Állatbordélyokat nyitottak Németországban

2013.07.06. 08:08
Az országban csak filmezni tilos a bestialitást, úgyhogy semmi akadálya az erotikus állatkert néven futó helyek működésének. Az illetékesek már tettek ellenlépéseket, de a zoofil egyesület szerint nincs helye morális kérdéseknek a jogban.

Németország annyira szabad ország, hogy állatszexes pornót tilos gyártani, viszont állatokkal közösülni nem számít bűncselekménynek. Ezért történhet az, hogy a Daily Mail szerint egyre terjednek az országban az állatbordélyok. A problémára Madeleine Martin hívta fel először a Frankfurter Rundschau újság figyelmét, szerinte ugyanis a törvény nem védi eléggé az állatokat, a zoofilok pedig át tudják vinni perverziójukat azzal a szöveggel, hogy ők ezt az életvitelt választották.

“Állatbordályok is léteznek Németországban” – hangzott Martin állítása, aki azt követeli, hogy a bestialitás minden fajtáját tiltsák be. A kormány már tavaly november óta tervezi, hogy visszaállít egy régi tövényt, ami tiltaná ezt is, illetve az állatszexet reklámozó weboldalakat is. A tiltás még 1969-ben született. Mostanáig szó sem volt erről, de az utóbbi időben egyre nőtt a zoofil esetek száma.

Zoofília

A zoofília az ember állatok iránt érzett nemi vonzalma. Az ember és állat közötti tényleges nemi érintkezést bestialitásnak vagy szodómiának nevezzük.

Az állatbordélyokat természetesen nem állatbordélynak hívják, hanem erotikus állatkertnek. Itt a látogatók nem csak megnézhetik a lámákat és kecskéket, hanem akár közösülhetnek is velük. Természetesen létezik ott zoofil egyesület is, a ZETA, ami már fel is hívta a figyelmet, hogy a morális kérdéseknek nincs helye a törvénykezésben, ezért fel fognak lépni az ismételt tiltás ellen.