Részegen csupa vicces dolog történik, de még a tragédiának induló történetek is viccesen sülhetnek el. Semmiképp se próbálja meg megcsinálni, amit az itt szereplő mutánsok.

A részeg ember védőszentjére persze sokan hajlamosak vagyunk csak vicceskedő legendaként tekinteni, de az interneten mégis megdöbbentő mennyiségű olyan hírt találunk, amikor egy ittas ember lazán túlél egy alapesetben reménytelennek tűnő helyzetet. Sőt, a híreket végignézve sokkal kevesebb olyan halálesetet lehet találni, mint amennyire az öntudatlan részegség állapotát ismerve tippelnénk. Íme pár példa rá, hogy a részeg ember tényleg mindent meg tud úszni.

Kétszer az ötödikről

Alekszej Roszkov talán emberfeletti képességeit akarta fitogtatni, amikor konyhájában először megivott három üveg vodkát, majd úgy gondolta, az a legjobb, ha kirohan az erkélyre, és kiveti magát. Az ötödikről. Roszkov egészen hihetetlen módon megúszta az egészet pár karcolással és horzsolással, úgyhogy visszament a lakásba, ahol ordítozott kicsit a feleségével, majd a vita hevében megint leugrott. Emiatt már azért be kellett mennie a kórházba, ahol kiderült, hogy másodszorra sem lett semmi komoly baja. A sztori további része nem ismert, de az a gyanúnk, hogy Roszkovtól azóta próbálja elzárni felesége az alkoholt.

Szikláról

Ha egyszerre szeretjük az italt és a cicákat, abból néha tragikus dolgok jöhetnek össze. Nem arra gondolunk, amikor megpróbáljuk berúgatni a szerencsétlen állatot, hanem mondjuk ha részegen próbáljuk megmenteni kedvencünk életét. Tavaly februárban egy Shell Beach-i szikláról a helyi tengerpartra zuhant le egy ember, miután egy ismerősével tökrészegen mentek sétálni. A 43 éves férfi 25 lábat, azaz nagyjából nyolc métert zuhant, mivel rosszul lépett, amikor az őket követő cicáját el akarta marni a szakadék széléről. Végül csak pár fejsérülést szerzett, amiket össze kellett varrni.

Vonat alatt

Síneken elaludni még a legtragikusabb részegeknek sem szokott eszükbe jutni. Ha mégis megtörténik, annak általában halál a vége. Nem úgy a kanadai Albertában élő B.C. monogrammal ismert férfi esetében, aki tavaly májusban rúgott be annyira , hogy képtelen volt arrébb mászni. Természetesen az sem tűnt fel neki, hogy érkezik a vonat, aminek a mozdonya 26 kocsit cibált maga után. A megállni már nem tudó szerelvény érkezését mégis túlélte a túl jól szórakozó B.C, mivel a két sín között feküdt, a vonat pedig teljes hosszában áthaladt felette, hogy aztán hihetetlen módon egy karcolás nélkül a saját lábán sétáljon haza. Persze csak miután kijózanodott.

Autóval

A rendőrség alig tudott megszólalni a meglepetéstől, ami akkor érte őket, amikor az idei év első órájában megtaláltak egy ripityára tört DMC kisteherautót, ami úgy nekiment egy reklámtábla oszlopának, hogy az a teljes utasteret szanaszét törte. A környéken mindenhol vér és italosüvegek voltak, de a sofőrnek nyoma sem volt. A később azonosított sofőr, Paco Perez valószínűleg kirepült a jármű szélvédőjén, és bár az üveg összevágta, ő azért elindult haza. A rendőrök természetesen teljesen piaszagúan találták meg, és szállították kórházba.

Túlélni az alkoholt

Ha igazán lelkesek vagyunk, nem csak a részegen megtett dolgok lehetnek életveszélyesek, hanem maga az ivás is. Idén áprilisban például véralkoholszint-rekordot döntött egy francia férfi, laza 1,1%-ot tudott felmutatni. Ebbe elvileg bele kellett volna halnia. Nagyivó hősünk egy estét ivott végig egy bárban Avignonban, ami úgy végződött, hogy kirabolták és megverték. "Ez ugyanaz, mintha 3-4 üveg whiskyt inna meg pár órán belül" - közölte a szakorvos egy francia napilapban, a Le Parisien-ben. Franciaországban az értékhatár az ittas vezetésre 0,05 százaléknál van, a legtöbb ember már 0,25 százaléknál kezdi rosszul érezni magát. A helyi Le Dauphiné Libere szerint a férfi mértéktelen ivása szerzett neki egy helyet a Rekordok Könyvében, ezzel szétzúzva a korábbi rekordot, ami 0,97 százalék volt.