Ribáry Kamilló hallgat a politikusok szextitkairól

2013.07.19. 14:18
A nightclubkirályként is emlegetett milliárdos üzletember a teóriák szerint két okból szabadulhatott az előzetes letartóztatásból: társai ellen vallott a bordélyházakat működtető hálózattal kapcsolatban, illetve olyan bizonyítékok birtokában van, ami nem vetne jó fényt egyes rendőrökre és politikusokra. Ribáry Kamilló a Borsnak minderre annyit reagált, legyen bármi is, amiről ő tud, azt a sírba viszi magával.

Négy hónapig volt előzetes letartóztatásban, júniusban szabadult, most pedig a Borsnak adott interjút Ribáry Kamilló, akit korábban bordélyházakat működtető hálózattal hoztak kapcsolatba. A Híd Söröző Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója a lapnak elmondta, annak ellenére sem számított kommandós rajtaütésre februárban, hogy egy nappal korábban elfogták állítólagos társait, Vizoviczki Lászlót és Portik Tamást, hiszen büntetlen előéletű.

"Az ágyamon feküdtem, amikor rám törtek a lakásomban" – mesélte a történteket az 54 éves férfi. "Köteleken ereszkedtek le a tetőről, pajzsokkal, fegyverekkel felszerelkezett rendőrök nyomultak a házamba. Előtte kétszer is telefonon idéztek be tanúként a rendőrségre, mindig pontosan megjelentem. Semmi okuk nem volt így elfogni. Az külön fájó pont a számomra, hogy három nappal ezután meghalt az édesanyám, akit a világon a legjobban szerettem. A temetésére is úgy vittek ki, hogy tizenkilenc kommandós fogott körbe."

Ribáry amúgy nem kertelt, simán elmondta a lapnak, hogy vagyona nyolcszázmillió–egymilliárd forint körül mozog – legalábbis ennyit vallott be –, de hogy mindez "becsületes munkával szerzett, adózott jövedelem". A férfi a rendszerváltás után fogott bele üzletekbe, annak idején ő nyitotta meg a Hully-Gully diszkót, a Casablancát, az első night clubot, a Ti Amót, és a Caligula night clubot is Budán. Ennek ellenére a kilencvenes évek óta ingatlanok bérbeadásával foglalkozik csak.

Álltja, ő nem tudott arról, mi folyik a lakásában

Hogy miért keveredett akkor olyan ügybe, amiben bűnszervezetben elkövetett bordélyházak üzemeltetésével vádolják? Ribáry azt mondja, egy nő tehet az egészről: "A Ferenc körúton bérbe adtam egy 72 négyzetméteres ingatlant egy asszonynak. A rendőrök szerint ugyanez a nő az anyjával több lakásban kuplerájokat üzemeltetett. Nekem semmi közöm nem volt ehhez, és ezt bizonyítani is tudom" – magyarázta.

Az tény, hogy az üzletember szabad lett, ám hogy valóban azért, mert ártatlan, azt több újság is kétségbe vonta. Többek között azt írták, hogy Ribáry alkut kötött a rendőrökkel: Vizoviczki Lászlóra illetve Portik Tamásra vallott, mások pedig azt mondják, hogy olyan személyiségek fordultak meg egykor az általa vezetett klubokban (akikről kompromittáló felvételek is készültek), hogy sokkal fontosabb az, amiről hallgatnia kell, mint az, amiről beszélhetne. Az üzletember ehhez mindössze annyit fűzött: "Egy biztos, amit én tudok, azt a sírba viszem magammal, szóljon az rendőrről, politikusról vagy bárkiről."