A hétfőn elkezdődött tárgyalássorozat első napján már meghallgatták B. József elsőrendű, és K. József másodrendű vádlottakat. Mindketten részletesen beszámoltak a gyilkosságról, de vallomásaik ellentmondanak egymásnak. A nap P. Erika meghallgatásával zárul, aki a tárgyalóteremben is módosított vallomásán. A vádlottak szembesítése a második tárgyalási napra, keddre csúszik.
  • A három vádlottat két-két BV-tiszt kíséri, eléggé megtörtnek tűnnek mindannyian, nyoma sincs annak a rezignáltságnak, ami például a Bándy-ügy vádlottjára jellemző volt. A bíró nagyon segítőkész a fotósokkal, akik úgy körbeállták a vádlottakat, mint a hírességeket szoktákt, és folyamatosan őket fényképezik, de azért egy pár perc után rájuk szólt, hogy most már azért elkezdené a tárgyalást.

A hétfőn elkezdődött tárgyalássorozat első napján már meghallgatták B. József elsőrendű, és K. József másodrendű vádlottakat. Mindketten részletesen beszámoltak a gyilkosságról, de vallomásaik ellentmondanak egymásnak. A nap P. Erika meghallgatásával zárul, aki a tárgyalóteremben is módosított vallomásán. A vádlottak szembesítése a második tárgyalási napra, keddre csúszik.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • K. József azt mondja, csodálkozott, amikor P. Erikát és B. Józsefet együtt látta, különösen, amikor P. Erika azt mondta, hogy B. József normális, jó ember. K. József nem maradt velük, mert nem ápolt szoros kapcsolatot egyikőjükkel sem. Mindenesetre furcsának találta, hogy együtt látja őket.

  • K. Józsefet az ügyész faggatja, eközben B.József a róla elmondottakat hol fejrázással, hol bólintgatással kommentálja.

  • "Ügyész úr nem akarom, hogy félreértsen, de nézzen rám, és nézzen a B. Józsefre. Tetszik érteni?" – mondja a vádlott K. József arról, hogy miért nem volt sosem jóban az elsőrendű vádlottal. Talán arra utalhatott, hogy B. József egy magas, magabiztos, erősnek tűnő, kopaszra borotvált fejű, inget viselő férfi, míg K. József alacsony, tréningruhás, összetört, roma származású férfi. Az ügyész nem ment bele a különbségek boncolgatásába, így nem tudjuk meg, hogy K. József a kettejük közti különbségek melyik aspektusára gondolhatott, amikor azt mondta, kizárt volt, hogy ő jóban legyen az elsőrendű vádlottal.

  • Máris egy határozott különbség a két eddigi tanúvallomás között. B. József azt állította, hogy K. József vásárolt akkumulátorsavat a gyilkosság előtt. K. József ezt tagadja, de azt nem tudja, ki vehetett akkumulátorsavat. Ilyen részletek tisztázása lesz majd a mai nap programja a kihallgatások után a szembesítések alatt.

  • K. József tisztázza, milyen bulira gondolt, amikor bulizni hívt a két másik vádlott. Azt mondta, azt hitte, vacsorázni viszik, és azért ment velük, mert nagyon győzködték, valamint P. Erikának is meg akarta mondani, hogy nem akar vele többé találkozni. Ez a vádlotti vallomás is kozmetikázottnak tűnik valamennyire, de messze nem olyan ellentmondásos, és követhetetlen az állandó változtatások miatt, mint az előző.

  • A bíró megszakítja a vádlotti kihallgatást, elrendeli az ebédszünetet. Nagyon pontos a menetrend, a tárgyalás egykor folytatódik.

  • Nincsenek csúszások, a meghirdetett időben folytatódik a tárgyalás, az ügyész tovább faggatja K. Józsefet, aki az ebédszünet alatt nem lett összeszedettebb.

  • Azt mondja K. József, hogy amikor egyszer B. Józseffel utazott valahova, kiszállt egy kicsit az autójából. B. József, akkor akkor kutathatta át a kocsit, megtalálva annak pótkulcsát, a zseblámpát, valamint az ásót a csomagtartóban. Ennek valószínűleg később lesz majd jelentősége, amikor azt vizsgálják majd, K. József mennyire érintett a gyilkosság kitervelésében, például, hogy előre megbeszélte-e a gyilkosokkal, hogy biztosít számukra autót, zseblámpát, fényképezőgépet, vagy csak a körülmények szerencsétlen összjátékáról van szó, hogy ezek a dolgok K. Józseftől B. Józsefhez vándoroltak.

  • Arról beszél, hogy B. József rávágott az ásóval arra a zsákra, amiben az áldozat volt, akkor hallotta, hogy a gyerek még él. Az ügyész azt kérdezi, honnan tudta, hogy még él a gyerek. Ekkor K. József hangja elakadt. "Szóval azt nem lehet elmondani, hogy milyen hang volt" – mondja K. József. Azt mondja, a gyerek eszméletlen volt, de a fizikai fájdalomra hangot adott ki. Az ásócsapások után folytatta a bántalmazást, közben szitkozódott. A gyerek vérszerinti anyja még mindig a teremben van, egyre rosszabbul viseli a hallottakat.

  • Azt mondja, ő a gyilkosságnak végig háttal volt, ásta a gödröt. "Amikor a kutya elkapja a kis őzikét, olyan hangokat adott a gyerek" – mondja a vádlott, aki már maga is a könnyeivel küszködik. Miközben B. József elmondása szerint gyilkolt, ő pedig ásta a gödröt, P. Erika világított a gyilkosnak, hogy lásson valamit.

  • Az ügyész kíméletlenül kénytelen a gyilkosság részleteire rákérdezni, ezt a teremben ülők, de különösen az áldozat anyja nagyon nehezen viselik. Az anya a vele érkező partnere vállára dőlve zokog. K. József közben zaklatottan, összefüggéstelenül sorolja az eseményeket, ezért az ügyésznek újabb és újabb pontosítókérdéseket kell feltennie, hogy kiderüljön a pontos eseménysor.

  • Egészen brutálisak a gyilkosság részletei, az ügyész pedig a legapróbb pillanatokra is kíváncsi, ezért nagyon sokáig kell időzni egy-egy nagyon felkavaró eseményen. K. József hangja egyre többször csuklik meg, B. József viszont néha a nyakát ugyan tekergetve, de viszonylag rezignáltan tűri az események taglalását.

  • "Az igazi okot szeretné tudni, ügyész úr? Nem tudom" – mondja K. József arra, hogy miért ment vissza a gyilkosság helyszínére, megpróbálni megkeresni az áldozatot. De ugye azt már tudjuk, hogy eltévedt sajnos. Azt kérdezik tőle, miért nem a rendőrséget hívta inkább. "Én láttam a szemét, én éreztem a nyakamon a kést, én hallottam, hogy mi fog történni a családommal. Rettegtem" – állítja K. József, akit B. József korábban halálosan megfenyegetett, hogy segítsen neki.

  • Mondja K. József arra, hogy azt tervezte, hogy megkeresi az áldozatot, és becsempészi a kórházba, így B. József nem tudott volna róla, hogy nincs ott az áldozat, ahol hagyták, így K. József biztonságban érezhette volna magát. Nem tudta, hogy a rendőrök mit szólnának, ha felhívná őket, félt a reakciótól. Miután nem találta meg a gyereket, elment a helyszínről, bevett még két nyugtatót, majd a gyógyszerek hatásától elaludt. Korábban azt vallotta, hogy már délután is bevett néhány Xanaxot.

  • K. Józsefhez nincs több kérdése az ügyésznek, most az ügyvédi kérdések jönnek. Először a B. Józsefhez fűződő viszonyát vizsgálják, leginkább azt, hogy K. József tudta-e, hogy B. József mennyire veszélyes ember. Azt mondta, nem tudta.

  • Ezt kérdezte P. Erika K. Józseftől, amikor először találkozott a társaságában B. Józseffel. Az ügyvéd próbálja tisztázni a három vádlott közötti viszonyt, ez lesz valószínűleg az ügy egyik fontos kérdése, merthogy a vádlottak erősen egymásra vallottak a tanúvallomásaikban.

  • Az elmúlt kb. félóra nagyon komor, nagyon nyomasztó volt, most az ügyvédi kérdések alatt kicsit mindenki megkönnyebbültnek tűnik, már nem leszegett fejjel hallgatja a vallomást a terem nagy része. Az előző félórában volt, hogy a teremben ülő biztonsági ember is elborzadt arccal hallgatta K. József vallomását. Az ügyvéd próbálja a vádlottak közül áldozatnak beállítani K. Józsefet, arra játszanak, hogy P. Erika és B. József kihasználták, átverték, megfenyegették a rossz közegbe keveredett K. Józsefet.

  • A gyilkosokat megzavaró vadászok azt vallották, hogy K. Józseffel beszéltek, B. József és K. József viszont azt vallották, hogy B. Józseffel beszéltek. Mivel sötét volt, és B. József kopasz, de K. Józsefnek is elég rövid a haja, ezért K. József szerint a néhány méterre álló vadászok a sötétben könnyen összekeverhették őket. Ezeket a részleteket is tisztázzák majd a szembesítések során.

  • Ő értelemszerűen arra megy rá, hogy a két vádlott nem is volt olyan rosszban, mint ahogy azt K. József beállítja. Arról kérdezi, hogy honnan tudja, hogy B. József átkutatta a kocsiját. "Onnan, hogy olyan határozottan libbentette fel, hogy tudnia kellett, hogy ott van" – mondja K. József. Vagyis arról van szó, hogy a kocsijában volt egy ásó egy pokróc alatt, amiről nem beszélt senkinek, így gyanússá vált neki, hogy B. József tudta, hogy hol kell keresnie az ásót, mert ha nem tudta volna, akkor nem rutinosan libbenti fel a pokrócot.

  • P. Erika ügyvédje azt kérdezi, hogy a válóperében távoltartási végzést kapó K. József valóban olyan jóban volt-e a gyerekeivel és a családjával, mint ahogy azt állítja, vagy esetleg azért ismerkedett B. Józseffel, mert a segítségét szerette volna kérni, hogy segítsen elrendezni a kapcsolatát a családtagokkal. Az nem derül ki, hogy a segítség alatt a család B. József általi megfélemlítését kell mondjuk érteni, vagy azt, hogy mediátorként lépjen fel. Mindegy is, K. József azt mondja, nem akart B. Józseftől semmit.

  • K. József elmondja, előírásra Xanaxot szed, de a BV-ben csak az adagja negyedét kapja meg. B. József ügyvédje azt kérdezgeti, hogy ennek ellenére képes-e megfelelően összeszedett vallomást tenni. Vagyis ki akarja játszani a beszámíthatatlanság-kártyát. K. József viszont azt mondja, hogy igen, képes a jelenlegi állapotában a vallomástételre.

  • K. József korábban azt mondta, hogy szexelni indult B. Józseffel és P. Erikával, most azt mondta, hogy nem, viszont azt is mondta, hogy azt a vallomását tartja fenn, amiben a szexről volt szó, aztán azt is, hogy nem, szóval egy kicsit összezavarodott, amire le is csapott P. Erika ügyvédje.

  • Berlik Zoltán arról faggatja K. Józsefet, hogy miért nem hívott mentőt, vagy értesítette a rendőröket. A férfi azt mondta, csak azért nem tette, mert félt B. Józseftől, viszont vissza akart menni érte, csak sajnos nem találta meg a tetthelyet. Az ügyvéd továbbra sem érti, hogy gondolta, hogy egy ruhátlan, haldokló gyereket bevisz a kórházba. K. azt válaszolta, hogy abban bízott, hogy az orvosok nem mondják el senkinek, hogy került oda a gyerek, inkább azzal foglalkoznak, hogy megmentsék az életét.

  • K. József azt vallja, hogy a vádirattal ellentétben nem akarták eltemetni a súlyosan sérült, de még életben lévő áldozatot. Ennek az állításnak bizonyítékok mondanak ellent, K. József most bajban van. Azt mondja, nem volt elég mély a gödör ahhoz, hogy abba bárkit betemessenek, őt ráadásul B. József el is lökte a gödörtől, azért sem tudott volna senkit eltemetni. K. József magát ismételgeti, hogy ő segíteni akart a gyereknek.

  • K. József azt mondja, három nappal a gyilkosság után nem bírta tovább, akkor fordult a rendőrséghez. P. Erika ügyvédje azt kérdezgeti tőle, ha bajban volt, miért nem kért korábban rendőri segítséget.

  • P. Erika ügyvédje folytatja az ügyész által letett szálat, próbál a gyilkosság részleteiről tájékozódni. K. József vallomásai ugyanis ellentmondásosak. Korábban ásócsapásokról nyilatkozott, aztán rúgásokról, aztán megint ásócsapásokról, közben azt is mondta, hogy semmit sem látott, aztán azt is, hogy valamit látott. Végül azt vallja most a bíróságon, hogy a teljes sötétségben világító zseblámpa fényénél annyit látott, hogy valaki ásócsapásokkal lesújt.

  • P. Erika ügyvédje jól végzi a dolgát, kezdi összezavarni az egyébként is elég szétesett K. Józsefet. Most arról van szó, hogy a gyilkosság helyszínét véletlenszerűen választották ki, vagy már előre megkereste a helyszínt.

  • B. József eddig csöndben ült, majd lendületesen belekezd a kommentárjába az ügyvédi kérdések után. "Ilyen részletességgel csak az tudja elmesélni, aki elkövette a gyilkosságot" – mondja B. József. Azt mondja, semmilyen erőszakot sem alkalmazott, senkivel szemben. Majd az ügy számára jelentős részleteire hívja fel a figyelmet - de különösen arra, hogy ő ártatlan, K. József pedig gyilkos.

  • "Ha ő annyira félt, akkor miért nem kért a vadászoktól segítséget? Azoknál volt fegyver is, de akkor megdőlt volna a hazugsága" – mondja B. József, aki azt is állítja, hogy K. Józsefnek és P. Erikának viszonyuk volt egymással.

  • "Én ennek az ügynek az áldozata vagyok" – mondja B. József, még mindig lendületesen magyarázva. "Azt mondja, hogy nem tudta, hogy én büntetve voltam? Az egész szoba tudta! Ne fogja a gyógyszerezésre, hogy hebeg-habog ügyvéd úr, egész egyszerűen ától cettig hazudik" – mondja B. József. A bíró összefoglalja: "Vagyis fenntartja a vallomását".