Ingrid Lederhaas-Okun 300 millió forint értékű gyémántékszert lopkodott össze a Tiffanytől, majd felmondott. Hiába trükközött jól, megkeresték, letartóztatták, és akár 20 év börtönt is kaphat.

Ingrid Lederhaas-Okun idén februárban mondott fel a Tiffany & Co. ékszerforgalmazónál, de addig is hasznosan töltötte az idejét: 165 ékszert lopott el, összesen 1,3 millió dollár értékben, ez 295 millió forint. Az FBI jelentése szerint az ellopott ékszereket aztán eladogatta, és változatos módszerekkel leplezte a két éven át tartó zsákmányszerzést.

Lederhaas-Okun 2011 januárjától 2013 februárjáig a Tiffany manhattani boltjának termékfejlesztési alelnöke volt, ezért hivatalosan is megtehette, hogy az egyes ékszereket kivigye a munkaterületről (arra hivatkozva, hogy tárgyalnia kell az esetleges legyártatásukról). Hát így vitte ki mind a 165 gyémántkarkötőt, platina- és aranyékszert, majd eladta egy másik cégnek . A pénzt az ő, illetve férje számlájára utalták.

2012 novemberében a Tiffany nagyleltárt hirdetett, Lederhaas-Okun pedig bejelentette, hogy 1,5 millió dollár értékű, egyeztetésre kivitt ékszer tönkrement, vagyis leírandó a leltárból. Hivatalosan ezt is megtehette, csak vissza kellett volna vinnie az ezzel eladhatatlannak minősített ékszereket, ami nem történt meg. De ez sem tűnt fel senkinek. Felmondásakor pedig először azt mondta, az ékszereket egy powerpoint-prezentációhoz vitte el fotóztatni, ami a benti gépén van, nézzék csak meg (nem volt), majd állította, hogy a hiányzó ékszerek az irodájában vannak, egy fehér borítékban (nem voltak).  

A tolvajt kedd reggel tartóztatták le connecticuti otthonában, majd 250 ezer dolláros (56,7 millió forint) óvadékért szabadon engedték. Ha sikerül bizonyítani a nyilvánvalót, akár húsz év börtönt is kaphat.