A kerítéssel és csalással vádolt UFO Zsolti végre megszólalhatott a perében. Nagyon régóta várta ezt a pillanatot, a legszebb amerikai tárgyalótermi drámákat idéző beszéddel készült, a kurválkodás történelmi hagyományaitól indulva, a magyar közéleti prostikon át a saját csajozási szokásain keresztül ívelt a sztorija. Ja, egy kicsit volt szó a bűncselekményéről is.

 “A mosolyom nekik szól, nem annak, hogy könnyű lenne a helyzetem” – ezzel a mondattal érkezett a családjára pillantó UFO Zsolti a második tárgyalására az előzetesből. Ezután a mondata után még hosszú órákat kellett várnia, hogy követelésének megfelelően végre szóban tegyen tanúvallomást.

Nem merünk szembenézni a prostitúcióval

De azt kell mondanunk, megérte. UFO Zsolti a kellemesen füstszagú, feszült, amerikai tárgyalótermi drámák legszebb hagyományait, meg egy kicsit a South Park Chewbacca-védelmét megidézve, egészen távolról indított beszédében.

Annyira távolról, hogy először foglalkozzunk a kerítéssel és csalással vádolt UFO Zsolti tanúvallomásával, majd azzal, hogy egyébként milyen lényegi részek történtek a keddi tárgyalási napon.

UFO Zsolti szeretett volna a kurválkodás történetéről, annak történelmi hagyományairól beszélni úgy Európában, mint Magyarországon, de erre nem kapott lehetőséget, pedig így lett volna igazán szép íve a monológjának, de azért így sem volt rossz.

A vád szerint UFO Zsolti egy rakás, egyébként teljesen ártalmatlan hosztesznek jelentkező lányt beszélt rá arra, hogy álljanak kurvának Svájcban egy bordélyházban, ahol ez teljesen legális, hétköznapi munka, míg Magyarországon csak a prostitúció a legális, minden más kapcsolódó terület a futtatástól kezdve a bordélyházakig teljesen tilos.

A tárgyaláson az egykor Dr Love-ként ismert V. Zsolt árnyalta a képet, azt mondta, leginkább a magyar valóságot adta elő a lányoknak, a dubajozós sztorikat, hogy mi a helyzet a közéleti szereplők kurválkodásaival, hogy mennyire megszokott, hogy fiatal nők a világ különféle országaiban árulják a testüket néhány hónapon keresztül, hogy kicsit megszedjék magukat. Nem nagyon, csak annyira, hogy mondjuk beindíthassák a vágyott énekesnői, modell-, színésznői vagy akármilyen karriert. “Gombokért csinálnak hülyét magukból” – ilyen mondatokkal próbált rávilágítani V. Zsolt arra, hogy nem fenékig tejfel a celeblét, a nagy lóvéhoz mélyre kell menni.

“A tévében szégyenből nem ismerik el a prostitúciót, megy itt a hazudozás ebben a témában” – mondta V. Zsolt. Szerinte egyébként egyáltalán nem a szexmunkával van a gond, hanem azzal, hogy erről nem lehet őszintén, nyíltan beszélni Magyarországon, csak a susmus megy.

Közben a tárgyalás kezdett kissé komikussá válni, mert az írnok nem tudta követni UFO Zsolti magával ragadó szónoki beszédét, merthogy az túl gyors volt a gépeléshez. Ezért arra kérték V. Zsoltot, hogy olvassa olyan tempóban a vallomását, hogy azt le lehessen gépelni. Innentől kezdve kurválkodásról szóló mesemondássá változott a teátrális beszámoló, mintha valami fura, felnőtteknek szóló esti mesét olvastak volna fel a tárgyalóteremben.

Az első tárgyalási napon az a kép rajzolódott ki, hogy az állítólagosan beszervezett több tucat lány nagy részénél V. Zsolt megvizsgálta az árut, jó néhány lánnyal lefeküdt, némelyikükkel hosszabb viszonyt is folytatott. “Csajoztam, ezt be kell vallanom, sajnos” – mondta V. Zsolt.

A prostimunkával egyébként úgy volt, hogy ő nem közvetített szerinte senkit sehova, egyszerűen az történt, hogy egy pár szerencsétlen, lecsúszott, megcsúszott lánynak akart segíteni, két módon. Az egyik az volt, hogy atyáskodóan segített rendbe tenni az anyagi helyzetüket például úgy, hogy pontos elszámolást vezetett a lányokkal a kiadásaikról, ő kezelte a pénzüket. A másik az volt, hogy elmesélte nekik a fent vázolt rögvalóságot a külföldi prostimunka mindennaposságáról a magyar hírességek között, és hogy ha valóban szeretnének kijönni a lányok az anyagi gödörből, akkor jobb, ha elfogadják a nagy büdös helyzetet.

De ez már V. Zsolt védekezésének lényegi részéhez tartozik, úgyhogy most nézzük azt, mi történt a második tárgyalási napon érdemben. Meghallgatták az ügy mindhárom vádlottját, a harmadrendű V. Fatima kivételével a vádlottak elég bőbeszédűek, úgyhogy csak a beszámolóikkal elment a nap.

Emlékeztetőül: az alapsztori röviden az, hogy V. Zsolt a vád szerint a társaival egyetértésben havi pénzt kért több tucat lánytól azért cserébe, hogy az ő svájci kurválkodásuknak a részleteit, mint utazás, tárgyalások és hasonlók intézik. A vád szerint V. Zsolt a társaival egyetértésben egy idő után mindenféle befektetésekre kért pénzt, amiket aztán sosem fizetett vissza.

A harmadrendű vádlott V. Fatima a következőket mondta a bíróságon:

  • nem követett el semmit
  • egy közös ismerősön keresztül ismerte meg UFO Zsoltit
  • jóban voltak, járt a zenekar fellépéseire, meg ilyesmi
  • ő maga Svájcban dolgozott prostiként jó, korrekt helyen
  • UFO Zsolti tőle kért tanácsot, mert egy ismerőse ilyen munkát keresett
  • megadta annak a helynek a címét, ahol dolgozott korábban
  • semmi másról nem tud
  • egyszer kapott pénzt a svájci bordély üzemeltetőjétől, a mai napig nem tudja, hogy miért
  • ő is csak egy ismerősétől hallotta, hogy a V. Zsolt befektetésekre kér pénzt a lányoktól, és hogy futtatja őket
  • szerinte nemhogy csak ő nem, de a másodrendű vádlott sem kapott soha pénzt V. Zsolttól
  • kérte is V. Zsoltot, hogy ne kérjen pénzt a lányoktól
  • V. Zsolt családként kezelte a lányokat
  • abban érzi magát hibásnak, hogy összeismertette V. Zsoltot a svájci bordély tulajdonosával

A másodrendű vádlott, S. Balázs a következőket mondta a bíróságon:

  • panaszkodott, hogy pontatlan a vádirat, olyan sértettek is szerepelnek benne, akikről fogalma sincs, hogy kik lehetnek
  • a kb. 30 sértettből jó, ha 10-et ismer
  • azt mondja, soha senkitől nem vett el pénzt
  • nagyon szeretné, ha szembesítenék V. Zsolttal és a tanúkkal
  • V. Zsolttal üzletelni akart, 2009-ben ismerkedtek meg, azt hitte, jó kapcsolatai vannak ahhoz, hogy segítsen neki a saját bizniszét futtatni
  • autók behozatalából, javításából, értékesítéséből él
  • V. Zsolt a kurvaközvetítést gyakorlatilag svájci munkaerőközvetítésnek fogta fel
  • V. Zsolt össze akart hozni egy kurvaközvetítő weboldalt
  • V. Zsolt szeret nagyzolni, a kapcsolatait, lehetőségeit fontosabbnak beállítani annál, mint amennyire valójában azok
  • a közvetítésért cserébe befolyt pénzből finanszírozta az UFO-t
  • több lány is mondta, hogy az UFO-ba mennek a kölcsönkért pénzek

Az elsőrendű vádlott, V. Zsolt a következőket mondta a bíróságon:

  • Svájcban az üzleti lehetőséget látták, de nem a lányok futtatását
  • ő fellépéseket akart intézni, S. Balázs pedig az autós bizniszét szerette volna kiszélesíteni
  • S. Balázs a tőle kapott pénzből 1 Chrysler Voyagert, 1 Mercedest, 3 Fiat Puntot és 2 Alfa Romeót vásárolt
  • olyan kurvaközvetítő oldalt akart csinálni, ami úgy néz ki, mint a Facebook, csak piros
  • évi kb. száz fellépése volt ebben az időszakban a zenekarával
  • jellemzően feketén kapott pénzt a fellépésekért, 25-75 ezer forintot alkalmanként
  • a letartóztatása előtt kezdte kifehéríteni a tevékenységét
  • a zenekarba fektetett kb. 1,5 millió forintot
  • a hoszteszes munkát, valamint egy erotikus videocsetes oldalt, amit csinált nem arra használt, hogy így szerezzen kiközvetíthető prostikat
  • voltak lányok, akik kvázi maguk jelentkeztek prostinak álláshirdetésekben
  • dühös a másodrendű vádlottra

Legfontosabb ellentétek, érdekességek

A három vádlott viszonylag különböző sztorikat adott elő, de azért nagy vonalaikban hasonlítottak egymásra. A harmadrendű vádlottnak leginkább az volt a szerepe, hogy személyes tapasztalatairól beszéljen a jelentkező lányoknak, a másodrendű vádlott csak fuvarozó szinten szerepelt a történetben, mert a saját autós bizniszére koncentrált, V. Zsolti pedig valamiféle furcsa viszonyt ápolt a lányokkal, akiknek egy részén apaként próbált gondoskodni, egy másik részével pedig lefeküdt, és néha ezek a halmazok metszették egymást.

Fontos kiemelni, hogy a harmadrendű vádlott úgy egyensúlyozta a sztoriját, hogy a másodrendűt mentette vele erősen, míg V. Zsoltra erősen terhelő volt a vallomása. A másodrendű vádlott a harmadrendű vádlottról úgy vallott, mintha egyáltalán nem ismerné, leginkább csak egy pár bulin találkozott vele elmondása szerint, V. Zsoltot és magát pedig próbálta erősen menteni. Ezt úgy érte el, hogy a saját szerepét gyakorlatilag kihúzta a történetből, azt mondta, ő egy teljesen legális autókereskedelmi vállalkozást vitt, és amikor ment egy-egy autóért, akkor vele utazott V. Zsolt egy-egy lánnyal nagy ritkán. V. Zsoltot pedig azzal mentette, hogy azt mondta, V. Zsolt tényleg csak támogatólag próbált segíteni ezeken a lányokon, a kerítés részét nem ő intézte.

V. Zsolt annyira szabadelvűnek tűnt a tárgyaláson, hogy el lehetett neki hinni, hogy ő nem érzékelte sehol, hogy bűnt követne el azzal, ha másoknak feldobja a labdát, hogy mi lenne, ha a céljaik elérése érdekében árulnák a testüket. A másodrendű vádlottat erősen mentette annak ellenére, hogy azt mondta, nincsenek jóban. A harmadrendű vádlottat viszont némileg bemártotta, amikor azt mondta, hogy ő segített leszervezni a találkozót a prostimunkára jelentkező lányok és a svájci klub tulaja között.

Mivel a vádlottak úgy hazudhatnak, ahogy csak szeretnének, ezekből a vallomásokból messzemenő következtetéseket nem szabad levonni. A tárgyalás csütörtökön a tanúk meghallgatásával folytatódik, vagyis jön az a több tucat nő, aki azzal, hogy feljelentette V. Zsoltot és társait, gyakorlatilag elismerte, hogy kurvaként dolgozott Svájcban.

Ez lenne az egész per messze legérdekesebb része, különösen azért, mert a tanúkat a vádlottakkal szemben igazmondási kötelezettség terheli.

A bíró már jelezte is, hogy zárt tárgyalás lesz, könnyen elképzelhető, hogy azért, mert ahogy a vádlottak sztorijaiból kirajzolódott, hogy a lányok között vannak olyanok, akik a prostimunka után ismertek lettek a magyar közéletben. Akad olyan, akivel magazinműsort forgattak, van köztük szépségversenyző, modell és fotós is, de olyan is, aki a prostimunka mellett pornózásból is élt.

A fenti cikket kommentálhatja is Facebook oldalunkon.

Kövessen minket a Facebookon is!