Hiába mondta meg a látó, hogy a clevelandi fogságból hétfőn kiszabadult Amanda Berry halott. A lány édesanyja megingott ugyan, de még sokáig reménykedett. Mind a tíz évet azonban nem tudta kivárni, belehalt lánya elvesztésébe. Közben egyre több részlet derül ki az utóbbi évek legnagyobb port kavaró amerikai emberrablásáról. A letartóztatott Ariel Castro láncra verve tartotta a nőket, egyiküket vélhetően teherbe is ejtette, sőt, ő maga írt cikket 2004-ben a felkavaró eltűnésekről.

Nem tudta kivárni Amanda Berry édesanyja, hogy Clevelandben eltűnt lánya élve előkerüljön, a nő 2006-ban elhunyt – írja a Daily Telegraph. Louwanna Millernek a helyi lapok szerint "megszakadt a szíve", emellett heveny hasnyálmirigy-gyulladása volt és a szíve sem volt egészséges. A helyi Plain Dealer című lap archív cikke szerint Miller 2004-ben feladta a reményt, mert egy látó azt mondta neki egy tévéműsorban, 98 százalék az esélye, hogy a lánya halott.

Az ohiói Fritzl

Az utóbbi évek egyik legdurvább fogvatartási ügye kerekedett ki az Egyesült Államokban, miután kiderült, három férfi tíz éven át tartott a házukban három fiatal nőt. Az 52 éves Ariel Castrót, az ohiói, clevelandi ház tulaját letartóztatta a rendőrség egy környékbeli McDonald'snál, miután a sikolyokat halló szomszéd kiszabadította a három nőt és a meg nem nevezett számú gyereket –írja a Daily Mail.

Amanda Berry 26, Gina DeJesus 23, Michelle Knight 32 évesen szabadult ki kvázi börtönéből. Berry ráadásul gyermeket is szült a házban, a kislány már hatéves. A kiszabadított nőket és a gyereket kórházba szállították megfigyelésre. Egészségesnek tűntek, bár ki voltak száradva és kissé alultápláltak voltak. (Órákkal később már ki is jöhettek a kórházból – írja a Waff.com.)

A fogvatartott nőket a szomszéd Charles Ramsay szabadította ki. Sikolyokat hallott a házból, majd odamenve egy résnyire nyitott ajtón kinyúló kezet látott. Berry kiabált ki neki: "Segítsen kijutni! Hosszú ideje itt vagyok!" A férfi addig rugdosta az ajtót, míg egy résen ki tudott mászni a nő és a kislánya. Azonnal hívta a rendőrség 911-es segélyhívó számát és bemondta: "Segítsenek, Amanda Berry vagyok! (...) Elraboltak, és tíz éve eltűntem. És itt vagyok. És most már szabad vagyok". A USA Todayen meghallgatható beszélgetés szerint nagyon siettette az operátort, hogy mihamarabb küldjön járőrt a házhoz, mielőtt Castro felfedezi a szökést.


Nagyobb térképre váltás

Ramsay elmondta, egy éve él a környéken, és jól ismerte a Seymour Avenue nevű utcában lakó Castrót. "Grilleztem is az ürgével, ettünk bordát és salsát hallgattunk. Lövésem se volt, hogy az a lány abban a házban van vagy hogy más is van ott vele" – nyilatkozta.

Gyanús eltűnések

Alaptalan gyanú

2004-ben már letartóztattak két férfit a lányok elrablásának vádjával, azonban 2006-ban elengedték őket, mert a lányok testét nem találták meg. Ez a vonal tehát zsákutcának bizonyult. Idén januárban pedig egy férfit ítéltek el, mert hazudott a rendőröknek arról, hogy hol lehet eltemetve az egyik áldozat.

Berry és DeJesus eltűnése nagy port kavart az ohiói városban, és a rokonok folyamatosan életben tartották az ügyüket. Előbbi 2003. április 21-én tűnt el, egy nappal a 17. szülinapja előtt, hazafelé tartva a Burger Kingből, ahol dolgozott. Utóbbinak 2004. április 2-án veszett nyoma 14 évesen, amikor hazafelé ment az iskolából. A legrégebb óta azonban Knight raboskodott: 2000-ben, húsz évesen tűnt el.

Berry megtalálásáért önálló Facebook-oldalt is létrehoztak Find Amanda Berry (Találjuk meg Amanda Berryt) néven. A legfrissebb bejegyzés ötórás: "üdvözlünk otthon, Amanda".

DeJesus unokatestvére szerint a nő anyja lelkendezve "fenomenális anyák napi ajándéknak" nevezte lánya előkerülését. Ő emberkereskedőkre gyanakodott, akik eladták a lányát a legtöbbet ígérőnek. Clevelandben a rendőrség körül ünneplő tömeg gyűlt össze a szabadulás hallatán.

Castrót egyébként a Facebookon is megtalálták, itt megnézheti az oldalát. Ugyan nem száz százalék, hogy ő az, de gyanúsan sok elem vág egybe a férfi életrajzával. Többek között az, hogy elismerten jó basszusgitáros volt, zenekarban is játszott, idővonalán pedig valóban több ilyen témájú posztja van fent. Sokkal durvább azonban, hogy a férfi fia, Anthony egy helyi lapnál dolgozott újságíróként, és anno írt az egyik eltűnésről. Állítólag őt is sokkolta apja letartóztatása és az egész emberrablási ügy – írja a Gawker. Maga Ariel Castro is írt 2004-ben egy cikket (bár nem bizonyított, hogy ugyanaz a Castro) arról, hogyan birkózik meg a környék az eltűnéssel.