úgynvezett "Elfoglaló mozgalom" nevű tiltakozás, a gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek ellen tiltakozó civilek csoportja, valaki kitalálta, hogy jó lenne megviccelni őket, ezért készített egy Photoshoppal manipulált fényképet. A fotó azonnal bejárta  sajtót, mivel egy éttermi blokk szerepelt rajta, amin az 1 %-os borravaló be volt karikázva, és oda volt írva mellé, hogy "szerezz egy igazi munkát". A híren, miszerint egy a Wall Street-en dolgozó bankár csak ennyi borravalót volt hajlandó fizetni egy étteremben, és még bunkó is volt, sokan felháborodtak, persze később kiderült, hogy hiába, mivel az egész csak kitaláció volt.

Beyoncé tátogása

Nehéz eldönteni, hogy álhír volt, vagy simán csak vádaskodás, hogy a Barack Obama elnöki beiktatásán az amerikai himnuszt Beyoncé playback segítségével énekelte. A hír gyorsan bejárta a nemzetközi sajtót, és tényleg mindenki szörnyűsáégként élte meg, hogy napjaink egyik legismertebb énekesnője csak tátogott egy ilyen rangos eseményen. Egy nappal később azonban kiderült, hogy az egész nem igaz, hiszen Beyoncé Knowles énekelt, az előre felvett anyag pedig csak egyfajta segítségként szólt a háttérben.