-
Mindennaposak voltak a veszekedések - vallotta Gyöngyi Lilla
Gyöngyi Lillát, Szita Bence mostohatestvérét arról kérdezték, milyen volt a fiú kapcsolata P. Erika saját gyerekével. A lány szerint nem volt túl jó viszony a két, nagyjából egyidős fiú között. Kifejtette, P. Erika saját fia rendszeresen az áldozatra kent csínytevéseket, majd amikor vita lett a dologból, akkor vallotta csak be, hogy ja nem, nem Szita rosszalkodott, hanem ő. Azt mondta, voltak olyan időszakok, amikor napi szinten volt vita a gyerekek között, többek között ezért is költözött el a nevelőapától P. Erika és a vér szerinti fia.
A lány arról is beszélt, hogy P. Erika rendszeresen Szita Bence rovására írta a problémákat. Emiatt sokszor neki kellett türelemre intenie a nőt, mert ő is volt már hasonló helyzetben, hogy nehezen fogadta el apja valamelyik élettársát, de idővel mindig megbékélt velük.
Látta, hogy az eltűnés napján egy bizonyos Józsi kereste a telefonján P. Erikát, aki lazán megjegyezte Gyöngyi Lillának, hogy elmegy az áldozatért a városba, ami nem volt feltűnő, korábban is volt már ilyen. Furcsának tartotta viszont, hogy P. túl korán indult el – ez nem volt jellemző –, r áadásul nem is értek haza időben. Emiatt a lány felhívta a nőt, hogy merre járnak, aki erre azt mondta, mindjárt mennek, de elkezdte terelni a témát.
Állította: senki sem vette be az ismeretségi körben azt a sztorit, hogy az fiú a Tesco parkolójából tűnt el, mert nem voltak Kaposváron olyan ismerősei, akikkel elmehetett volna.
Látta, hogy elborult az agya
Gyöngyi Lilla végig elég feldúltan, néha szinte teátrálisan tett tanúvallomást. Azt vallja, egy alkalommal, amikor P. Erikával beszélt az eltűnés napján telefonon, akkor B. József hangját is hallotta. Eddig nem ismerte fel, de most, hogy már hallotta beszélni a vádlottakat, tudja, hogy B. József hangja volt, neki van erős, határozott hangja.
Azt vallotta P. Erika ügyvédjének, hogy volt olyan alkalom, amikor hallotta, hogy a nő a mostohatestvérét szidta. Egy alkalommal látta is, hogy egy ártatlan, játék közbeni baleset után elborult P. Erika agya. A nő kikelt magából, és közölte, hogy oda kell figyelni az áldozatra, hogy ne okozzon baleseteket, különben meg fogja ölni a gyereket. Természetesen senki nem értette úgy, hogy ezt komolyan gondolja, de sok indulat volt a szavaiban.
A hétfőn kezdődött tárgyalássorozat második napján, a szembesítések után nyolc tanút hallgattak meg. A meggyilkolt kisfiú nevelőapja után Szita Bence mostohatestvére, a vádlottakkal az erdőben találkozó vadászok, és P. Erika elhunyt barátnőjének írásos vallomása is elhangzott. A hétfői napról készült tudósításunkat ide kattintva olvashatja.
-
Gyöngyi Sándort hívják be tanúnak
Az áldozat nevelőapja, az egyik legfontosabb tanú vallomásával folytatódik a tárgyalás. A nevelőapa végig itt volt a tárgyalás folyosóján, nagyon visszafogottan viselkedett, de látszik a szemén, hogy komoly indulatok munkálkodnak benne.
-
Gyöngyi Sándor is halkan beszél
Az eddig nagyon visszafogott, fegyelmezett nevelőapa elég halkan kezdi tanúvallomását, a bíró szól neki, hogy hangosabban beszéljen, kicsit erősít a hangján. Az ügyész kérdezi, főleg hozzá beszél, mondatai összeállnak, nyugodtak.
-
Néma csend és feszült figyelem
Gyöngyi Sándor vallomása allatt csak a klaviátúrák zörgése hangzik, mindenki feszülten figyel, Szilvia, Bence édesanyja előre hajolva hallgatja, hogy fia milyen gyerek volt az iskolában.
-
B. József ennyit még nem mozgott
Gyöngyi Sándor vallomása alatt az eddig mereven, szinte unottan ülő B. József mocorogni kezdett. Kicsit nyújtogatta a nyelvét, csücsörített a szájával, megmozgatta a nyakát, hátát. Figyelemmel hallgatja a nevelőapa vallomását.
-
Lassan halad a kihallgatás, hol halkan, hol hangosabban
Gyöngyi Sándor egyenletes tempóban, néha kicsit halkabban, néha kicsit hangosabban nyilatkozik a bíróságnak, a teremben még mindig feszült csönd van, a legtöbben Gyöngyi Sándort figyelik tekintetükkel, csak P. Erika ügyvédje ül a papírjaiba mélyedve.
-
K. József az összeomlása óta nem mozdult meg
K. József a mai tárgyalási nap elején látványos összeomlást produkált, bömbölve kért bocsánatot az áldozat szüleitól. Azóta a székébe roskadva ül, görbe háttal, leszegett fejjel, és legalább félórája szinte teljesen mozdulatlan, ahogy P. Erika is, csak B. József az, aki időről időre izeg-mozog egy kicsit.
-
Miközben a megfáradt médiamunkások pihentek
a Színház parkban hétfő este egy 14 és egy 20 éves fiú megütött és megrúgott egy 67 éves homokszentgyörgyi férfit. A férfitől háromezer forintot és egy doboz cigaretttát zsákmányoltak. A kaposvári rendőrök elfogták a két fiút, őrizetbe vették és kihallgatták őket, kezdeményezik előzetes letartóztatásukat - írja a Somogy megyei rendőr-főkapítányság.
-
Gyöngyi Sándor kihallgatása véget ért
Már csak a formalitások vannak hátra, ennek ellenére megint feláll a fotós sorfal. Várják, hogy lesz-e valami atrocitás. Gyöngyi Sándor szeretné végigülni a tárgyalást, úgyhogy leül a vádlottak mögé.
-
A nevelőapa szúrós szemmel nézett a vádlottakra
Szép lassan vonult el a vádlottak padja előtt, mélyen a vádlottak szemébe nézett.
-
Már be is hívták a következő tanút
Aki nem más, mint a nevelőapa vérszerinti lánya, Gyöngyi Lilla az áldozat féltestvére.
-
Gyöngyi Lilla szemkontaktust kezdeményez P. Erikával
Vallomásának megtétele közben Gyöngyi Lilla (Bence féltestvére) egyszercsak hátrafordult, és nagyon szúrósan nézett a pont mögötte ülő P. Erikára. Szinte vicsorgott, vagy a foga közt suttogott valamit. P. csak a fejét rázta, a fotósok bőszen kattintgattak.
-
Gyöngyi Lilla sokkal feldúltabb, mint az apja
Indulatosan, hangosan beszél, rendszeresen ránéz P. Erikára. Nehéz lehet ezeket a megvető pillantásokat tűrni, P. Erika látszólag nem is tűri ezeket, leszegett fejjel ül, még mindig mozdulatlanul.
-
A védők kérdezik Gyöngyi Lillát
Befejeződött Gyöngyi Lilla kihallgatásának első szakasza, most a vádlottak védői kérdezik.
-
Gyöngyi Lilla teátrálisan gesztikulál
Gyöngyi Lilla, Szita Bence féltestvére vallomását sokszor kézmozdulatokkal kíséri, teátrálisan hátra-hátrapillant, lassan az egész olyan mint egy túljátszott színdarab. Ehhez hozzájön, hogy a tanú szeme erősen ki van festve, ettől nagyon látványos egy-egy hátrapillantás. A vádlottak nem hajlandóak a szemkontaktust felvenni. A tanú folyamatosan azt érzékelteti, hogy P. Erika korábban is gyanús volt neki, és valójában egy álszent kígyó.
-
P. Erika ügyvédje kérdezi Gyöngyi Lillát
Hamarosan befejeződik Gyöngyi Lilla tanúvallomása.
-
B. Józsefnek megint mondandója van
Az elsőrendű vádlott eddig mindenkinek tett néhány megjegyzést, amikor erre lehetőséget kapott, kivéve a nevelőapát, akinek nem akart mondani semmit.
-
Befejeződött Gyöngyi Lilla kihallgatása
Ő is bent kíván maradni a tárgyalóteremben a tárgyalás végéig.
-
Három tanú nem jelenik meg a bíróságon
Egyikük azt mondja, nagyon szegény, ráadásul a beteg anyját támogatja, a másik két tanú egészségügyi okokra hivatkozva marad távol. P. Erika barátnője, V. Andrea pedig időközben meghalt, így az ő vallomását csak felolvasni fogják.
-
Következik a 3. számú tanú
Ő névtelenséget kért, így csak 3. számú tanúként szerepel majd a tudósításunkban.
-
Zokogva borult össze anya és lánya
Gyöngyi Lilla, miután megtette a vallomását, úgy döntött, hogy a teremben marad, ezért apja mellé ült a hátsó sorokba. A lány nagyon kiborult a vallomásától, apjához bújt, majd édesanyja is odament hozzá, zsebkendőt adott neki, és ráborulva vigasztalta a láthatóan feldúlt lányt. Lilla végül a második sorba ült le, és próbál megnyugodni. A bíró eközben emelt hangon arra kéri a média képviselőit, ne a jelenetet örökítsék meg, hanem koncentráljanak a következő tanúra, aki sem neve, sem arcmása rögzítéséhez nem járult hozzá.
-
K. József szólni kíván
Az eddig szótlanul, megtörve ülő K. József megjegyzéseket fűzött a 3. számú tanú vallomásához. De továbbra is a válásáról szeretne beszélni, és nem a gyilkossági ügyről.
-
Végeztek a 3. számú tanúval
10 perc szünet következik.
-
A rend őrei láthatóan nagyon unják magukat
A teremben több rendőr és BV-dolgozó is van. Az egyikük a körmét pucolja, a másik a gumibotjával ütögeti a lábát. Csak akkor élénkülnek fel, amikor egy szembesítésre kerül sor.
-
Folytatódna a tárgyalás, de még nincs itt mindenki
Két tanút hallgatunk majd még meg az ebédszünet előtt, de a sértetti képviselő és néhány szereplő nem érkezett még vissza a terembe, ezért várni kell rájuk. A bíró addig is megkezdi a tanúk adatainak felvételét, hogy ne menjen fölöslegesen az idő.
-
Egyre ziláltabbak a széksorok
Viszonylag nagy a mozgás a teremben a sajtó és a hallgatóság részéről, szép lassan az első pár sorban teljesen elcsúsznak a székek a rendezett helyükről.
-
Menő ügyvédi iroda képviseli a sértettet
A Zamecsnik, Pósfai és Társai Ügyvédi Iroda képviseli a sértettet, azaz Szita Bencét. Az iroda képviselője kérdésünkre elmondta, hogy pro bono (azaz ingyen) vállalták az ügyet, és nem ez az első eset, amikor ily módon vállalják valakinek a védelmét.
-
B. József megint szólni kíván
Ahogy már megszokhattuk, B. József megint pontosítani kívánja a tanúvallomást, de nem szabad elfelejteni, hogy a tanúnak igazat kell mondania, a vádlott viszont azt mond, amit akar, ezért van általában ellentmondás az előadott történetekben.
-
Déli harangszó nehezíti a tárgyalás követését
Megszólaltak a harangok, az ablakok a meleg miatt nyitva vannak, így nehéz követni a szembesítést. A halk szavú K. József szavait egyébként is nehéz követni, így szinte lehetetlenné vált. A tanú határozottan válaszol a feltett kérdésekre, látszólag teljesen biztos benne, hogy mi és hogy történt.
-
K. József is szólni kíván
A vádlottak szokatlanul élénkek lettek, K. József is kérdezget a tanútól. P. Erika viszont mereven maga elé bámulva ül.
-
Könnyed pillanatok
Enyhe derültséget okoz a teremben a két felélénkült vádlott, valamint az ő észrevételeiket rendre megcáfoló tanú között kialakult beszélgetés, még a bíró és az áldozat anyja is felkacagott, úgy kiosztotta őket a tanú.