A 21 éves Dana Adiva úgy érzi, hogy túl jól néz ki, mások pedig emiatt utálják őt. A nagyon szőke amerikai lány még az iskolát is kénytelen volt otthagyni, mert társai folyamatosan cseszegették. Egyébként profi pankrátor, és állítása szerint nem tud bepasizni, mert túl sok figyelmet kap.

Nemrég egy koreai boxolónőnek volt rossz, amiért túl szép, most pedig egy amerikai pankrátorlány szomorkodik azon, hogy jól néz ki. Persze igazából nem szomorkodik, mert rettenetesen élvezi a helyzetet, de azért szenvedett egy sort az MTV True Lives című sorozatában amiatt, hogy neki mennyire sanyarú a sorsa tökéletes külseje miatt.

Ön szerint is túl szép?

A nagyon szőke, 21 éves Dana Adiva még az iskolát is kénytelen volt otthagyni, mert iskolatársai állítólag annyira féltékenyek voltak rá, hogy folyamatosan cseszeegették – írja az NY Daily News. „Mindent megkapok, amit akarok és úgy viselkednek velem, mint egy hercegnővel" – mondta az MTV dokumentumsorozatában Adiva, aki profi pankrátor. Ennek ellenére állítása szerint mégis borzasztó rossz neki, mert nem tud pasizni amiatt, hogy mindig túl nagy körülötte a felhajtás. Az összefüggést nem igazán értjük, de valószínűleg azért, mert Adiva azt is hozzátette: „Nem kell okosnak lennem, mert jól nézek ki". (Egyébként Adiva lebukott, mert Facebook profilja alapján úgy tűnik, hogy van pasija)

"Szar dolog szépnek lenni. Az emberek megbámulnak akkor is, ha nem csinálok semmit, és ennél nincs idegesítőbb dolog a világon" – panaszkodott még egy sort a nagyon szőke pankrátorlány, aki hozzátette, nem igazán tudja, hogy az arca miatt, vagy amiatt ahogy öltözködik, de bármit húz fel magára, az szerinte jól néz ki. És ön mit gondol? Ön szerint is elképesztően gyönyörű a 21 éves Dana Adiva? Vagy csak egyszerű, prosztó, amerikai lány?