Elutasította a Győri Törvényszék a Vadkan presszó tulajának érvelését, miszerint önvédelemből lőtt le két embert egy éve a városban. P. Lajos pedig váltig állította, félt a lelőtt N. Mártontól, akinek még fegyvere is volt. Az ügyet egy pecázását megbánó, egy balhét megakadályozni akaró és egy vécéablakból leselkedő tanú döntötte el igazán. P. Lajos végül életfogytiglani börtönt kapott, 65 évesen szabadulhat, bár a döntés nem jogerős.

"Szétbaszom a fejedet, te geci!" – kiáltotta káromkodva N. Márton, majd nekiment P. Lajosnak. P. nem sokat hátrált, megvetette a lábát, felemelte a sörétes puskát, és tüzelt. N.-t mellkason találta, a férfi azonnal életét vesztette. N. társa, a helyben "Bikanyak"-ként ismert U. Gábor ezalatt kétségbeesetten próbált átmászni a VW volánja mögé, valamiért épp lehajolt, amikor P. a kocsi mellé ért. P. gondolkodás nélkül tüzet nyitott. Nem sokkal később átadta a puskát az egész jelenetet végignéző N. Zoltánnak.  "Halló, P. Lajos vagyok, és azért hívom önöket, mert agyonlőttem két embert" – értesítette a rendőrséget P. Közben a tanúk megpróbálták újraéleszteni U.-t, de próbálkozásuk kudarcba fulladt, U. is meghalt.

A győri Vadkan presszó puskás tulajdonosának, P. Lajosnak szerdán tartották az első, egyben utolsó tárgyalását első fokon a Győri Törvényszéken. A gyorsaságáról ismert Németh Csaba bíró az iratismertetéstől a 15 tanú meghallgatásán át az ítéletig egy nap alatt lezongorázta a Győrt tavaly április 22-én felbolygató ügyet. Novák Tünde vádiratismertetéséből kikerekedett a történet előzménye is.

Kakaskodásból mészárlás

Eszerint 2012. április 21-én este osztálytalálkozó volt a Vadkanban, ekkoriban állított be a vádlott által ismert M. testvérpár és egy barátjuk. Alaposan italoztak, be is rúgtak, amikor M.-ék szerint a tulaj agresszívvá vált, és kiabálni kezdett velük. A kéz- és lábbilincsben behozott P. ezt azzal egészítette ki később, hogy annak a bajának adott hangot, hogy egyik közös ismerősük, N. Márton nem engedi oda a társaságot, mert haragban van P.-vel. A lényeg, hogy szó szót, rúgás lökést követett, ezért 22-én a hajnali 5 körül M.-ék távoztak a Vadkanból. Átmentek egy ismerősükhöz, H. Gáborhoz, akinél N. is megjelent. Itt szórtak a tanúk történetei, de N. tudomást szerzett a balhéról, és felhívta ingerülten P.-t, össze is vesztek a telefonban, mire P. közölte, hogy odamegy.

Ekkor hívta fel U.-t, akivel együtt autóztak a Bercsényi liget kertvárosi utcájába elégtételt venni. P. eleve csőre töltött vadászpuskával ment ki eléjük az utcára délelőtt fél 11 felé, veszekedtek egy sort, majd N. és U. el akartak menni. Már beültek a kocsiba, amikor P. utánunk ment, és belerúgott a Volkswagen lökhárítójába. Erre N. dühösen kipattant, és a fent említett káromkodással neki akart menni P.-nek.

Összesen 81 sörét

Az orvosszakértői véleményt zártan ismertette a tanácsvezető bíró, ezért annyi derült ki csupán, hogy N. Márton testében 21 sörétet, U. Gáboréban 60-at találtak a boncolás során. A 35 éves P. Lajos végig a jogos önvédelemre hivatkozott (az elrettentésül kivitt fegyverét egyébként engedéllyel tartotta, azt elkobozták már a hatóságok). Állította, folyamatosan csitítani akarta N.-t, bár a vád szerint töltött sörétes puskával nem szoktak békülni az emberek. Azt mondta, a családját fenyegető, labilis idegzetű, pszichiátrián is kezelt N.-től félt a legjobban, ezért ment ki puskával. A lökhárítót pedig tehetetlen dühében rúgta meg. A második áldozatot azért lőtte agyon, mert azt hitte, fegyverért hajol le. Ráadásul ügyészi kérdésre hozzátette, róla azt hitte, "az alvilág zsoldoskatonája, aki bármire képes".

A vádlott vallomásából kiderült, 2011 augusztusában is akadt egy kis zűrje N. Mártonnal. P. akkor épp üdült a családjával, amikor N. beállított részegen a presszójába, és kiabálni kezdett. Kárt semmiben nem tett, de az alkalmazott megijedt, így az egyik törzsvendég, a későbbi szemtanú N. Zoltán tessékelte ki. N. ezután állítólag öngyilkosságot is megkísérelt, ekkor került a pszichiátriára. P. Lajos egykori barátját eleve verekedősnek tartotta, aki a végzetes délelőttön is ökölbe szorított kézzel, bokszolóállásban indult felé (valóban bokszolt korábban az egyik tanú szerint). Erről a beállásról később minden tanú másképp nyilatkozott, volt aki egyenesen leengedett kezet említett.

Pszeudofegyver

A tárgyaláson vitás kérdés lett abból is, hogy P. és az egyik hozzá közel álló (és a bíró szerint a hamis tanúzás szélén billegő) tanú azt mondták, N.-nek volt egy engedély nélkül tartott fegyvere. Ezt senki nem támasztotta alá, még az N. pincéjét átvizsgáló rendőrség sem találta nyomát lőszernek vagy fegyvernek. Érdekes módon a tanú nem vállalta a poligráfos vizsgálatot, mert tartott annak hiteltelenségétől. "Ne higgyen az NCIS-nek!" – tanácsolta neki a bíró.

A beidézett tanúk elég vegyes vallomásokat tettek. Az első három az események szemtanúja volt, R. István például akkor tért haza a pecázásból. "Nem kellett volna elmennem horgászni, tisztelt bíróság" – mondta a férfi, aki csak az első lövést látta. A második előtt csak annyit hallott, hogy P. ordít: "Te sem mész el innen! Téged is meggyilkollak!" A másik szemtanú a kocsmában volt épp, ő próbálta is rábeszélni P. Lajost, hogy ne puskával menjen ki. Nagy kiabálást hallott, "innentől már csak a vadnyugatot láttam" – mondta. Egy 14 év körüli fiú is végignézte az eseményeket házuk wc-ablakából, de sok plusz információval nem szolgált.


Nagyobb térképre váltás

Beidézték még P. nejét, aki nem tartózkodott otthon a lövöldözéskor, illetve P. majdnem hamisan tanúzó barátját. A többi tanú nagyrészt N. ismerősei voltak. A két áldozat élettársa és felesége is megjelent. N. élettársa, B. Petra állította, őt P. kvázi kitiltotta a kocsmából pár éve a Vadkanból, illetve a vádlott "iszonyat irigy volt". N. Gábor mentális zavara szerinte csak aurás alvászavarban merült ki. P. meglepő választ adott minderre: szerinte azért akarta távoltartani a nőt, mert megkívánta.

Az ügyész végül életfogytiglani szabadságvesztést indítványozott. Gartner István védőügyvéd az első gyilkosság ügyében az önvédelemre hivatkozva felmentést, a másodiknál a felmentés mérlegelését vagy erős felindulásból elkövett emberölésként minősítést javasolt. Az utolsó szó jogán sajnálkozó vádlottra első fokon életfogytig tartó szabadságvesztést szabtak ki a 10 év közügyektől eltiltás mellé. A férfi leghamarabb 30 év múlva, 65 évesen szabadulhat, és a bűnügyi költségeket is meg kellene fizetnie. A vád gondolkodási időt kért, a védő és a vádlott felmentésért fellebbezett, a döntés nem jogerős, azonban az előzetes letartóztatást fenntartják. A Törvényszék végül nem adott helyt annak a sértetti indítványnak, miszerint előre megfontolt szándékból ölt volna a vádlott.