Ménes, a magyar gólya néhány napja bekerült a világ hírkeringésébe, amikor azegyiptomi hatóságok kémkedés gyanújával letartóztatták. Végül aztán kiderült, hogy a szokásához híven, a téli hónapokra délre repülő állat nem titkos katonai dokumentációk megszerzése miatt repült át Egyiptom légterén, hanem azért, mert a gólyák ezt teszik, amióta világ a világ, így Ménest is elengedték. Ahogy viszont a lenti cikkünkből majd kiderül, Ménes is olyan abszurd módon pusztult el, ahogy a legtöbb állat, aminek bármi köze volt a kémkedéshez, haditechnikához. Miután Ménest elengedték, nem sokkal később levadászta egy núbiai család, és elfogyasztották.
Álkémek
Az állatokkal való kémkedés, az állatok alkalmazása a haditechnikában egyáltalán nem újdonság, és mostanában egy csomó állatot néznek kémnek a modern technológia miatt. Ménest például azért nézték a magyar James Bondnak, mert volt rajta egy GPS-jeladó. Végül sikerült beadni az egyiptomiaknak, hogy Ménesen csak azért van jeladó, mert így követik Magyarországról a mozgását, és nem azért, mert különféle egyiptomi kincsek pontos helyzetéről szeretne adatokat szolgáltatni az anyaországa számára.
Az állatos kémkedős sztorik valóban leginkább James Bond aranykorából és a hidegháborúból származnak, de mára sem koptak ki teljesen. A közelmúltból két esetet emleget fel a BBC és a Huffington Post egy-egy cikke. Az egyik, amikor 2011-ben a szaúdi hatóságok egy magasan köröző keselyűt néztek kémnek, le is tartóztatták. Aztán kiderült, hogy nem a Moszad küldte a keselyűt, hanem tényleg egy, a környéken élő állatról van csak szó.
Egy 2010-es Sarm es-Sejk-i (Sharm el-Sheikh) cápatámadást is a kémek munkájának tulajdonítottak. Egészen pontosan azt akarta beadni az embereknek egy egyiptomi tévétársaság, hogy a cápákat Izrael küldte a népszerű egyiptomi üdülőhelyre, hogy így lehetetlenítse el a helyi idegenforgalmat. Pedig a cápa nem is kóser.
2007-ben az irániak is ráparáztak az állatveszedelemre. Az országban 14 kémmókust tartóztattak le, aztán persze kiderült, hogy nem is kémek voltak, de az iráni hatóságok örültek, hogy azért már azelőtt sikerült letartóztatni a feltételezett kémeket, hogy bármilyen akciót végrehajtottak volna.
Ezek az állatok a letartóztatással járó tortúrával megúszták a dolgot - bár a magyar gólya esetében felmerült az is, hogy más, szintén GPS-jeladós gólyát a napokban lelőttek Egyiptomban -, aztán szabadon engedték őket, de rosszabbul járnak azok az állatok, amik valódi kémek voltak, esetleg bevetették őket a harctereken.
Harci állatok
A kémek, ha lebuknak általában sanyarú halált halnak, legalábbis ez derül ki az akciófilmekből. A szerencsétlen kémállatoknak viszont le sem kell bukniuk ahhoz, hogy sanyarú halált haljanak.
A leghíresebb ilyen a CIA csodamacskája, amit az 1960-as években fejlesztettek ki. Az Operation Acoustic Kitty lényege az volt, hogy egy macska fülébe mikrofont tesznek, a testén pedig végigfuttatnak egy antennát, és jeladót is raknak rá, így poloskának tudják használni a feltűnésmentesen kóborló állatot.
El is költöttek a projektre vagy húszmillió dollárt (jó, hogy az ötleteket meg kell fizetni, de egy macska, egy mikrofon, meg egy antenna nem lehet olyan drága egyébként), hogy aztán az egész totális kudarcot valljon, amikor a macskát az első bevetés néhány megtett métere után halálra gázolta egy figyelmetlen taxis.
Egy ideig még kísérleteztek a macskapoloskával, de végül a 60-as évek második felében leállították a projektet, többek között azért, mert képtelenek voltak beidomítani a macskákat, hogy arra menjenek, amerre a munkaadóik akarják. Ha megkérdeznek az egész előtt legalább egy macskatartót, ő is megmondta volna nekik, hogy a macskák tudatos irányítása komoly probléma szokott lenni.
Mondjuk nem ez volt a legnevetségesebb állatos próbálkozás, a II. világháború alatt az amerikai hadsereg felbérelt egy tudóst, hogy tanítson be galambokat rakétairányításra. Az volt az ötlet, hogy memorizáltatják a galambbal a rakéta útvonalát, beültetik a rakéta elejébe, ahol egy kis képernyőn látja, hogy merre megy a szerkezet, és ha letér a memorizált pályáról, akkor megböki a csőrével a képernyőt, a rakéta pedig finoman irányt vált. Az ötletből végül semmi sem lett, mert nem tudták feldolgozni, hogy mennyire nevetséges is az egész.
Pedig a galambok már legalább száz éve a harcászat részét képezik, 2008-ban irániak mondták azt, hogy kamerával felszerelt kémgalambokat fogtak, a II. világháborúban a briteknek meg külön sólyomegységük volt, ami a német kémgalambokra vadászott. Sőt, az I. világháború után egy postagalamb,Cher Ami kitüntetést is kapott, mert sikeresen eljuttatott egy üzenetet A-ból, B-be, így megmentett egy csomó amerikai katonát.
A rakétairányító galambokéhoz hasonlóan elvetélt ötlet volt a II. világháborúban, amikor robbanó denevéreket akartak bevetni. Azt találták ki, hogy a japánok kamikazeakcióira válaszul kamikazedenevérekkel szórják meg a japán légteret. A robbanószerkezetekkel felszerelt denevérek aztán befészkelik magukat padlásokba, pajtákba, meg ahova a denevérek be szokták magukat fészkelni, aztán hősies módon felrobbannak.
Az ötlet kicsit módosítva megjelenik a Wanted című akciófilmben is, ahol robbanó patkányokat alkalmaznak.
A patkánybomba egyébként bizonyos értelemben tényleg létezett, szintén a II. világháborúban. A briteknek volt az a nagyszerű ötletük, hogy patkánytetemekkel szórják meg a németeket, különösen a vasgyárakat, kazánokat, vonatokat. Méghozzá olyan patkányok tetemeivel, amiket jól megtömnek robbanószerrel. Hogy mi volt ebben a hatalmas trükk, ami végül egyáltalán nem jött be? Arra számítottak, hogy a németek majd a patkánytetemeket jól bedobálják a vasgyárak kemencéibe, illetve mindenféle égésterekbe, azok meg majd ott jól felrobbannak.
Az egész azon csúszott el, hogy a németek már az első patkánytetem-szállítmányt leleplezték.
Delfinek, elefántok, disznók
A legsikeresebb harci állatok, a különféle keresőkutyákat leszámítva a delfinek és a fókák, amiket sikeresen betanítottak arra, hogy vízalatti bombákat hatástalanítsanak, támadjanak rá az ellenség búváraira, és hasonlók. Bár, abba nem szeretnénk belegondolni, hogy a hatástalanítás úgy néz ki, hogy az állat simán felrobbantja a bombát azzal, hogy nekiúszik. Idén márciusban volt egyébként egy kamuhír, hogy néhány ukrán katonai delfin megszökött, de aztán kiderült, hogy nem kell rettegni a Fekete tengeren, valójában nem volt szó semmiféle szökésről sem.
A galambos rakétavezérléshez mérhetően kínos sztori az elmúlt években is volt, amikor az Egyesült Államok hadserege az iraki háborúban azt találta ki, hogy csirkéket szerel a Hummerek tetejére, hogy az állatok jelezzék, ha mérgező gáz van a levegőben.
Az akciót viszont lefújták egy héttel az első bevetés után, mert a 43 kiképzett csirkéből 41 elpusztult. Az akciónak egyébként állítólag viccesen Operation Kuwait Field Chicken (KFC) volt a neve, de ez már tényleg annyira hülyén hangzik, hogy nehezen hisszük el az egészet.
A harcászatban a delfinekhez, fókákhoz és kutyákhoz hasonló sikereket tudhatnak magukénak a disznók és az elefántok is, igaz, ezeket az állatokat ma már nem igazán használják.
De az ókorban nagyon komoly szerep jutott nekik. Az indiai és főleg perzsa harci elefántok nagyon veszélyes ellenfelek voltak, nem is annyira a páncéljuk és a rajtuk ülő katonák miatt, hanem azért, mert arra képezték ki őket, hogy tiporják el az ellenséget.
Az elefántok hatástalanítására vetették be a rómaiak a harci disznókat, arra a feltevésre alapozva, hogy az elefántok valamiért eléggé félnek a vaddisznóktól, egészen pontosan a malacok visításától. Ebből már sejteni lehet, hogy a harci disznóknak nem volt annyira boldog soruk, ha a visításuk miatt alkalmazták őket. A diadokhoszok háborúi alatt például a megaraiak egy disznócsordát simán leöntöttek olajjal, és meggyújtották, és úgy engedték a visító állatokat az elefántokra. Meg is lett az eredménye: egy csomó döglött disznó, meg gyáva elefánt. De a görög-perzsa háborúkból is akadnak olyan feljegyzések, hogy a várfalakra fellógatott, visító disznókkal félemlítették meg a perzsák harci elefántjait.