Igaz, a nagy horderejű bűnügyeket általában férfiak követik el, olykor nők is belekeverednek ezekbe. Magyarországon a nők által elkövetett, szenvedést vagy halált okozó esetek általában nagy felháborodást keltenek. Pénteken egy szlovák nőnek kell majd felelnie négy ember haláláért.

Rendkívül súlyos, a középmértéket meghaladó, a 13 év felé tendáló börtönbüntetést kért az ügyész kedden Eva Rezešovára, pénteken ugyanakkor hat év fogházra ítélte a bíróság. A szlovák nő tavaly négy ember halálát okozta az M3-as autópályán, így sok évre börtönbe kerülhet, ha a bíróság ezt ítéli meg pénteken. Ezzel persze nem ő lenne az első nő, aki súlyos bűncselekményt követ el, és elítélik emiatt. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2008-as jelentéséből annyit látni, hogy a közlekedési bűncselekményekben a férfiak magasan verik a nőket: "a férfiaknál lényegesen magasabb a közlekedési bűncselekmények miatt elítéltek részaránya, mint a nőknél (az előbbieknél 22,8; míg az utóbbiaknál 10,3% volt országosan)."

Az utóbbi időben egy másik büntetlen előéletű nő, P. Erika is bekerült a hírekbe. Ő két férfivel együtt 2012 októberében részt vett a Kaposvár közelében élő kisfiú, Szita Bence megölésében. Az országos felháborodást keltő ügyben P. Erikát felbujtóként életfogytiglani börtönre ítélte a bíróság, de fellebbezett, így Pécsen, másodfokon folytatódik a per. Azonban P. Erika ügye még az ügyvédi körökben is megbotránkozást keltett, Berlik Zoltán az elsőfokú ítélet után nem is vállalta tovább a nő védelmét, akit a magyar kriminalisztikában egyedülálló módon életfogytigra ítéltek. A leghosszabb időre ítélt nők amúgy a Kalocsai Fegyház és Börtönbe kerülnek, P. Erikának is itt kell majd leülnie büntetését, ha fenntartják az életfogytiglant. 

A Velvet a per több tárgyalásán is megjelent, amikor a bíróság Cs. Beátát nem jogerősen hét év fegyházra ítélte. Az ügyben nem is feltétlen az erőszakossági faktor volt a legdurvább, hanem hogy valaki ennyire messze tud kerülni az anyaságtudattól. A nő az elmúlt években egy Pest megyei családotthonban élt gyerekeivel, ahol összeismerkedett egy ott lakó férfivel. Hamar kapcsolatot létesítettek (holott mindketten kapcsolatban éltek), és sokszor a gyerekek előtt üzekedtek. A vád szerint a nő a gyerekeit is molesztálta, például ráült egyikük arcára.

Az ötvenes évek rémnői

Jancsó Ladányi Piroska anyja asszisztálásával ölt meg öt lányt Törökszentmiklóson az ötvenes években. Egyik áldozata el tudott menekülni, ő értesítette a rendőröket. A nő a kiérkező rendőröknek mindent beismert, és a holttesteket is megtalálták egy betonlappal lefedett kútban. A nőt végül halálra ítélték, anyja életfogytiglani börtönt kapott az amúgy kéjvágyból elkövetett sorozatgyilkosságért.

Szintén egy szlovák nőt ítélt 14 év fegyházra a Győri Törvényszék még szeptember végén. Ő német férjével Mosonmagyaróváron élt, gyermekük születése után megromlott a viszonyuk. Ráadásul a gyerek felügyeletét a férfinek ítélték. A nő ezért egyik nap bezárta a férfit a fürdőszobában, majd elment a gyerekkel egy tóhoz tavaly decemberben, és beleölte a hároméves fiút. Ő maga is öngyilkos akart lenni, de ez nem sikerült, így feladta magát a rendőrségen. Ez az ítélet sem jogerős. (Érdekesség hogy a BVOP tavalyi adatai szerint magyar börtönökben fogvatartott szlovákok aránya 7 százalék.)

Július elején egy gamászapusztai nőt ítéltek 15 év fegyházra, ő párjával ölte meg szomszédját a somogyi faluban. Egy 60 éves asszonyt vert agyon egy téglával a nő, majd 20 ezer forintnyi összeszedett értékkel távozott. A nő azzal védekezett, hogy erős nyugtatókat szed, és ilyen gyógyszerért ment át az idős asszonyhoz, aki nekitámadt. Ő csak védekezett, meglökte az idős nőt, aki beverte a fejét. A bíróság nem hitte el a történetet, bár mondanunk sem kell, az ítélet nem jogerős.