Paul Miller egy évvel ezelőtt a régi dolgokat visszasíró öregek álmát követte el: tudatosan lekapcsolta magát az internetről. Se e-mail, se Skype, se online térképek, csak a való világ. Az íróként dolgozó férfi most visszatért a megszokott világba, amiből azért lépett ki, mert úgy érezte, rosszat tesz neki. “Egy évvel ezelőtt azért hagytam el az internetet, mert úgy éreztem, cselekvésképtelenné tesz, és elvesztette azt a funkciót, amire használni kéne. Mintha elrabolta volna a lelkemet” – kezdi vallomását a nagy visszatérő írásában Miller, akinek ironikus módon hetente közölte a Verge online magazin írásait az offline életről.
Frizbi, bicikli, találkozások
“Április 30-án 11:59-kor kihúztam a kábelt, kikapcsoltam a routert, és lecseréltem az okostelefonomat egy butábbra. Felszabadító volt. Minden nagyon jól indult, csupa jó eseményből állt az életem: személyes találkozók, frizbizések, biciklitúrák és klasszikus görög irodalom. Az első pár hónapban a főnököm is meglepődött rajta, milyen lazán és felszabadultan adom le az írásaimat. Ilyen korábban, és azóta sem fordult elő. Megváltozott az odafigyelési képességem is: korábban tíz oldalt is kínszenvedés volt egyszerre elolvasom, most együltő helyemben megy száz is. Nem tudtam minden szociális tevékenységet lerendezni a Twitteren, elő kellett jönnöm a barlangomból" – lelkendezett kalandja elejéről a férfi, aki saját bevallása szerint 12 éves kora óta internetezett. A legjobban viszont azon lepődött meg, hogy elsírta magát A nyomorultakon.
Miller első pár hónapja az internetellenes hipotézisek mellett szólt, megtalálta igazi önmagát, és még a postára is szívesen ment leveleket feladni. A pozitív végkicsengés helyett viszont inkább arra jött rá, hogy a szabadság iránt érzett öröm elmúlik, és hirtelen minden kicsit unalmasabbá vált. “Így egy év után nem biciklizek már annyit, a frizbimen áll a por, általában pedig nem megyek el közös szórakozásra heti egynél többször. A kedvenc helyem a kanapém. Felállítottam egy kávézóasztalt, videójátékokat játszom, hangoskönyveket hallgatok.”
Eltűnnek a kapcsolatok
Miller, aki korábban sokakkal együtt úgy érezte, az emberi kapcsolatok rámennek az internetre, megváltoztatta a véleményét a küldetése vége felé: “A praktikus dolgok nem változtatnak sokat, papíron térképet nézni és offline vásárolni nem nehéz dolgok. De internet nélkül sokkal nehezebb elérni embereket. Nehezebb felhívni valakit, mint e-mailt írni. Egyszerűbb chaten írni valamit, mint bekopogtatni valakinek a házába. Ezeken túl lehet lépni, de nekem nem sikerült sokáig. Az elején azért volt jó, mert élveztem, hogy távol vagyok az internettől, de egy idő után már nem abban a kontextusban néztem az életemet, hogy én nem használok internetet. Az offline élet egyszerű en pórias lett, és a legrosszabb dolgaimat hozta elő.
Napokig tudtam otthon ülni. Ha nem lett volna telefonom, egyáltalán nem adtam volna magamról életjelet. A szüleim néha megelégelték, hogy nem tudják, élek-e, és elküldték a nővéremet megnézni. Az interneten egyszerű életjelet adni, kommunikálni a munkatársakkal és tényezőnek maradni a társadalomban. Sokan negatív felhanggal nevetgélnek a Facebook-barátokon, de elmondhatom, hogy egy Facebook-barát is több, mint a semmi. Egy régi barátom, akivel korábban legalább hetente beszéltem úgy is, hogy Kínába költözött. Most egy éve nem beszéltem vele egyáltalán. A New Yorkban élő legjobb barátomat elhavazta a munka, sehogy sem tudtuk tartani a közös terveinket” – írja le elidegenedése történetét.
Az internet az, ahol az emberek vannak
Miller kicsit viccből márciusban elment egy internetről szóló konferenciára, ahol az egyik szervezővel kezdett beszélgetni, ami végül meg is adta az élménybeszámolója végkövetkeztetését. “A virtuális életben nagyon sok valóság van már, mint ahogy a valóságba is bekerült sok virtuális dolog. Az volt tervem az elvonulással, hogy megtaláljam az igazi Pault, és kapcsolatba lépjek a valósággal. Csakhogy az “igazi Paul” és a való világ elválaszthatatlanul kapcsolódik már az internethez. Nem azt mondom, hogy az életem nem volt más internet nélkül, hanem hogy nem ez volt az igazi élet.”
2013. május 1-én végül visszacsatlakozott az internetre, a konklúzió szerint hasznos, de inkább rossz élmény volt: “Elég írást olvastam arról, hogy az internet magányossá, hülyévé vagy magányos hülyévé tesz minket. Egy idő után elhittem. Meg akartam tudni, mit tesz velem az internet, hogy felvehessem a harcot ellene. De az internet nem egyéni törekvés, hanem valami, amit emberek együtt csinálnak. Az internet az, ahol az emberek vannak.
"Legalább rajta leszek"
Az ötéves unokahúgom tegnap megkérdezte tőlem Coloradóban, miért nem Skype-oltam vele ennyi ideig. Nem tudta, mi az az internet, egy rajzzal elmagyaráztam neki. Az ábrán több számítógép, telefon és tévé volt összekötve, amin egyszer csak megjelent egy vonal az én gépem felé. Ezt kitöröltem, és azt mondtam, egy évig nem használtam ezt, de hamarosan visszatérek, és megint Skype-olhatok vele.
Amikor visszatérek az internetre, valószínűleg megint nem fogom tökéletesen használni. Elverem az időmet, rossz linkekre kattintok, zaklatott leszek. Nem lesz annyi időm olvasni, magamat elemezni vagy megírni a nagy amerikai sci-fi művet. De legalább rajta leszek.”