horoszkóp

Nem kedvelték osztálytársnőjüket, megölték

2013.05.28. 09:25
Tavaly nyáron megrázott egy nyugat-virginiai közösséget az egyik 16 éves helyi lány eltűnése. A helyiek legnagyobb döbbenetére szép lassan kiderült, hogy a kitűnő tanuló lányt két osztálytársnője ölte meg különös kegyetlenséggel. Most kezdődött a tárgyalásuk, a megölt lány apja szerint eddig nagyjából annyi volt az indítékuk a gyilkosságra, hogy nem kedvelték a lányát.

Május elején kezdődött a tárgyalása annak a két nyugat-virginiai lánynak, akik a vád szerint még tavaly nyáron megölték 16 éves osztálytársnőjüket, Skylar Neese-t - írja a Daily Mail.

A morgantowni Rachel Shoaf hajtotta végre a gyilkosságot a vád szerint, a meg nem nevezett társa pedig kitervelte az egészet. A tárgyaláson megjelent a megölt lány apja, Dave Neese, aki leginkább magyarázatot szeretne. “Nem kedvelték már. Ez volt az egyetlen dolog, amit mondtak. Egy indokot akarok. Azt akarom, hogy mondják meg, miért tették” - mondta az apa a tárgyalás után a WDTV-nek.

A gyilkosság és a körülményei nagyon megrázták a nyugat-virginiai közösséget, ahol az egész történt, mert a megölt lány kedves, nem túl harsány, kitűnő tanuló volt, a közösségben alapvetően kedvelték.

Az ügyről sokáig szinte semmit sem lehetett tudni, a rendőrség eredménytelen köröket futott a felderítés során. Annyit tudtak, hogy Neese 2012. július 6-án éjjel elment otthonról, majd beszállt egy kocsiba annak az utcának a végén, amiben lakott. Először a szülők azt hitték, a lányuk elszökött otthonról, de aztán eltűnésre kezdtek gyanakodni. A rendőrség nyomozni kezdett, de semmire sem jutottak.

Egészen addig, amíg idén január elején a meg nem nevezett vádlott el nem árulta a rendőrségnek, hogy ő tervelte ki a gyilkosságot. Neese-t elcsalták otthonról, halálra késelték, majd a holttestet kb. 50 km-re elszállították, ahol egy fa alá rejtették.

A gyilkosság részletei csak még jobban felzaklatták a közösséget, különösen az, hogy milyen hidegvérrel tervelték ki, és hajtották végre a bűncselekményt. Közben néhányan a rendőrség munkáját kezdték kritizálni, hogy a gyanúsítottakból miért nem lesznek hamarabb vádlottak, miért nem kerülnek bíróság elé. Különösen, hogy a helyiek annak ellenére azonosították, hogy kikről lehet szó, hogy eleinte nem nevezték meg a támadókat. A másodrendű vádlottról is tudni vélik a helyiek, hogy ki lehet az. A gyilkosságot elkövető, és kitervelő lányok a gyilkosság után az akkor még eltűntnek hitt lány szüleinél voltak, támogatták a szülőket, biztatták őket, hogy a lányuk biztosan előkerül, sőt még a keresésben is segédkeztek.

“Pont olyan átlagosnak tűnnek, mint a többi gyerek, akivel találkozhatsz. Nem olyan gyerekeknek tűnnek, mint akik képesek lennének ilyet elkövetni. Az emberek megzavarodtak. “Mi tart eddig?” - teszik fel maguknak a kérdést. Nevetséges. Ki védi ezeket a lányokat? Három család élete romokban amiatt, hogy ezek a lányok elkövették ezt a borzasztó bűntényt” - mondta BJ McClead, egy helyi fodrász, akinek a lánya az áldozat barátnője volt általános iskolás kora óta.

A vádlottak húsz, de akár negyven év börtönt is kaphatnak attól függően, hogy hogy alakul a tárgyalásuk. A meg nem nevezett vádlottat azért nem nevezték meg eddig, mert az ügyészség nem nagykorúként vádolta meg. A másik vádlottat nagykorúként kezelik, ezért hozták nyilvánosságra a nevét.