Ashleigh Blake feltörekvő modell volt, amikor tavaly megkereste a Miss Universe, a világ legnagyobb szépségversenyének egyik szervezője, hogy rábírja az indulásra, és munkát ajánljon neki. Blake egy darabig úgy érezte, hogy álmai valóra válnak, aztán kiderült, hogy ahhoz, hogy tényleg munkát kapjon, szexelnie kell. Ezután úgy döntött, inkább bepereli a céget.

Összesen kb. 200 ezer dollárra (44 millió forint) perli a 21 éves Ashley Blake Donald Trump híres szépségversenye, a Miss Universe szervezőit – írja a Daily Mail.

Blake egy feltörekvő modell, akit 2012-ben keresett meg a Miss Universe Organization egyik kaliforniai toborzója, hogy meghívja valamelyik válogatóversenyre, és hogy modellmunkát ajánljon neki. Blake úgy érezte, hogy valóra válnak az álmai, mindig is befutott modell, színésznő, esetleg a Glee egyik szereplője szeretett volna lenni.

A férfi azt mondta neki, segít szponzorokat találni, hogy kifizessék az egyik verseny közel 900 dolláros (kb. 200 ezer forint) nevezési díját, és hogy pont tud egy magazint Miamiban, ami címlaplányt keres, ha gondolja, összehozza vele. Szóval minden nagyon jól hangzott, sőt talán túl jól is.

Blake-nek is gyanús volt a dolog, hogy szinte a semmiből megkeresi egy ügynök, aki ennyire készséges, ezért felvette a kapcsolatot a Miss Universe Organizationnel, és megtudta, hogy az ügynök, Domingo Rodriguez valóban a cégnek dolgozik, hivatalos toborzójuk. Ez megnyugtatta, úgyhogy belement abba, hogy találkozzanak.

Aztán a hónap elején feltöltött Youtube-ra egy videót, amiben beszámolt az őt ezután ért sérelmekről. A videóban azt mondta, senkinek sem kellett a sztorija, de úgy látszik, a videóval mégiscsak célt ért, sokan beszámoltak róla, különösen azután, hogy Blake a héten beperelte a Miss Universe Organizationt.

Blake azt mondta a videóban, hogy ahhoz, hogy munkát kapjon a toborzótól, szexet kellett volna vállalnia. “Gyakorlatilag orálisan ki kellett volna elégítenem, és más “szexuális szívességeket” megtennem, hogy megkapjam a címlaplehetőséget” – mondta a videójában.

Egy Starbucks parkolójában találkoztak, a beszélgetés Rodriguez kocsijában zajlott, Blake azt mondta, a férfi arra kérte, hogy ott helyben bizonyítsa az elhivatottságát. A fiatal modell nem akart eleget tenni a kérésnek, kiszállt a kocsiból, és lelépett.

Elment a rendőrségre, ahol jelentette a dolgot, de mivel erőszak nem történt, sem kényszerítés, ezért a rendőrök azt mondták, ez nem rendőrségi ügy, polgári peres eljárásban vehet elégtételt, ha akar.

Az eset után megkereste a Miss California USA, a Miss Universe helyi selejtezőversenyének vezetőjét, Keith Lewist, aki azt mondta, teljesen elborzasztja, ami a lánnyal történt, megpróbálja orvosolni a helyzetet, és azt kérte a lánytól, hogy ne verje nagy dobra a dolgot. De semmi sem történt, ezért Blake a nyilvánossághoz fordult.

A Jezebel elérte az ügynököt, Rodriguezt, aki elismerte, hogy találkozott a lánnyal tavaly márciusban, de természetesen egészen máshogy emlékezett a történtekre.

“Azt mondta, bármit megtesz azért, hogy modell legyen, most ezt csinálja?” – mondta Rodriguez a lapnak. Azt is elismerte, hogy volt szó orális szexről, de nem pont úgy, ahogy Blake állítja. Rodriguez úgy emlékszik, hogy azt mondta Blake-nek, hogy ismer egy magazint, “ahol fiatal lányok úgy kerülhetnek a címlapra, hogy szexuális szolgáltatásokat nyújtanak a magazin készítőinek”. Rodriguez elmondása szerint azért ajánlotta fel Blake-nek ezt a lehetőséget, mert minden modellnek fel szokta ajánlani, és voltak olyanok, akik már éltek is vele.

“Ez karaktergyilkosság, és nagyon sajnálatos, mert sok embernek segítettem korábban” – mondta az ügynök. Hozzátette, Blake-kel is csak azért találkozott, mert tudta, hogy nincs pénze arra, hogy beindítsa a karrierjét. “A szépségversenyekre járás nagyon sokba kerül a fiatal lányoknak. Sajnálom azokat, akik erről álmodoznak, de nem engedhetik meg maguknak” – mondta az ügynök.

A Miss Universe Organizationt több lap is kereste, egyelőre nem reagáltak a perre és Blake állításaira.