Isabella Barrett egy Rhode Island-i hatéves, aki a legtöbb hatévessel ellentétben már most dollármilliomos a saját üzleti vállalkozásának köszönhetően. A kislány gyerekszépségversenyekkel kezdett pénzt gyűjteni, aztán anyjával közösen létrehozta a saját ékszercégét, azóta pedig éli a milliomosok boldog életét.

„Mi rossz van abban, ha az ember milliomos? Szupersztár vagyok, van egy saját ékszercégem, és imádok főnök lenni. Sosem veszítek, szinte minden versenyt megnyerek, amin indulok. Mindennél jobban szeretem a cipőimet. Több mint hatvan pár cipőm van” – mondta a hatéves, Rhode Island-i Isabella Barrett a Daily Mirrornak.

A kislány néhány évvel ezelőtt gyerekszépségversenyekkel kezdett pénzt gyűjteni, aztán tavaly létrehozta anyjával a saját ékszercégét, a Glitzy Girlt, amivel többek között hozzá hasonló, gyerekszépségversenyre járóknak adnak el ékszereket. Karkötőket, sminkkellékeket, ruhákat is árulnak. Tavaly a cég első évében több mint egymillió dollár bevételt termelt, és 42 ember foglalkoztat. Ráadásul a kislány ötlete volt az anyjával közös cég.

„Egyszer csináltattam Bellának egy karkötőt, hogy így ünnepeljük a győzelmeit, és minden anyuka imádta a szépségversenyen. Aztán Bella azt javasolta, hogy csináltathatnánk ilyen karkötőket mindenkinek. Így született meg a Glitzy Girl” – mondta a lapnak a lány 39 éves anyja, Susanna.

Amikor a kislány azt mondta, ő a főnök a cégben, akkor nem lódított, az anyja elmondta, hogy amíg Isabella iskolában van, addig ő a főnök, de a lánya, amikor csak teheti, ott van a gyárban, és aktívan résztvesz a cég irányításában. „Ő választja ki a karkötők dizájnját, segít a szállításban, teszteli az összes rúzsunkat és körömlakkunkat. Egyértelműen ő az agy a cégben. Úgy tűnik, bármihez nyúl, az arannyá változik” – mondta a büszke anya.

Kell is a sok pénz, meg ötlet, mert a versenyekre rengeteget költ a család. Nemcsak ruhákra, hanem minden elképzelhető dolgokra. „Bevallom, amikor Bella ruhatáráról van szó, akkor nincs helye a spórolásnak. Van beszédtanárunk, sminkesünk, rendszeresen járunk barnítókezelésekre, hajhosszabbításra, műkörmök is kellenek, valamint személyre szabott műfogsor, ami önmagában 500 dollár (kb. 110 ezer forint). Minden fellépésnek olyannak kell lennie, hogy az akár a Broadway-en is megállja a helyét. Minden ruha egyedi készítésű, akár 10000 dollár (kb. 2,2 millió forint) is lehet egy darab. Csak az elmúlt két évben nagyjából 50000 dollárt (kb. 11 millió forint) költöttünk a versenyekre, de nézzék meg, milyen sikereink vannak! Több mint megérte a dolog” – mondta az anya.

Rengeteg versenyre járnak, nemcsak azokra, amik a környékükön vannak, hanem bárhova az Egyesült Államokon belül, ezért a kislány eléggé hozzászokott már ahhoz, hogy drága hotelekben lakik. Sőt, kifejezetten élvezi is a dolgot. “Annyit utazunk a versenyek miatt, hogy nagyon megkedvelte az ötcsillagos szállodákat, és imádja, ha kiszolgálják. Néha kicsit elkapatja magát. Egyszer 2200 dollárért (kb. 500 ezer forint) rendelt ételt egy szállodában. Sosem sajtburgert és sültkrumplit, vagy hasonlókat, hanem a legdrágább filet mignonokat és homárt. Tudom, hogy hencegésnek tűnhet, de nekünk csak vicces ez a dolog, és a személyisége részét képezi” – mondta az anya.

A szülők egyébként nagyon igyekeznek, hogy a lányukat ne kényeztessék el túlságosan, nem akarnak úgy járni, mint a túl nagy pompában felnövő gyereksztárok, hogy a gyereknek felnőtt korára teljesen kicsavarodik a személyisége, és idegösszeomlást kap és hasonlók. Viszont a kislány ennek ellenére elkényezteti magát, tényleg csak a legdrágább és legjobb dolgokat kedveli, a szülők pedig ugyanúgy, ahogy a legtöbb hatéves gyerek szülei, tehetetlenek, engednek a gyerek vágyainak.

Hogy jobban megértsük, Isabella milyen elkényeztetésre vágyik, a Daily Mirror összeírta, hogy kb. milyen a kislány szobája. Azt már tudjuk, hogy imádja a drága cipőket, és a drága cipőknél csak egy dolgot szeret jobban, ha sok drága cipője van. “Designercipői vannak, és minél jobban csillognak, Bellának annál jobban tetszenek. Ezen kívül van még egy rakásnyi Burberry táskája” – mondta az anya.

A kislány szobájában van egy trónszerű szék, tollboák mindenfele, és a szabad felületeket Swarovski-kristályok borítják. Van egy trófeaszobája, ahol a szépségversenyeken nyert dolgokat gyűjti, és természetesen egy hatalmas gardróbja. Itt még kis próbababák is vannak, amiken az annyira drága ruhákat tartják, amiket nem szabad még csak vállfára akasztva sem a szekrénybe tenni.

Isabella Barrett egyébként nappali tagozatos az iskolában, az angolon kívül három nyelven, németül, spanyolul és olaszul beszél. Az anyja pedig azt mondja, nem a saját, hanem a lánya örömére csinálja ezt az egészet. Ha lánya egyik nap azt mondaná, mától nem érdekli a csillogás, a pénz és a szépségversenyek, akkor nem erőltetné a dolgot. “Imádom az egészet, és sosem akarom abbahagyni! Imádok sztár lenni” – mondta erre a kislány.