Józan életűnek ismerték meg a gyermekbántalmazással vádolt házaspárt
Óvoda és védőnői szolgálat közvetlen közelében áll az a rossz állapotban lévő sorház, ahol az a szigetszentmiklósi család élt, ahonnan a gyerekeket brutalitás és abúzus miatt kiemelt a gyermekvédelmi szolgálat egy évvel ezelőtt. A házaspár a Blikk információi szerint brutálisan kínozta, és megerőszakolta két fiukat és lányukat (8, 9 és 10 évesek), a gyerekeket egy évvel ezelőtt kiemelték a családból, és nevelőszülőkhöz kerültek.
Kérdés, hogy hogyan történhetett az, hogy a gyermekvédelmi rendszerben éveken át senki nem vette észre a bántalmazott gyerekeket. Az ügyben ez azért is érdekes, mert a Velvet megkeresésére a szigetszentmiklósi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat intézményvezetője, Kerekes László azt nyilatkozta, náluk nincs ilyen ügy folyamatban, nem tud erről nyilatkozni.
"Nehezen tudom azt elképzelni, hogy egy odafigyelő szakember nem vesz észre ilyen változásokat a gyereken" – nyilatkozta a Velvetnek egy gyermekvédelmi szakember.
A környékbeliek szerint a családfő, K. Rudolf józan életet élt, a közeli hulladék-újrahasznosítási telepen dolgozott, fizetését rendszeresen hazaadta. A szomszédok hallottak sokszor veszekedéseket, az okot abban látják, hogy a férfi felesége trehány volt, sose mosott, nem is mosogatott. "Akárhányszor kaptak ruhát, az önkormányzattól vagy tőlem, mindent eltüzeltek. Nem mosták ki, eltüzelték" – jellemezte a furcsa család életét a közelben lakó Lipták Ildikó, a család korábbi jóbarátja, aki a közösségben nem volt egyedül a segítséggel. A feleségnek, Andreának gyakorlatilag sosem volt munkaviszonya. "Hetente kétszer mosogatott, az is túlzás" – folytatta Lipták, aki szerint a nő otthon sem csinált sok mindent. Nyolcadik gyerekével volt terhes, amikor a rendőrség előzetes letartóztatásba helyezte.
Az egyik környékbeli lány elmondta, úgy tudja, a védőnő azt javasolta Andreának, hogy köttesse el magát, de a nő és férje is ellenezték a beavatkozást. Rudolf azzal érvelt, a gyerekek érkezése "isteni sugallatra történik", és az egyik terhesség alkalmával ezért direkt csak a várandósság ötödik hónapjában ment el először a védőnőhöz. Azonban születése után egyből elvették a gyerekét. A hétből összesen négy nem maradhatott náluk – egyesek szerint két gyerek meg is halt a születése után nem sokkal –, két gyereket a környékbeliek szerint már évekkel ezelőtt kiemeltek a családból, és nevelőszülőkhöz kerültek.
"Klasszikus mondat a gyermekvédelmi rendszerben, hogy az már nem az én dolgom"
A Velvet által megkérdezett halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekkel foglakozó szakember, L. Ritók Nóra a rendszer sajátosságaiban látja a hibát: "Azt gondolom, hogyha akár egy pedagógust nézünk, aki a napjainak egy részét a gyerekekkel tölti, akár feltételezünk egy olyan intézményrendszert, ahol összedolgoznak az intézmények a gyerek érdekében, akkor ott valakinek érzékelni kell, hogy a gyerek fáradékonyabb, szorongó, agresszívabb, bármit, ami a megszokottól eltér. Az, hogy mégis megtörténnek ilyen esetek, sokszor látom abban a hozzáállásban, hogy a gyerekre irányuló figyelem egy tanóráig, 45 percig tart, addig is az ismeret átadására szorítkozik a kapcsolat, és nem is alakul ki olyan helyzet, amiben a lelki változások, viszonylatok érzékelhetők. Klasszikus mondat a gyerekkel foglalkozó intézményrendszerben, hogy "az már nem az én dolgom".
A gyerekekről vegyes a környékbeliek véleménye: a szembeszomszéd szerint agresszívek voltak, mások azt állították, "nem voltak százasok", míg a barátnő szerint "értelmesek voltak a gyerekek, bármit kérdeztem tőlük, válaszoltak." A nagyobbik, 13 körüli lány egyszer tetves volt, le kellett vágatni a haját – fűzte hozzá a környékbeli lány, aki ennek okát az anya trehányságában látta. A gyerekek a házuk melleti óvodába és a szigetszentmiklósi (közigazgatásilag ide tartozik Lakihegy) Kardos István Általános Iskolába jártak a szomszédok szerint, ezt az iskola nem erősítette meg a Velvetnek. A családfő testvére azt nyilatkozta az Indexnek, zárkózottan élt az öccse, eleinte nem akarta elhinni a híreket.
Nehéz a felelősséget megállapítani
"Az iskola nem biztos, hogy feladatának érzi azt, hogy a gyerek magatartásformája mögött családi okokat firtasson, vagy kortárscsoporti hatásokat keressen, azt már végezze el valaki más" –mondta el L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője.
Szerinte a rendszernek össze kellene érnie, és le kellene fednie a problémás családokat, az "ez már nem az én dolgom, ez már az ő dolga" hozzáállás miatt rések maradnak. Ezekben a résekben tűnnek el családok és gyerekek, ezekben a résekben történhetnek meg gyermekbántalmazások. "Nehéz a felelősséget megállapítani, hogy kinek kellett volna jelenteni, ki a felelős, mindenki a másikra mutat. Az elköteleződés a gyerek iránt valahogy háttérbe szorul sok esetben”, és hozzátette, a gyermekek környezetében élő közösségnek is észre kellett vennie, hogy valami nincs rendben.
A szakember elmondta, hogy a protokoll szerint, ha valamelyik gyerekkel gondot észlel az iskola, akkor kötelessége jelezni a családsegítőnek, a családsegítő ennek utánajár, és ha olyan eset van, ami a gyereket veszélyezteti - azt jelzi a gyámhivatalnak. A gyámhivatalban határozatot hoznak, a gyermeket védelembe veszik, és akkor elég szoros ellenőrzés alatt tartják a családot. A vége ennek a gyermek kiemelése is lehet a családból.
“Ha a gyerek szabadon rajzol az iskolában délutánonként, és megjelennek ilyen jellegű utalások a rajzain, akkor az jelzés a pedagógusnak. Ha irányított feladatok vannak, akkor nem biztos, hogy rögtön látszik. De a gyerek magatartásában biztosan látja a tanár, a megváltozott kommunikáció, vagy, ha nagyon szomorú, nagyon szorongó, gyakran kérezkedik ki a mosdóba, ha amikor felé valaki hirtelen mozdulatot tesz, felkapja a kezét védekezően, stb. Millió egy jelzés jön a gyerekből, akit, ha ismerünk, látjuk, ha valami nem stimmel vele. Akkor is észre lehet venni a magatartásán, ha kisgyerekkora óta bántalmazzák, az ilyet nem lehet megszokni, ilyen helyzetből nem lehet normális reakciókat tapasztalni. Ott van mindig a csoportokban a kontrol, a jól szocializált gyerek, akikhez mindig viszonyíthatunk. Számomra egy ilyen eset mindig azt jelzi, mennyire rosszul működik a rendszer, mennyire szétestek a közösségek, mekkora gond van a társadalomban.”