A Pécsi Ítélőtábla enyhítette az elsőfokon hozott ítéletet: P. Lászlót negyven év múlva szabadon bocsáthatják. A férfi aljas indokból meggyilkolta és kifosztotta áldozatát. Dr. Tuza Péter, a vádlott új ügyvédje ennél nagyobb fokú enyhítést szeretett volna.
  • Tuza szerint nem néhány perc alatt valósult meg az összes cselekmény, hanem legalább félóra alatt. Ennek azért van jelentősége, mert a kifosztás bűncselekményét közvetlenül a halál beállta után lehet elkövetni, ha később történik, az nem kifosztás. Tuza érvelése szerint vold idő arra, hogy a kifosztás nem közvetlenül a gyilkosság után történjen meg, és ez a kb. 30 perc olyan 30 perc, amivel lehetetlen egyértelműen elszámolni. A vádlottnak volt ideje arra, hogy elhagyja a bűncselekmény helyszínét, akár többször is.

A Pécsi Ítélőtábla enyhítette az elsőfokon hozott ítéletet: P. Lászlót negyven év múlva szabadon bocsáthatják. A férfi aljas indokból meggyilkolta és kifosztotta áldozatát. Dr. Tuza Péter, a vádlott új ügyvédje ennél nagyobb fokú enyhítést szeretett volna.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az egyik, hogy a vádlott nem tudott róla, legalábbis nem bizonyíthatóan, hogy be kellett volna vonulnia már egy BV-intézetbe. A másik, hogy nem teljesen bizonyítható a gyilkosság egyenes szándéka. Vagyis P. László nem azért ment a sértett után, hogy megölje. A bíró most a korábbi strasbourgi állásfoglalást ismerteti, hogy a tényleges életfogytiglan kínzásnak és embertelennek minősül-e. Azt mondja, különösen kegyetlen, életellenes bűncselekmények esetében, néhány esetben alkalmazható a tényleges életfogytiglan a strasbourgi állásfoglalás szerint is. A bíró szerint a közvélemény és az érzelmek nyomása nem szabad, hogy érvényesüljön a büntetés kiszabása során. A bíró szerint jelen esetben túl súlyos volt a büntetés a közvélemény nyomására.

  • „Fontos gondolat hangzott el a tanácsvezető bírótól. Az érzelmek nem befolyásolhatják a bírói döntést" – mondta el P. László ügyvédje, aki védői titoknak minősítette, miért vállalta el az ügyet.

  • Befejeztük a tárgyalást.