Alig egy nap alatt futott be nagy sikert az az új mém, ami látszólag szól valamiről, de leginkább arról, hogy így bárki feljogosítva érezheti magát, hogy bárhova melleket posztoljon. A jófej lázadó egyetemista mindenkinek próbál kedvezni, de a szöveg úgyis mindegy, mert csöcsök. Valahogy így lehetne összefoglalni az új viccet.

Már szinte minden napra jut egy-egy újabb mém, aztán a jobbak megragadnak hosszabb, rövidebb időre, a rosszakat meg kb. napokon belül elfelejti mindenki. A különféle egyetemi lázadómozgalmak idején ütötte fel a fejét a seggfej lázadó liberális egyetemista nevű mém, ami egy raszta lányt ábrázolt, aki köré képmutató viselkedésére utaló szövegeket írtak.

Például, hogy “Kineveti a keresztényeket, mert nem bizonyított dolgokban hisznek, de homeopátiás gyógyszereket vesz”, vagy “Azért cikiz, mert a Nike cipődet gyerekmunkában gyártják, de Macbook Prot használ”. Annyira nem volt átütő ez a mém, el is tűnt egy pár hónap alatt.

A napokban viszont felütötte a fejét Redditen a mém egyik variánsa, a jófej lázadó liberális egyetemistának keresztelt lány. Ezen a képen egy félmeztelen, szintén elég hippiszerű lány látható, viszont a köré írt szövegek arról szólnak, hogy hogyan viselkedne adott helyzetben egy igazán jófej lány. Például, hogy “Szép, kerek kis cicijei vannak, csodás mosolya, szőrös hónalja, de nem mutatja meg a szőrös hónalját”, vagy “Leveszi a pólóját, nem úgy néz ki, mint Harry Potter”.

Elég gyorsan pörgött Redditen a poénkodás, ami különösen azért volt vicces, mert nem sokkal korábban, a fórum alapítója arra kérte a felhasználókat, hogy ha lehet, legyenek kevésbé szexisták, amikor egymással vitatkoznak – írja a Daily Dot. A kérésnek nem sikerült eleget tenni, bár viszonylag gyorsan kiderül, hogy nem is annyira szexista élcelődésről van szó az új mémnél, mint inkább arról, hogy a felhasználók szeretnének pucér nős képeket posztolgatni, ez pedig jó módja a dolognak.

Erről is született kép, “Lássuk be, csak csöcsöket akarunk posztolni” felirattal. “Igazából azon gondolkozom, hogy miért tartott ilyen sokáig, hogy összejöjjön egy csöcsös mém” – idézi a Daily Dot az egyik fórumozót.

A legtöbb mémhez hasonlóan értelme ennek sincs, ráadásul hímsoviniszta szemmel nézett jófej csajos mém már korábban is létezett, Good Girl Ginának hívják, 2011 végén jelent meg, és ugyanazt tudja, ming Good Girl College Liberal, csak mellek nélkül, vagyis attól lesz jó nő, hogy boldogan teljesíti a férfiak titkos vágyait.

A különféle feminista csoportok még nem akadtak ki az új mémen, de egyáltalán nem csodálkoznánk rajta, ha valamiféle hiszti tenné még népszerűbbé az egyébként egyelőre ismeretlen félmeztelen lányos mémet.