Larry és Carri Williams hat saját gyerekük mellé kettőt örökbe fogadtak Etiópiából. Az egyiküket, egy kislányt addig vertek, éheztettek, és zártak ki a házból, amíg belehalt a bánásmódba. Másik nevelt gyereküket is rendszeresen verték. Könnyek között kellett tudomásul venniük, hogy három évtizedet kell ezért börtönben tölteniük.

Közel három évtizedes börtönbüntetést rótt ki az illetékes Washington állami bíróság arra a fehér párra, akik egy fekete kislányt vettek magukhoz, majd gyakorlatilag halálra kínozták – írja a New York Daily News. Larry és Carri Williams bűnösségét még szeptember 9-én mondta ki a bíró. A vád az volt, hogy az Etiópiából örökbe fogadott kislányukat éheztették, verték és kizárták a házból, kvázi ridegtartásban tartva szegényt.

A Hanának nevezett, kb. 13 éves kislányt 2011. május 12-én találták holtan családi házuk hátsó kertjében Sedro-Woolley városkájában, Seattle-től kb. 90 kilométerre. Nevelőanyja hívta ki a mentőket, hogy a lány nem lélegzik, és nem akart korábban bemenni a házba. A kiérkező mentők arccal a földön, sárral a szájában találtak rá. A boncolás megállapította: halálát kihűlés, éhenhalás és gyomorproblémák okozták együttesen. Később, idén januárban ráadásul exhumálták is a testét, hogy a születési anyakönyvi kivonat hiányában megállapítsák a korát. Ugyanis fontos volt a büntetés szempontjából, 13 év alatti, azaz fiatalkorú volt-e. 

A bíróság által emberölésként kezelt ügyben kedden 37 év börtönre ítélték az anyát, Carrit, férje, Larry 28 évet kapott. Az anya büntetésének kihirdetésekor a bíró hozzáfűzte, többet is érdemelt volna. Azért is büntették őket, mert egy etióp kisfiút is örökbe fogadtak, és őt is bántalmazták. Ő vallott is nevelői ellen, mondván botokkal és szíjjal verték őt. A bírósági tárgyalás heves érzelmek között zajlott: a két elítélt sokat sírt, illetve a seattle-i etióp közösség több tagja is megjelent az ítélethirdetésen. Utána az etióp fiút és a pár hat saját gyerekét is a pár rokonainál helyezték el.

Kedvelje ön is Facebook-oldalunkat!

Kövessen minket a Facebookon is!