Az egykor anorexiás Georgina Wilkin már a sokadik olyan történetet tette le az asztalra, ami bizonyítja a divatipar ócskaságát és fonák gondolkodását. A divatházak imádták a testsúlyproblémákkal küzdő modellt, aki annyira mélyre merült betegségében, hogy a szervei is kis híján felmondták a szolgálatot. Felépült, de újra visszaesett, és a második kényszeretetés után jött rá, hogy rossz úton halad. Azóta kampányol a vézna modelleket alkalmazó divatházak ellen.

A 23 éves Georgina Wilkin egyik tipikus története, amikor napokig nem evett és szédelegve elment londoni ügynökéhez (ekkor 16 éves volt), aki roppant elégedett volt. "Georgina, bármit is teszel, folytasd így" – lelkendezett. Így a következő hét éve folyamatos önsanyargatással telt, a végére a szíve és a veséi is majdnem leálltak, csoda, hogy életben van. Most a Daily Mail szerint a fő célja, hogy felhívja a világ figyelmét a jelenségre, és elősegítse az S-es méretnél kisebb méretű modelleket alkalmazó divatcégek elleni bojkottot.

A szüleivel Észak-Londonban élő Wilkin 15 évesen került be az iparba, miután meglátta az utcán egy ügynökségeknek lányokat kereső alak. A lány bement az ügynökségre, ahol a következő Kate Mossként beszéltek róla és körberajongták. Ő is, édesanyja is nagyon izgatottak voltak, akkor még nem ismerték  a modellszakmát. A következő alkalommal lefotózták, és centiről centire levették a méreteit. "Gyorsan megértettem, hogy a testem pusztán egy termék, amit az emberek megvizsgálnak és kritizálnak" – vallotta meg Wilkin.

Érettségi környékén megtalálta egy japán ügynök, aki egy tokiói munkára szerződtette volna azzal a feltétellel, hogy lead a csípőjéből és derekából. Ezután beindult a spirál: csak zöldségeket evett, a reggelit és vacsorát abszolút kihagyta, és szüleinek is hazudni kezdett az evési bajairól. A "karrierje" kezdetén még 53,5 kilót nyomott 170 centisen, de azt nem árulta el, ebből a véznaságából mennyi maradt a végére. Közben újra és újra elment az ügynökséghez fotózásra, és újra és újra megkapta, mennyit kéne leadnia. Közölték például vele, hogy túl kövérek az ujjai, így ékszercégek reklámaiban nem szerepelhetne.

Álterhesen Japánban

2006-ban érkezett Japánba, és sokkolta, hogy ő volt az egyik "legnagyobb" lány a többiek között. Tokiói lakásán két angolul nem beszélő orosz lánnyal lakott együtt, így teljesen magára maradt. Ideje zömét a lakásban töltötte, energiaitalokkal tömte magát. Amikor odakint műhassal, terhes nőként fotózták, valami összetört benne. "Egy alultáplált fiatal lány voltam, aki olyanná alakítottak, mint egy terhes 30 éves nő" – mondta erről. Hazamenni nem tudott, mert az ügynökséggel olyan szerződést kötött, hogy a repjegyre és szállásra megelőlegezett pénzt vissza kell nekik fizetnie, magyarán meg kell keresnie előbb.

Szüleinek változatlanul állította, egészséges japán diétán él, de amikor meglátogatta az anyja, látszott rajta, hogy alultáplált. Anyját sokkolta a vékonysága, és hiába könyörgött, hogy Georgina Wilkin is egyen velük, ő mindig talált kifogást. Később visszatért Londonba, fotózták a Top Shop és a Gap reklámjaihoz. "Senki sem evett ezeken a fotózásokon, amik egész nap eltartottak, és adrenalinos és koffeines italokon kellett élnünk. Amikor nem fértem vele egy ruhába, annyira megalázottnak éreztem magam" – mesélte visszatéréséről. Anyja próbált beszélni vele az étkezési zavarairól, de a lánya még mindig nagyon lelkes volt a divatipar felé, ráadásul jók lettek a vizsgaeredményei, így maradt minden a régiben.

Kék ujjak

2007-re azonban a szervezete megelégelte az éhezést, Wilkin lebetegedett. Háziorvosa azonnal beutalta a kórházba, ahol öt hónapot töltött. Annyira anorexiás volt, hogy kékek voltak az ujjai: a szíve küszködött, hogy vért tudjon pumpálni a végtagokba. Az orvosai nem csináltak titkot belőle, hogy a szív- és veseműködése hajszálon függött. Kényszertáplálták, újra normális súlya lett, de nem fogta fel a veszélyt. 2008 februárjában csatlakozott egy új modellügynökséghez.

Szülei próbálták lebeszélni, de Georgina Wilkin megígérte nekik, új egészséges hozzáállásával nem lesz baja. Aztán a Prada meghívta a milánói divathétre, de két nappal a show előtt visszamondták a meghívást. Az első gondolata az volt, hogy azért, mert nem elég vézna. Ezután újra belesüllyedt az anorexiába, de anyja nyomására végre ő is belátta, nincs jól, így elkezdett terápiára járni. A tanulmányi eredményei is javulni kezdtek, és egyszer csak úgy döntött, otthagyja a kifutót. Azonban a gyógyulás olyan lassú volt, hogy tavaly újra kórházba került és újra kényszertáplálni kellett. Felépülése óta új céljai vannak: lakberendező akar lenni, és ő is azért küzd, hogy ne vásárolják az emberek a girhes modellekkel dolgozó cégek termékeit.