B. Józsefet és K. Józsefet társtettesként, míg P. Erikát felbujtóként ítélték első fokon tényleges életfogytiglani börtönre és tíz év közügyektől való eltiltásra. K. Józsefnek rohama volt, B. József kiröhögte. Az ítélet nem jogerős, a vádlottak fellebbeznek.
  • Az ügyész tényleges életfogytiglant kért a vádlottakra, a védők felmentést, a bűncselekmény, amivel vádolják őket pedig olyan, hogy minimum 10 év börtönt kaphatnak érte. De nézzük részletesebben a dolgokat!

    K. József és B. József esetében viszonylag egyszerű a matek, P. Erika felbujtói szerepét pedig mindjárt elmagyarázzuk.

    A BTK értelmében (166 § (1)) 14. életévét be nem töltött személy ellen, előre kitervelten, vagy nyereségvágyból, vagy különös kegyetlenségből elkövetett gyilkosság esetén a büntetési tétel 10 évtől a tényleges életfogytiglanig terjedhet. Egyéb súlyosbító tényezők is léteznek, de a mostani esetben csak ezek számítanak.

    Az elsőrendű vádlottnál a súlyosbító körülmények mind a négy fenti szerepel, ráadásul többszörösen visszaeső bűnöző, így nem különösebben meglepő, hogy tényleges életfogytiglant kért rá az ügyészség.

    A másodrendű vádlottnál a súlyosbító körülmények közül a nyereségvágyból nem volt megalapozott, így három súlyosbító tényezője van. Rá fegyházbüntetést kért az ügyészség. Ha megállja a helyét az összes súlyosbító, könnyen kaphat akár 20 év fegyházbüntetést is.

    Most jön az érdekes rész, a felbujtó szerepe. A dolgot a BTK-ból is kihámozhatja az, aki szeret jogi szövegeket olvasni, de Vaskuti András bíró honlapján egy egészen jó összefoglalást találni a kérdésről (doc). A lényeg, hogy sikeres felbujtás esetén a felbujtót ugyanazzal a bűncselekménnyel kell vádolni, mint azt, aki végül végrehajtotta a bűncselekményt. A felbujtott emberek száma nem számít, az a fontos, hogy milyen bűncselekményre sikerült őket rávenni. P. Erika esetében a két másik vádlott nem pontosan ugyanazt a bűncselekményt követte el a vád szerint, a várható büntetésük sem ugyanakkora, így kérdés, hogy P. Erika mire számíthat. A vádiratban elrejtettek egy félmondatot, hogy P. Erikát felbujtóként mind a négy súlyosbító körülménnyel vádolják, ami azt jelenti, hogy akár ugyanarra a büntetésre számíthat, mint az elsőrendű vádlott, B. József. Így az ő esetében sem kizárt a tényleges életfogytiglan. Bár a különféle enyhítő körülmények miatt a tényleges életfogytiglan nem valószínűsíthető az esetében, de egy akár 20 éves büntetés az ő esetében is könnyen előfordulhat.

B. Józsefet és K. Józsefet társtettesként, míg P. Erikát felbujtóként ítélték első fokon tényleges életfogytiglani börtönre és tíz év közügyektől való eltiltásra. K. Józsefnek rohama volt, B. József kiröhögte. Az ítélet nem jogerős, a vádlottak fellebbeznek.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!