A hétfőn elkezdődött tárgyalássorozat első napján már meghallgatták B. József elsőrendű, és K. József másodrendű vádlottakat. Mindketten részletesen beszámoltak a gyilkosságról, de vallomásaik ellentmondanak egymásnak. A nap P. Erika meghallgatásával zárul, aki a tárgyalóteremben is módosított vallomásán. A vádlottak szembesítése a második tárgyalási napra, keddre csúszik.
  • "Tudomásomra hozta, hogy ha nem azt teszem, amit mond, akkor végem. Közben Erika próbált nyugtatni, megfogta a vállam, és azt mondta, hogy nyugodt legyek, ha szót fogadok, akkor semmi baj nem lesz, mert a Jóska tudja a dolgát" – mondja a vádlott. Dadogva folytatja, arról beszél, hogy azt kérdezte ijedten, hogy miért vitték az erdős részre. Ezután egy időre békénhagyták, majd nem sokkal később megint kést szorítottak a torkához. "Megmutatta, hova fogja temetni a három lányomat, meg a fiamat ingyen, és örömmel. A feleségemet meg eladja 800 ezer forintért. Ezután kivette az ásót a kocsimból, és odavezetett, ahol ásnom kellett" – mondja a másodrendű vádlott. "Esélyem sem volt fejbe vágni az ásóval. Nekiálltam ásni, az orromig sem láttam" – mondja.

A hétfőn elkezdődött tárgyalássorozat első napján már meghallgatták B. József elsőrendű, és K. József másodrendű vádlottakat. Mindketten részletesen beszámoltak a gyilkosságról, de vallomásaik ellentmondanak egymásnak. A nap P. Erika meghallgatásával zárul, aki a tárgyalóteremben is módosított vallomásán. A vádlottak szembesítése a második tárgyalási napra, keddre csúszik.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Már kifele tartottak a teremből az operatőrök, amikor B. József beszélni kezdett, az ajtóban várják, hogy befejezze. B. József intim részletek ismertetésével, mint állítólagos bugyiszínekkel próbálja bizonyítani, hogy igenis volt közte és P. Erika között romantikus kapcsolat.

  • Végezni végeztünk, de még senki sem hagyta el a termet. A BV-tisztek a teremben állnak a vádlottakkal, várják, hogy P. Erika befejezze a privát beszélgetést a bíróval, hogy külön-külön tudják elvinni a teremből a vádlottakat. Az újságírók meg azt várják, hogy vége legyen az egésznek.

  • A vádlottak a folyosón, arccal a fal felé fordulva várakoztak. A Velvet helyszíni tudósítója szerint B. József és Gyöngyi Sándor (Szita Bence nevelőapja) szóváltásba keveredhettek, mert az elsőrendű vádlott néhány szót intézett a másik férfihez, Gyöngyi pedig egy gesztussal válaszolt, egyik kezét vízszintesen, a torka előtt elhúzva.