horoszkóp

A sírból bosszulta meg hűtlen nejét a milliomos

2013.04.03. 09:32
Megpróbálta megölni a feleségét és a szeretőjét, de nem járt sikerrel egy angol milliomos. A börtönben aztán összebarátkozott valakivel, akit arra kért, hogy tüntesse el a pénzt a bankszámlájáról, és pucolja ki a házából a különböző luxusbútorokat. Nem sokkal később aztán fel is akasztotta magát a cellájában, a feleségnek pedig nem hagyott végül szinte semmit.

Az angol Peter Mason a Hewlett Packard egyik felsőbb embere volt, állítólag évi 200 ezer fontot, azaz több mint hetvenmillió forintot keresett - írja a Daily Mail. Tavaly júliusban találkozott az elhidegült feleségével, hogy megbeszéljék az anyagiakat, és hogy eladják a két hatalmas házukat. Csakhogy, miután kiléptek a pubból, Mason az új villájáig követte a nőt, ahol végül többször ledöfte a szeretőjével együtt. Mason a kocsijával akart elmenekülni a helyszínről, de elütött még egy motorost is, akinek végül nem lett semmi baja.

Az ügyben megszólalt annak a férfinek is az egyik barátja, akivel Mason együtt ült a börtönben, és megbízta a javak elrejtésével. "Azt mondta neki: a feleségem el fog válni tőlem. Az összes pénzemet le akarja nyúlni a szeretőjével. Arra kérte, hogy vigyen mindent, és csinálja vele, amit csak akar" - nyilatkozta névtelenül a férfi. Mason állítólag két meghatalmazást is becsúsztatott újdonsült barátja cellájába az egyiken a bankszámla adataival, a másikon pedig a tervvel, hogy mindent pakoljon ki a két házából, azután, hogy letöltötte a büntetését.

"Figyelemre méltó vagyon tűnt el" - nyilatkozta Andrea McConchie, Deborah Mason testvére. "Hosszasan ügyködtek, hogy becsapják a testvéremet és az ügyvédeket. Hatalmas összegek voltak más számlákon, de nem tudjuk, hol vannak" - tette hozzá. "Szükségünk van arra pénzre, hogy biztosíthassuk a gyerekek jövőjét. A testvéremnek a gyerekek a legfontosabbak most" -  magyarázta McConchie. A feleség értesítette a rendőrséget, de kevés eredménnyel. A család azt gyanítja, hogy Masonnak van még pénze rejtett bankszámlákon.

A néhai párnak, akik egyébként tíz évet töltöttek együtt, két gyereke van, egy tizenegy és egy hét éves. A történetükbe belépő harmadik a negyvenöt éves Deborah Mason fiatalkori szerelme volt, Michael Longden, akivel állítólag egy Friends Reunited nevű társkeresőnek köszönhetően találtak ismét egymásra. Mason januárban akasztotta fel magát a cellájában a gyerekei fotója mellett, és hátrahagyott állítólag egy búcsúlevelet is.