Portékája mellett szart a jégkásás

2013.05.30. 21:32
Magával cipelte a vécére a jégkásákat egy eladó egy houstoni baseballmeccsen, amit egy dühödt rajongó kiszúrt, és felvett a mobiljával, aztán rövid úton ki is rúgatta a srácot. A felvételt egy helyi tévé le is vetítette, hogy teljes legyen a botrány. Mindez ráadásul a baseballcsapat új elnökének legelső meccsén történt.

Az alig egyperces felvételen látszik, hogy a vécéfülke egyik felében egy, a padlón lévő tartóban állnak az eladásra váró jégkásák, a fülke másik oldalát pedig egy barna nadrág és a kibontott öv foglalja el. Később érkezik a vécébe valaki, aki az intézményben dolgozik, és azt mondja neki a videó készítője, hogy  beszélnie kell a felettesével. A férfit ugyanis láthatóan nem érdekli a dolog. „Nem hittem el, amit láttam. Ez a srác éppen szart, semmi kétség. Milyen ember gondolná azt, hogy  jó ötlet, ha leteszi az eladásra váró kaját a földre” – magyarázta a helyi tévének.

Az amerikai blogok persze megjegyzik, hogy a Houston Astros nevű baseballcsapat új elnökének éppen ez volt az első meccse, amire kilátogatott, és rögtön ezzel a kisebb balhéval kellett szembetalálnia magát. „Ma volt az első meccsed, az első napod a munkában. Mi futott át az agyadon, amikor meghallottad, mi történt?” – kérdezte az egyik helyi csatorna Reid Ryant, a frissen beállt elnököt. „Hát, azt gondoltam, hogy el kell küldenünk ezt a srácot, semmi kétség efelől” – reagált a újonnan csatasorba állt elnök. A felelőtlen árust így aztán azonnal ki is rúgták.

Nem az amerikai srác volt az egyetlen eladó a közelmúltban, akiről videó is készült. Egy szentpétervári pizzafutár a megrendelőhöz tartva a liftben nem bírta tűrtőztetni magát, és az egyik dobozt felnyitva habzsolni kezdte a pizzán található feltétet. A lift biztonsági kamerája viszont az egészet felvette. Az internetet gyorsan körbejárt videó alatti kommentek alapján két okat lehetett rá: az egyik az, hogy így akart helyrehozni egy elrontott rendelést, a másik pedig az, hogy egy seggfej. A Gawker szerint azóta már el is bocsátották a torkos oroszt.