Egy huszonhat éves osztrák nő annyira féltékeny volt a terhes barátnőjére és a szintén terhes sógornőjére, hogy megmérgezte őket, miután ő elvetélt a kisgyerekével - írja a Daily Mail. Annyira gyötörte aztán a lelkiismerete, hogy levélben elismerte nekik a tetteit. Most több mint egy éves börtönbüntetést kapott.

A titkárnőként dolgozó Angela Maier nagyon szeretett volna gyereket. A legjobb barátnője és a sógornője is vele egy időben volt terhes. A barátnőjével együtt vásároltak babaruhákat, és együtt tervezgették, hogy milyen lesz anyaként az élet. Aztán, immár harmadik alkommal, Maier elvetélt, amitől súlyos depresszióba esett, és elhatározta, hogy megmérgezi őket

"Nem bírtam elviselni a gondolatot, hogy gyerekük lesz, aki majd egészségesen felnő, miközben az én babám meghalt. Neki is velük kellett volna lennie" - magyarázta a klagenfurti bíróság előtt. Olyan gyógyszert kevert végül a várandós nők italába, hogy ők is elveszítsék születendő gyerekeiket, amit a vetélése után kapott az orvostól.

"Egyik alkalommal kértem egy pohár vizet, mire azt mondta, hogy van egy különleges itala terhes nők számára, amire neki már úgy sincs szüksége" – emlékezett vissza a barátnője. Nem sokkal azután, hogy elfogyasztotta, elkezdett vérezni, és elvetélt ő is. Maier két hónappal később áthívta a sógornőjét is, akit hasonló módszerrel mérgezett meg – forrócsokiba keverte a gyógyszert.

A lelkiismeret-furdalása miatt aztán két évvel a gyilkosságok után mindkettejüknek levelet írt, amiben bevallotta a dolgot. "Amikor megtudtam, hogy mit tett, azonnal visszaírtam neki, hogy mocskos gyilkos. Soha nem fogok megbocsájtani neki" – reagált az egykori barátnője. Maiernek azóta született egy kislánya, de egy darabig nem fogják látni egymást.