horoszkóp

86 évesen lefutotta a maratont, majd elhunyt

2013.11.06. 16:42
Szó szerint végleg elfáradt a 86 éves Joy Johnson. A nyugdíjazott testanárnő évek óta a New York-i maraton lelkes indulójának számított. Idénre ő vált a legidősebb indulóvá, és annak ellenére befejezte a futamot, hogy elesett, és csúnyán beverte a fejét. Ez okozta későbbi halálát is.

Joy Johnson sok mindennek lehetne a jelképe: a 86 éves nő a 25. New York-i maratonját futotta le, nem sokkal később pedig meghalt – írja a New York Daily News. Ő lett ezzel a legidősebb nő, aki teljesítette a több mint 42 kilométeres távot. Filozófiája volt, hogy ha meghal, futás közben akar meghalni, és valóban: még rajta volt a futócipő, amikor holtan találták New York-i hotelszobájában.

A 25. maraton lefutása amúgy azért is volt nagy kunszt, mert a kaliforniai nő a verseny 13. kilométerénél elesett és csúnyán beverte a fejét az aszfaltba, de folytatta a futást. Tette ezt annak ellenére, hogy a mentősök be akarták vinni. Végül 7 óra 57 perc 41 másodperces idővel ért célba (a leggyorsabb nő a kenyai Priscah Jeptoo volt, aki 2:25:7-es eredménnyel nyert).

Az idős hölgynek még volt ideje arra, hogy megjelenjen egy tévéshow-ban. Aztán elindult a szállása felé, miközben arra panaszkodott, hogy fáradt. Lefeküdt aludni, de már nem kelt fel többé. A fejbeverése és egyik szívgyógyszere is a halált okozó faktorok közé tartoznak. Mindezek ellenére boldogan halhatott meg, ugyanis az utóbbi pár évben mindig faragott egyéni rekordján, így idén is (a csúcsát amúgy 1990 körül futotta, kb. 5 óra volt az ideje).

Johnson amúgy testnevelőtanárként dolgozott évekig, a napi rutinja az volt, hogy némi kávé és Biblia után lefut 12 kilométert. Olykor 150 fekvőtámaszt is lenyomott. "Csak azért imádkozom Istenhez, hogy minden nap felkelhessek és futhassak. Egy csomó ember az én koromban már kerekesszékben van" - mondta korábban.