P. Lászlót első fokon a Pécsi Törvényszék bűnösnek találta, a rendőrségi pszichológus meggyilkolásáért és kifosztásáért élete végéig fegyházban marad. A férfi rezzenéstelen arccal fogadta a Törvényszék döntését.
  • A március 18-i tárgyalási napon két fogoly is vallott: egyikük azt állította, hogy P. László elmondta a börtönben, hogyan történt a gyilkosság. Továbbá, hogy megkérte őt a vádlott egy Audi fejében arra, hogy tanúskodjon mellette a bíróságon, és vallja azt, látta Bándy Katát és őt együtt sétálni. A véletlen hozta úgy, hogy a férfi pont azoknak a gyerekeknek a rokona, akik megtalálták Bándy Kata holttestét, és akivel véletlenül egy börtönbe került P. László. A sétálóban találkoztak a büntetés-végrehajtási intézetben, ott próbálta meg őt rávenni a vádlott, hogy tanúskodjon. A neve elhallgatását kérő férfi akkor találkozott P. Lászlóval, amikor Pécsre költözött, körülbelül júniusban. A tanú azt is elmondta, hogy nyugtató hatása alatt azt vallotta P. László a börtönben többek előtt, hogy rokonával együtt követte el a bűncselekményt, ki akarták rabolni Bándy Katát, de aztán megijedtek a rendőrigazolvány láttán.

P. Lászlót első fokon a Pécsi Törvényszék bűnösnek találta, a rendőrségi pszichológus meggyilkolásáért és kifosztásáért élete végéig fegyházban marad. A férfi rezzenéstelen arccal fogadta a Törvényszék döntését.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!