Durva ügy borzolta fel Amerika kedélyeit: egy arizonai pár embertelen körülmények között tartotta fogva a nő három lányát, akiket rendszeresen hangos zenével kínoztak. A lányok szinte nem mosakodhattak, nem hagyhatták el a szobájukat, és konstans megfigyelés alatt álltak. Ketten közülük valahogy mégis megszöktek két év fogság után, a szomszédok pedig ráhívták a rendőröket a horrorházra.

Két éven át tartotta fogságban három lányát egy arizonai pár – írja a CNN. A hírportál szerint a 12, 13 és 17 éves lányok borzasztó körülmények között, elszeparálva éltek anyjukkal és mostohaapjukkal. A rendőrség szerint az ügy kedden pattant ki: a két fiatalabbik lány kedden, hajnali 4-kor kiszabadult tucsoni házukból, és a szomszédokhoz rohant azzal, hogy mostohájuk késsel hadonászik. A szomszédok értesíthették a rendőrséget, akik a házban megtalálták a harmadik lányt is. Mindannyian rendkívül alultápláltak és koszosak voltak.

A rendőrökkel közölték, "legalább az utóbbi pár hónapban, de lehetséges, hogy az utóbbi két évben" a hálószobájukba bezárva kellett élniük. A rendőrök odabent bezárható szobákat, riasztórendszert, fejlett videós megfigyelő- és hangrendszert találtak. A szülők ugyanis gyakran azzal szórakozhattak, hogy hangosan üvöltetett zenével kínozták a lányokat, és figyelték egy monitoron a szenvedéseiket. A zene vagy legalább konstans sistergés nonstop szólt. A lányok elmondták, már vagy négy hónapja nem fürödtek, napi egyszer etették őket, és a saját szobájukban kellett üríteniük. Amikor a lányok újra találkoztak, úgy tűnt, hónapok óta nem is látták egymást.

A 34 éves Fernando Richtert és a 32 éves Sophia Richtert letartóztatták, és a Pima megyei börtönbe szállították. A nőt háromrendbeli emberrablással, testi és lelki bántalmazással vádolják, férjét ugyanezzel, plusz egy 15 év alatti személy szexuális zaklatásával. Ez utóbbit nem akarták a hatóságok kifejteni. A férfinél 100 ezer dollárban (22 millió forintban), a nőnél 75 ezer dollárban (16,5 millió forintban) szabták meg az óvadék összegét.

Évszázadok óta köztudott, hogy hangokkal kegyetlenül lehet kínozni az elmét, legfőképp a monotóniával. Sok börtönben használták a vízcsepegtetést, de a zene igazán a huszadik századi technikai fejlődésnek köszönhetően vált kínzóeszközzé. Az Egyesült Államok által a 2005-ben kitört iraki háború során elkövetett kínzások sorába illeszkedett, hogy hangos rockzenét játszottak az elfogott milicistáknak, így próbálva megtörni őket.

Szigetszentmiklós-Lakihegy

Ugyan fogvatartásról nem volt szó, de hasonlóan kegyetlen körülmények között tartotta három gyermekét az a lakihegyi házaspár, akiket még tavaly év elején fogtak el a hatóságok. Miközben minden létező hatóság szemet hunyt és az aktáit tologatta, a gyerekek a híradások szerint a kukából szereztek élelmet, mosdatlanok voltak, szüleik pedig szexuálisan is zaklatták őket. Ugyan jártak óvodába és iskolába, de a rendszer hibái miatt az oktatási intézmények tehetetlenek voltak az ügyben.