A 73 éves Evan Davidson hiába bizonygatta a kaliforniai Simpson halottasháznak, hogy nem a felesége fekszik a felravatalozott koporsóban, a cég alkalmazottai nem hittek neki. A házaspár 51 évet élt le együtt, mégsem bíztak az özvegyben, így végül egy másik halottat temettek el az elhunyt asszony helyett– írja a Salon az AP nyomán.

„Ránéztem és azt mondtam, »Hát ő nem úgy néz ki, mint a feleségem«. Ők változatlanul azt mondták, ő az, csak azért néz ki így, mert be van balzsamozva és beteg is volt" – mondta Davidson.

Három nap elteltével felhívta a halottasház, hogy jöjjön be azonosítani egy másik holttestet, mert egy nő éppebn azon hisztériázik, hogy a ravatalon nem az elhunyt édesanyja van, hanem egy ismeretlen nő. Bent azonnal ráismert elhunyt nejére. „Megláttam a feleségem, és a sokktól összeestem" – mondta Davidson. A temetkezési cég beismerte a hibát, és magára vállalta az exhumálás és (újra)temetés költségeit mindkét elhunyt esetén.