Sátánisták síron túli homoszexualitással sújtották Cory Monteith gyűlölőit

2013.07.18. 19:21
A Westboro Baptista Egyház az USA egyik leghírhedtebb egyháza. Ők azok közé a keresztények közé tartoznak, akik folyton gyűlölnek valakit és/vagy tiltakoznak valami ellen, legutóbb például a bostoni robbantás áldozatainak temetésére terveztek egy kis trollkodást. Az elmaradt ugyan, de most Cory Monteith közelgő temetésére akarnak elmenni tiltakozni az ellen, hogy a fiatalon elhunyt (heteroszexuális) színész a Glee című sorozatban való részvétellel támogatta a melegeket. Itt lépnek be a képbe a New York-i sátánisták, és innentől kezdve a dolog annyira bizarrá válik, hogy a végére az ön füle is kettéáll majd.

A Gawker írja, hogy New Yorkban van egy úgynevezett Satanic Temple (Sátánista Templom), és az ide járók saját mottójuk szerint a Sátán tanításainak segítségével terjesztik a jószándékot és együttérzést az emberek között. A sátánisták és a keresztények között alapvetően nincs túl jó viszony, ebben semmi meglepő nincs, bár az ember azt hinné, a gyűlölködésről és az indulatok szításáról híres Westboro-csoport akár még szimpatikus is lehet az ördög híveinek. Hát nem ez a helyzet: a New York-i sátánisták úgy döntöttek, most már muszáj fellépniük a Westboro Baptista Egyház ellen. És hogyan? Természetesen egy pinkmisével.

A múlt hétvégén a sátánisták fogták, és leruccantak New Yorkból délre, Mississipi államba, Caterine Idalette Johnston sírjához. Ez a jópár éve elhunyt asszony bizonyos Fred Phelps Jr. édesanyja volt, Fred Phelps Jr. pedig a gyűlölt és gyűlölködő Westboro Baptista Egyház alapítója és feje. A sátánisták a közhiedelmek szerint feketemiséket tartanak, de ezúttal a New York-iak a témának megfelelően színt váltottak, és sajtóközleményük szerint pinkmisét tartottak Catherine Idalett Johston sírján.

A közölt képek szerint ez abból állt, hogy egy leszbikus- és egy melegpár smárolt a temetőben, valamint az egyik fiatalember szarvakkal díszített fejdíszt húzott, egy másik pedig herezacskójával illette a sírkövet. Némileg meglepő lehet, hogy mindezt fényes nappal végezték – erre lehet, hogy azért volt szükség, mert egyébként pocsékul sikerültek volna a pinkmisén készült fényképek. Ezeket a fotókat a Sátánista Temlpom tagjai aztán úgy osztották meg a világgal, hogy Westboro-Baptist.com névvel készítettek egy álbaptista honlapot, és oda szépen feltették, hogy mit műveltek.

A pinkmise egyik jelenete
A pinkmise egyik jelenete
Fotó: westboro-baptist.com

Hitük szerint a bosszúból megtartott pinkmise hatására Catherine Idalett Johnston a túlvilágon homoszexuálissá vált, és azt állítják, hogy a westborós, homofób Fred Phelps Jr. most már kénytelen azt gondolni, hogy édesanyja leszbikusként létezik az örökkévalóságban. A fotók kétségtelenül fergetegesek, bár a sztorinak elég elgondolkodtató az a vetülete, hogy ezek szerint abban mégiscsak egyet értenek a sátánisták a baptistákkal, hogy homoszexuálisnak lenni büntetés. Még a síron túl is.

Ugyanezek a sátánisták egyébként már az autópályák fejlesztése érdekében is fellépett, erről a korábbi akciójukról egy hasonlóan bizarr filmet nézhet meg alább.