Folyamatosan töltik a zsákokat az önkéntesek a Nánási úton és a Királyok útján a III. kerületben, akadt, aki a nyolcadik kerületből jött segíteni. Közben találkoztunk olyan lakóval, aki azt mondta: homokot ugyan kaptak, zsákhoz viszont már nehezebben jutottak. A Római-parti lakóparkok környékén még van mozgás, többen is kutyát sétáltattak.

"Szerintem időben elkezdték a védekezést, még tegnap későn este is csinálták. Hogy elég lesz-e ennyi a víz ellen? Hát, nem hiszem" – felelte kérdésünkre egy férfi a III. kerületi Királyok útján, miután átugrotta a munkahelye elé húzott homokzsákhalmot. A Királyok útján és a Nánási úton több ponton is önkéntesek töltik a homokzsákokat, hogy kivédjék az árhullámot, ami az előrejelzések szerint kedd hajnalban lesz a legerősebb. A legrosszabb forgatókönyv szerint akár ötvenötezer embert is kitelepíthetnek a III. kerületi Csillaghegy hullámtér kívüli részéről, derült ki Tarlós István főpolgármester csütörtöki rendkívüli sajtótájékoztatóján. A hullámtéren [a töltések előtti nyílt ártér – a szerz.] belüli részen (a Duna és a Királyok útján található védmű között) lakók közül sokan most is homokzsákoznak, más helyeken pedig már befejezték a munkát. Az ártérben élőknek péntek délre evakuáció-késznek kell lenniük.

A nyolckerből is mentek segíteni

"Nehéz a felkészülés erre. Nem adnak itt semmi segítséget" – panaszkodott egy lakó az Őrtorony utcában, aki többedmagával pakolta egymásra a homokzsákokat, hogy megvédje nagyértékű ingatlanját a víztől. A Facebookon többen is írták, fogalmuk sincs, hogyan kell szakszerűen homokzsákot építeni – ez a férfi sem tudja, mégis nekiláttak, hátha ér valamit. "A sláger most úgyis a kilakoltatás" – fűzte hozzá rosszallóan. "Úgy kellett könyörögni zsákért is" – beszélt tapasztalatairól, aztán megjegyezte: legalább homokot kaptak. Arra, hogy az ő házánál jártak-e segíteni önkéntesek, azt felelte, nem, de ismerőse kiigazította, hogy dehogynem. Mert azért voltak napközben ott ketten, akikről nem tudták, kicsodák, mégis beálltak lapátolni.

A tapasztalatok sokfélék, ezt mutatja az is, hogy egy másik férfi, aki a főnöke házánál dolgozott, azt mondta, nincs itt semmi probléma, kaptak bőven alapanyagot a védekezéshez. Ami ránézésre olajozottan megy. "Én csak tizenegyre jöttem ki, otthon ültem, aztán azt gondoltam, hogy végre talán ideje volna egy kicsit megmozdulni. Hogy mi lesz a zsákokkal, nem tudom, én csak töltöm, aztán elviszik őket" – mondja egy önkéntes. Őt közvetlenül nem érinti az ár, mert bár óbudai, magaslati részen lakik, ismerősei között viszont vannak olyanok, akik a környéken élnek.

Idősebbekre nem számítottunk az önkéntesek között, ennek ellenére találtunk. "Fél nyolc-nyolc körül jöttem ki" – felelte egy idősebb férfi, aki a nyolcadik kerületből jött. Azt mondja, máskor is segített, ha szükség volt rá. Ide is jött volna már hamarabb, két napja jelentkezett, de akkor azt mondták, nagyobb szükség lesz rá a hét második felében.

Emberek a gáton

A Római-parti sétány elején található lakóparkra csak a nézelődőket fogadó, keresztbe fordított gátról, vagy a szomszédos ingatlanokról lehet bejutni, az előtte elterülő úton már a Duna hömpölyög. Ennek ellenére ottjártunkkor még voltak lakók: többen kutyát sétáltattak, egy nő pedig hangosan szentségelt, de a problémájának köze sem volt az árvízhez. "Durván néz ki" – nézett végig a vízen egy férfi, aztán elmesélte, hogy ő korábban épp ebben a lakóparkban lakott, és reméli, később visszaköltözik ide.

Országszerte több ezren dolgoznak a víz ellen, koradélután intenzív homokzsákozás folyt a Batthyány téri metrómegállónál is. Az aluljáróban még működik az üzletek nagy része, de az egyik ott dolgozó szerint bármelyik pillanatban szólhatnak, hogy roló le, mert lezárják az aluljárót, ahol szintén láttunk már homokzsákokat. A védelem a szentenderi HÉV Margit híd-Budai hídfő megállójánál is megkezdődött: a befolyó víz ellen homokzsákokat helyeztek el az A-peronon, ahol Szentendre felé lehet felszállni. A homokzsákokra tömegek csodálkoztak rá, ugyanannyian fotózták is, pedig a látvány nem volt olyan félelmetes, mint a csobogás – bár azért az sem épp odavaló. Itt a helyzet első blikkre súlyosabbnak tűnt, mint a Batthyány téren, az aluljáróban található üzletek dolgozói azonban egyelőre nem tudnak arról, hogy be kellene zárniuk.

A BKK oldalán fellelhető információk szerint a szentendrei (H5-ös) HÉV vonalán délutántól vagy péntek reggeltől kell korlátozásokra számítani, a vízállástól függően. "A korlátozás életbe lépésétől kezdve a H5-ös hév Békásmegyerről és Szentendréről csak a Margit hídi felszíni állomásig közlekedik, azonban a Margit hídi végállomás korlátozott kapacitása miatt a budapesti szakaszon a csúcsidőben ritkább, 8 perces követéssel. Munkanapokon a Margit hídig ritkábban közlekedő hévek mellett Békásmegyer és Kaszásdűlő között többlet kisegítő szerelvényeket is közlekedtetünk" – írják. Tudósítónk szerint a H5-ös HÉV Szentlélek téri megállójánál flexszel bontották le a korlátot, hogy a rabok le tudják rakni a homokzsákokat. A forgalmi változásokról részletesebben itt olvashat, az Index percről percre közvetítéséhez pedig ide kattintson!