Káosszal indult UFO Zsolti tárgyalása, amiben nagyon sokrendbeli kerítéssel és csalással vádolják két társával együtt. A káosz után pedig zokogással és üvöltözéssel végződött a vádirat felolvasása, mert V. Zsolt azt mondja, nem hagyják nyilatkozni, ezt még protestpólóval is hirdette. A szülei kiborultak, mert a fiukat továbbra sem akarják kiengedni az előzetesből.

Megkezdődött a kerítéssel vádolt UFO Zsolti, vagyis V. Zsolt büntetőpere a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, de nem jutott túl messzire az ügy, mert a tárgyalás egyrészt alig egyórás volt, másrészt több volt benne a kaotikus botrányelem, mint a lényegi.

Káosz, káosz mindenütt

V. Zsolt, akit üzletszerű kerítéssel és csalással vádolnak már több mint egy éve előzetesben van, a bíróságra is egy fegyintézetből érkezett, de kb. negyedórás késéssel, ami egészen szokatlan. Azok a vádlottak, akiket előzetesből hoznak, sosem szoktak késni. Már ez is előrevetítette, hogy ezen a tárgyalási napon valami nem lesz rendben.

Aztán árulkodó volt, hogy V. Zsolt DIY pólóban érkezett, aminek az elejére a “Nem nyilatkozhatok”, a hátuljára pedig a “Bolívia” szavakat varrta rá műanyagból. Azért tiltakozik, mert még mindig nem tudott vallomást tenni, pedig nagyon szeretne, hiába kérte az ügyvédje is, eddig erre nem volt lehetősége. Ahogy a mostani tárgyalási napon sem, mert ez az első alkalom csak arról szólt, hogy felolvasták a vádiratot.

Amikor a bírónő berekesztette a tárgyalást, V. Zsolt kiakadt. “Ilyen paksamétával készültem, én az igazamért jöttem ide! Mindig megtagadják, hogy én nyilatkozatot tegyek!” - kiabálta az énekes a bíróságon, majd odalépett a bírónőhöz, hogy az asztalánál magyarázzon neki. Közben a teremben helyet foglaló szülei, különösen az anyja kiborultak, hogy a fiukat már megint nem engedik ki az előzetesből.

Az volt az indoklás, hogy még mindig fennáll annak a veszélye, hogy a vádlott befolyásolná a tanúkat, meggyőzné őket arról, hogy ne tegyenek rá nézve terhelő vallomásokat.

A kiabálással és sírással végződő rövid tárgyalási nap különös hangulatát emelte, hogy a bírónő kitiltotta a tárgyalóból az operatőröket és a fotósokat arra hivatkozva, hogy a terem kicsi, és így a “kép- és hangrögzítés feltételeit” nem tudják megteremteni, ezért a képanyagokat készítők kénytelenek voltak a tárgyalón kívül sorakozni.

Az egyáltalán nem megszokott bírósági gyakorlat miatt sokan hőzöngtek, a vádlottak ügyvédei közül ketten is olyan beadványt nyújtottak be a bíróságnak, amiben azt kérik, a bíróság tegye lehetővé a fotósok és operatőrök munkáját, hiszen súlyosan csorbítja a tárgyalás nyilvánosságát, ha nem mehetnek be a terembe tudósítani.

Végül az egész tárgyalást novemberre napolták, addigra talán a bíróságnak is leesik, hogy sok embert érdekel ez az ügy, és olyan terembe helyezik át a pert, ahol mondjuk a sajtó képviselői és a hallgatóság is elfér.

Így kerített V. Zsolt a vádirat szerint

A vádirat abból állt, hogy felolvasták több mint húsz nő tanúvallomását, akik 2009 és 2012 között álltak kapcsolatban V. Zsolttal és az ügy két másik vádlottjával. Az alapsztori az, hogy V. Zsolt a társaival Svájcba szervezett ki prostikat, de a vádiratban ismertetett tanúvallomásokból kirajzolódik, hogy hogy nézhetett ki egy átlagos eset:

  • V. Zsolt feladott egy hirdetést, amiben hoszteszeket keresett a VE2 Energiarágó népszerűsítésére, esetleg masszőröket
  • A jelentkező lányoknak aztán azt mondta, a hoszteszi, masszőri munka nem kifizetődő.
  • Ha a jelentkezők egyébként valamilyen szórakoztatóipari karriert képzeltek el maguknak, akkor V. Zsolt felajánlotta a segítségét, hogy a kapcsolatai révén segít beindítani a karriert
  • Aztán megmondta a jelentkezőknek, hogy a karrier beindításához sok pénz kell, amit a legegyszerűbben úgy lehet előteremteni, ha az ember elmegy prostinak külföldre, ebben is nagyon szívesen segít
  • Ezután jellemzően a harmadrendű vádlott, aki maga is prostiként dolgozott korábban meggyőzte a jelentkezőket arról, hogy érdemes egy pár hónap ilyen munkát vállalni külföldön, nagyon jól lehet vele keresni
  • V. Zsolt azt mondta a jelentkezőknek, hogy adjanak neki oda a keresetükből 2,5 millió forintot, amit ő a másodrendű vádlott segítségével kicsit megforgat, majd a lányok egy év után visszakapják a pénzt
  • Ezután általában heti 25-50 ezer forint közvetítői díjat kért a lányoktól a szolgáltatásaiért (utaztatás, kapcsolatok, ilyesmi) cserébe
  • A kölcsönkért pénzt aztán nem adták vissza.

A sztorik nem voltak teljesen ugyanazok, de nagy vonalakban a fenti pontokból álltak. Volt olyan jelentkező, akit sima rábeszéléssel be lehetett szervezni a munkába, volt olyan, akinek valamit kifizettek, például fogkőeltávolítást, utazást, élelmiszereket, és azért cserébe kérték, hogy menjen ki pár hónapra Svájcba egy bordélyházba. A vádirat szerint olyan is volt, aki azt mondta, idős, gyerekei vannak, csak masszőrnek menne, őt úgy közvetítették ki, hogy masszőrnek megy, végül mégiscsak prostinak kellett beállnia.

Svájcban egyébként legális a prostitúció, viszont a közvetítésért tilos pénzt adni.

A sztorik nagyjából felében visszatérő elem volt, hogy V. Zsolt a jelentkező nőknek azt mondta, ki kell próbálnia a későbbi terméket, hogy jó prosti lenne-e a lányból, ezért lefeküdt velük. Nem véletlenül hívták Dr. Love-nak az UFO zenekar idején.

A jelentkezők jellemzően néhány hónapot dolgoztak Svájcban, napi 12 órában kellett maximum fehérneműt viselve rendelkezésre állniuk a bordélyházban.

A jelentkezőkön felül a vádlottak pénzt kaptak a bordélyháztól is, méghozzá úgy, hogy hetente, kiközvetített lányonként 600 svájci frankot (kb. 140 ezer forint), a visszatérő lányokért pedig 400-at kaptak.

Nagyon sokrendbeli kerítés

Nehéz összeszámolni, hogy pontosan melyik vádlott milyen bűncselekményt követett el, viszont mivel egymással egyetértésben tették, ezért a másod- és harmadrendű vádlott is elég súlyos büntetésnek néz elébe.

A vádiratból a következők derültek ki:

V. Zsolt Krisztián elsőrendű vádlott ellen a következő a vád:

  • megtévesztéssel, folytatólagosan elkövetett kerítés bűntette
  • 3 rendbeli jelentős kárt okozó, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett csalás bűntette
  • 25 rendbeli - 11 esetben folytatólagosan elkövetett - üzletszerű kerítés bűntette, amely 9 esetben kísérlet maradt
  • kitartottság bűntette

S. Balázs másodrendű vádlott ellen a következő a vád visszaeső bűnsegédként:

  • megtévesztéssel, folytatólagosan elkövetett kerítés bűntette
  • 25 rendbeli - 11 esetben folytatólagosan elkövetett - üzletszerű kerítés bűntette, amelyet 18 esetben bűnsegédként követett el és amely 9 esetben kísérlet maradt

F. Fatima harmadrendű vádlott ellen a következő a vád bűnsegédként:

  • megtévesztéssel, folytatólagosan elkövetett kerítés bűntette
  • 26 rendbeli -12 esetben folytatólagosan elkövetett - üzletszerű kerítés bűntette, amely 9 esetben kísérlet maradt

Azt, hogy a büntetésük mértéke mekkora lehet, egyelőre nem tudni. Ha bebizonyosodik a bűnösség, akkor a csalás esetében V. Zsoltnak kis mázlija van, mert az elkövetés és az ítélet között életbe lépett az új Btk., aminél változtak az értékhatárok, így a korábbi 2-8 év börtön helyett 1-5 év börtön jár maximum a jelentős kárt okozó csalásért.