Nem tudtak letelepedni az Egyesült Államokban, ahonnan a barátja származott. Utolsó blogbejegyzéseiben az amerikai bevándorlási rendszert hibáztatta barátja haláláért. Tudta, hogy a párja azt szerette volna, ha vele hal ő is, így nem tehet mást. Két héttel később öngyilkos lett.

Két héttel azután, hogy férje végzett magával, öngyilkos lett egy másik melegpornós, a harmicöt éves Wilfried Knight is. A francia állampolgárságú Knight az amerikai bevándorlási rendszert okolta boldogtalanságuk és férje halála miatt. Jerry Enriquez ugyanis amerikai állampolgár volt, de mivel nem tudtak együtt letelepni az Egyesült Államokban, kénytelenek voltak átköltözni Kanadába, ahol végül mindketten végeztek magukkal.

A melegpár kilenc éve volt együtt. Eleinte Portlandban laktak, ahol Knight akupunktúrát is tanult. Viszont azután, hogy lejárt a tanulóvízuma, Kanadába kellett költözniük, hogy együtt tudjanak maradni, ahol egyébként Enriquez egy Lululemon nevű, sportszerekkel foglalkozó cégnél dolgozott. Csakhogy onnan elbocsájtották, és öt hónapra rá, 2013 februárjában öngyilkos lett.

"Nem számít, hogy a melegek házasodhatnak Kaliforniában vagy Washingtonban, amíg valaki nem amerikai, addig ez nem vonatkozik rá. Így aztán, ha szerelmes vagy, de meleg, baszhatod" - írta március másodikán a blogján. Egy nappal később szintén arról beszélt, hogy a melegházasságot állami szinten kéne engedélyezni, hogy a különböző nemzetiségű párok is nyugodtan élhessenek együtt. Végül arról írt, hogy tudja, hogy a párja azt szerette volna, ha vele hal ő is, így nem tehet mást. Két nappal később öngyilkos lett.

Az utóbbi időben több melegpornós is öngyilkosságot követett el. Tavaly az izraeli katonai kiképzőként tevékenykedő Dror Barak 38 évesen vetett véget az életének manhattani lakásában. A hír első kommentelője, egy volt melegpornós, LeNair Xavier azt írta, Barak öngyilkossága a pornóiparnak tudható be. "Mint egykori melegpornós, elmondhatom, hogy rengetegen szenvednek a szakmában az önutálattól" – írta a kommentelő, és hozzátette, a pornó adta hírnév nem tart sokáig, a színészek hamar üresnek érzik magukat, és depresszióba esnek.

Másfél hónapja pedig az Amerikában befutott Kozma Péter végzett magával. Egy New York-i író, Randal Lynch úgy nyilatkozott Kozmáról, hogy nem volt kifejezetten boldog, de nem is mutatta ki soha úgy az érzéseit úgy, hogy mások látták volna, hogy problémái voltak. Ahogy mondta, nagyon "kelet-európai lelkületű" volt. Kozma Magyarországon korábban kémikusként dolgozott.