A hétfőn kezdődött tárgyalássorozat második napján, a szembesítések után nyolc tanút hallgattak meg. A meggyilkolt kisfiú nevelőapja után Szita Bence mostohatestvére, a vádlottakkal az erdőben találkozó vadászok, és P. Erika elhunyt barátnőjének írásos vallomása is elhangzott. A hétfői napról készült tudósításunkat ide kattintva olvashatja.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • B. József testvére a 8. számú tanú, aki mentességet kérhetett volna amiatt, hogy rokon, de azt mondta, amit tud, azt elmondja.

    Ott volt B. Józseffel a benzinkúton, a nap egy részét együtt töltötték, és velük volt a tanú fia is, B. József unokaöccse. Egyszer igazoltatták is őket, mert P. Erika kocsijával közlekedtek, amit keresett a rendőrség. Az autóról B. József azt mondta, használatra megkapta P. Erikától, P. Erika viszont azt mondja, hogy B. József kérés nélkül vette el a kocsit, ezért bejelentette, hogy ellopták.

    A tanú testvére nem sokkal korábban szabadult a börtönből, de ügyvédi kérdésre elmondta, hogy arról nem beszéltek, hogy mihez kezd majd B. az életével. Csak társaságban, kocsmákban találkoztak, így ilyen témák nem kerültek szóba. B. József még tegnap azt vallotta, hogy horgászni volt a gyilkosság napján és disznóvágáson, a testvérének az rémlik, hogy zsebpeca volt nála, de az nem, hogy halakat is látott volna.