horoszkóp

300 tini verte szét a házát, mégis őt akarják beperelni

2013.09.27. 16:52
Furcsa, csavaros történetbe keveredett bele Brian Holloway, egykori amerikaifoci-játékos, akinek az eladásra kínált, üres házába behatolt nagyjából 300 fiatal, hatalmas bulit csaptak, szétverték a házat, összeszarták, -hugyozták a házat, majd távoztak. Viszont egy csomót posztolak a buliról, Holloway elkezdte őket lenyomozni az interneten, majd felajánlotta, hogy nem tesz feljelentést, ha az elkövetők visszajönnek takarítani. Összesen 4 gyerek jelent meg a 300-ból, ráadásul a többiek szülei be akarják perelni a sportolót, mert azonosította az interneten a gyerekeiket.

Augusztus végén betörtek az New England Patriots és a Los Angeles Raiders egykori játékosához, Brian Hollowayhez. Nem akármilyen betörés volt, nagyjából 300 tini szabadult be a volt sportoló eladásra kínált stephentowni házába, hogy egy jó nagyot bulizzon.

A buli elég jól sikerült, miközben Holloway a floridai otthonában pihent, addig a fiatalok nagyjából 20 ezer dollár (kb. 4,4 millió forint) kárt okoztak, összeszarták és -vizelték a folyosókat, telefirkálták a falakat, szétverték az álmennyezetet, valamint elloptak egy 1250 dolláros szobrot, amit Holloway a halva született gyereke emlékére vásárolt.

NEWS10 ABC: Albany, New York News, Weather, Sports

A legdurvább az egészben, hogy a házban bulizó fiatalok egy rakás fotót készítettek magukról, ahogy szétverik a házat, valamint Twitteren pörgették a poénkodást. Így, amikor Holloway megtudta, hogy mi történt az otthonával, elkezdte visszafejteni a történéseket, és a közösségi oldalakon található fotókból összeszedni, hogy kik bulizták nála, és ők milyen iskolákba jártak.

Holloway ezután nem az elvárható ügymenetnek megfelelően viselkedett, vagyis nem kereste fel egyesével a diákokat és kevert le nekik egyet/üvöltötte le a fejüket, de még csak nem is jelentett fel senkit.

Sokkal drámaibb dolgot tett. Csinált egy honlapot, amire egyrészt feltöltötte az összegereblyézett fotókat és státuszüzeneteket, valamint felajánlotta, hogy mindenkinek megbocsát, aki visszajön a házba egy megbeszélt időpontban piknikezni egyet, és közben segít kitakarítani, eltüntetni a rombolás nyomait.

Így nézett ki a lakás buli után
Így nézett ki a lakás buli után
Fotó: helpmesave300.com

Az akciójának meg is lett az eredménye. A 300 diákból összesen 4 volt olyan tökös, hogy megjelenjen a múlt hétvégén, amikor a helyreállítási munkálatokat lezavarták. Holloway szomszédai és barátai azért szerencsére megjelentek, így a munkák nagy részét el tudták végezni. Sajnos a különösen nagy érzelmi értékkel bíró szobrot nem kapta vissza a volt sportoló, úgyhogy emiatt feljelentést tett.

Valamint szeptember 25-én birtokháborítás miatt is feljelentést tett.

Holloway azt mondta, először azért találta ki, hogy nem jogi lépéseket tesz, hanem megpróbál jófej lenni, mert úgy érzi, egy csomó gyerek esik a túlzott partizás áldozatául. A rongálás után létrehozott oldalon azt írja, több barátja is volt, akik a túlhajszolt bulizásba vagy annak következményeibe haltak bele.

Ő pedig szeretne segíteni ezeken a gyerekeken, mert a posztjaikból úgy érezte, hogy nagyon frusztráltak, valami bajuk van a világgal, és talán pont egy olyan dolog tudna rajtuk segíteni, ha a vandálkodásuk után nem feljelentést, hanem egy esélyt kapnának.

Csodaszép, lélekmelegítő sztori lenne, ha nem szólt volna közbe a valóság. Egyrészt ugye elég elkeserítő, hogy nagyjából 300 gyerekre jut 4 tényleg tökös, másrészt a maradék közel 300 gyerek szülei azt fontolgatják, hogy feljelentik Hollowayt – írja a Huffington Post.

Természetesen azért, mert Hollowaynek volt képe összegyűjteni egy oldalon azokat a teljesen nyilvános posztokat, amiket a házából posztoltak az ott randalírozó fiatalok. A honlapon kirakott közleményében Holloway azt írja, nem foglalkozik a szülők perével, nem az ő dolga.

A házat egyébként több jótékonysági szervezet támogatásával sikerült kipofozni, és ezután Holloway úgy döntött, nem adja el a birtokot, hanem felajánlja használatra jótékonysági szervezetknek, hogy irodákat rendezhessenek be a szobákban, eseményeket szervezhessenek a birtokra. A célja, hogy minél kevesebben válasszák a mértéktelen ivást, próbálja józan életre nevelni az embereket.