A 70 éves Graham Ovendent, a világszerte elismert művészt bűnösnek találták, szexuális bántalmazások miatt. Ovenden a képeihez modellt álló fiatal lányok szemét bekötötte, és régimódi hálóingbe öltöztette őket, mielőtt beteg vágyait kiélte volna rajtuk – írja a SWNS.com. Áldozatairól nem csak festményeket készített, hanem fotókat is, miközben szexuálisan zaklatta őket. Áldozatai hat és tizennégy év közötti gyerekek voltak, akiket 1972 és 1985 között molesztált. Ők a 2000-es évek végén tettek feljelentést Ovenden ellen, akit 2008-ban tartóztattak le.
Amikor tettével szembesítettk a művészt, az inkább csak a művészvilágban szerzett hírnevével dicsekedett, és azzal, hogy ő festette az elmúlt 200 év legjobb gyermekportréit. Ovenden az ügyet boszorkányüldözésnek nevezte, mivel szerinte semmi szégyellnivaló sincs a meztelen gyerekekről készült képeken. "Mr Ovenden pedofil, aki szexuálisan bántalmazott gyerekeket, fiatal lányokat" – mondta a bíróságon Ramsay Quaife, ügyész. Ovenden nem vett részt a tárgyalásokon, mivel állítólag annyira lebetegedett, hogy kórházba kellett szállítani.
A művész sok munkája, köztük a gyerekekről készült portrékat már olyan helyszíneken is kiállították, mint a Victoria & Albert Múzeum, vagy a New York-i Metropolitan. Az ítélet előtt egyébként még mindig meg lehetett találni a Tate Galéria honlapján Ovenden pár 70-es évek beli munkáját, amik fiatal lányokat ábrázoltak – a galéria szóvivője pedig egyelőre még gondolkodik, hogy eltávolítsák-e azokat.