Támogatói is vannak a szerelmes gyerekrablónak

2013.06.13. 21:58
Rómeó és Júlia, vagy Humbert és Lolita? Elkezdődött Jeremy Forrest ügyének tárgyalássorozata - a brit tanár megszöktette egyik, tizenöt éves tanítványát. Bujkáltak, lebuktak, a kanos tanár lassan egy éve rács mögött van.

Megkezdődött annak a brit tanárnak a pere, aki megszöktette 15 éves tanítványát, Megan Stammerst, majd tavaly Franciaországban elfogták őket. (A jobb oldali képen látható, amint a 30 éves Jeremy Forrest megérkezik a Lewesi Koronabíróságra.) A tanár ügye szokatlan és rendkívül megosztó, így a közvélemény reakciói is érdekesek: sokan Forrest mellé álltak, holott büntetőjogilag elítélendő egy tinilány más országba szöktetése.

Megan Stammers
Megan Stammers
Fotó: Facebook

Hogyhogy?

A nős matektanár Jeremy Forrestet még tavaly szeptember végén tartóztatták le Franciaországban, ahová 15 éves tanítványával menekült. „Forrest urat gyermekrablás miatt tartóztattuk le, Megant pedig védelembe helyeztük" – közölte akkor a lány szüleinek legnagyobb örömére a sussexi rendőrség. A Franciaországba menekülés vallomása szerint a lány ötlete volt, repülővel mentek Párizsba, onnan Bordeaux-ba, ahol egy bár tulaja felismerte a tanárt. A Guardian szerint a nyílt utcán fogták el őket, szétválasztásuk előtt még "szeretlek"-et suttogtak egymásnak. Stammers vallomása szerint már 13 éves korában flörtöltek, az első csók 14 évesen, az első szex a 15. szülinap után történt meg. Forrest tagadja a gyerekrablást.

Rajongás

A Facebookon csoportok sokasága alakult a védelmében. A Jeremy Forrest nevű apró, 24 kedveléses grupp aktivitása nagyon alacsony tavaly augusztusi alapítása óta. Azonban egy-két érdekes poszt azért akad: valaki a médiát hibáztatja, hogy démonizálta a szerelmes férfit, de egy lány azt írta, hogyha Forrest lenne a tanára, tuti dugna vele.

Hasonlóan apró a 26 támogatóval rendelkező Támogatjuk Jeremy Forrestet oldal. Ez se túl friss, ellenben rengeteg menőző fotójuk van a tanárról.

Sokkal népszerűbb a Megan Stammers & Jeremy Forrest – Mindkettőtöknek sok szerencsét nevű csoport, amit 137-en lájkoltak eddig. Ez a szerelemre épít, iszonyatos mennyiségű szívecskével és cukisággal. Támogatja a tiltott szerelmet, ugyanakkor a készítők aggódtak érte, mi lehet velük, és az oldal sem frissült a fejleményekkel.

lovelove
Fotó: Facebook

Az érzelmi oldal mellett persze a poéngyárosok sem maradhattak ki a magas labdából. Csináltak egy kamuprofilt, mintha maga Forrest írna. Lakhelyének Bordeaux-t, kapcsolati állapotának a bonyolultat jelölték. Képei között olyanok vannak, mint egy Stammersről készült fotó „a kurvám" megjegyzéssel, egy rendőr „az ellenség" képaláírással vagy egy Ford fotója ezzel a szöveggel: „úton Franciaországba, baszottul nem tudok várni".